Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Értetlenül állnak a hazai bivalytenyésztők az előtt, hogy - legalábbis értelmezésük szerint - az idén nem kaphatnak uniós támogatásokat anyateheneikre. A korábbi szabályozásban ugyanis az anyatehén-támogatást a bivalyokat is magában foglaló szarvasmarhafélékre hirdették meg, most viszont a Földművelésügyi Minisztérium idevonatkozó rendeletének értelmező részében ilyen kategorizálás nincs. A jogszabály szarvasmarhafélék helyett "szarvasmarhát" és "húshasznú fajtát" említ, de a bivalyt külön nem nevesíti.
Az anyatehenekre a gazdálkodók úgynevezett termeléshez kötött támogatásként kaphatnak uniós pénzeket, és ezek felhasználására adott ki idén új rendeletet az FM. A tárca e jogszabály másik fontos jogcíménél, a hízottbikák támogatásánál egyértelműen megnevezi a bivalyt, a termelők ezért is látják úgy, hogy az anyatehén-támogatástól - ahol ilyen megkülönböztetés nincs - elesnek.
Az agrárszektor.hu a Földművelésügyi Minisztériumhoz fordult a helyzet tisztázása érdekében. A jogértelmezés azért is sürgető lehet, mert holnap jár le az a meghosszabbított határidő, ameddig a gazdálkodók szankciómentesen benyújthatják idei agrártámogatási kérelmeiket a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. Egyes tenyésztők viszont most nem merik beadni kérelmeiket, nehogy azok jogosulatlannak minősüljenek, ha az anyatehenekre valóban nem lehetne forrásokat igényelni.
A gazdálkodók furcsállnák, ha az őshonos bivaly e jogcímnél kimaradna a támogatásokból. A bivalytartás ugyanis ma a legkevésbé gazdaságos állattenyésztési tevékenységnek számít és a 2000 darabra tehető hazai állomány a veszélyeztetett állatpopulációk közé tartozik. Ezért a tenyésztők úgy látják, hogy az anyatehén-támogatásra továbbra is égető szüksége lenne az ágazatnak, amelyet a többletköltséget okozó állami előírások változatlanul terhelnek.