2020. október 21. szerda Orsolya

Hírek - Agrárpénzek

Elhalasztotta a tagdíjbefizetési határidőt az agrárkamara

A kormány által kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel, és az azzal összefüggésben meghozott gazdasági döntésekkel összhangban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos elnöksége az év őszi időszakára halasztotta tagjainak 2020-as tagdíjbevallását és -fizetését. A köztestület ezzel is segíteni kívánja tagjait a gazdasági nehézségek áthidalásában.
 
 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) folyamatosan nyomon követi a koronavírus-járvány okozta hatásokat, és ennek mentén alakítja döntéseit, igazodva a tagság igényeihez. A köztestület alapszabálya lehetővé teszi, hogy az országos elnökség a tagdíjbevallással és tagdíjfizetéssel kapcsolatos határidőket különösen indokolt esetben módosítsa, azzal a feltétellel, hogy a határidő évétől nem térhet el, tudhattuk meg a kamara közleményéből.

Mivel a koronavírus-járvánnyal járó gazdasági problémák a kamarai tagok jelentős részét érintik, a fenti alapszabályi felhatalmazással élve a NAK országos elnöksége úgy határozott, hogy a 2020-as tagdíjbevallást és a tagdíjfizetést – az alapszabály szerint esedékes nyári hónapok helyett – az idei esztendő őszi hónapjaira halasztja. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az őstermelő kamarai tagok jelentős része a fizetendő tagdíjat készpénzátutalási megbízással (sárga-, illetve fehér csekken) teljesíti, a köztestület ezzel a döntéssel is szeretné mérsékelni a postahivataloknál a személyes találkozás szükségességét. Emellett az elnökség ezzel a lépéssel a kamara további tagjainak is segíteni kíván a gazdasági nehézségek leküzdésében. Az új, pontos határidőkről a NAK időben tájékoztatja tagjait.

A koronavírus-járvány hatásai és a pandémia miatt az Európai Unió piacán bekövetkezett változások az egyes mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatokat egyaránt, de egymástól eltérő mértékben érintették. A NAK azonnal elkezdte felmérni az ágazatok állapotát, és ezek alapján juttatta el intézkedési javaslatait a kormánynak. A kormány által bevezetett gazdaságvédelmi akcióterv egyes agrárvonatkozású – végül a NAK kezdeményezésére megszületett – intézkedései segítséget nyújtottak a vállalkozásoknak, hogy megőrizhessék működőképességüket, illetve megtarthassák munkavállalóikat a krízis alatt is.

A kamara továbbra is figyelemmel kíséri valamennyi agrár-élelmiszeripari ágazat helyzetének alakulását, ettől függően hozza meg a kamarai tagokat közvetlenül érintő döntéseit. Továbbá szükség szerint egyeztet az egyes partner szakmai szervezetekkel, és amennyiben kell, további beavatkozási pontokat javasol a kormánynak.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Öngondoskodás 2020

    Befektetés, vagyon, megtakarítás

    Portfolio Private Health Forum 2020

    Koronavírus és a magánegészségügy

    Budapest Economic Forum 2020

    A magyar gazdasági csúcstalálkozó

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu