Megállíthatatlanul terjed a gyilkos madárkór: ebben a megyében nagyon nagy a baj

Megállíthatatlanul terjed a gyilkos madárkór: ebben a megyében nagyon nagy a baj

MTI
A majsai járás valamennyi településének bel- és külterülete is beleesik a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzetbe. A madárvész miatt Bács-Kiskun megye szinte teljes területére védő- és megfigyelési körzeteket jelölt ki az illetékes hatóság.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A Nébih korábbi közlése szerint a madárinfluenza-járvány március 26-ai megjelenése óta Bács-Kiskun és Csongrád megyében, április közepéig 226 állattartó telepen mutatták ki a H5N8-at Bács-Kiskun és Csongrád megyében, közölte az országos főállatorvos. Bognár Lajos elmondta, hogy a madárinfluenza-vírusfertőzésben érintett gazdaságokban kb. 3,5 millió állatot öltek le, ebből 870 ezret preventív céllal. Tovább növeli a bajt, hogy a Majsa Info értesülései szerint az állati tetemeket feldolgozó cégek kapacitása nem volt elegendő, így több helyen - Kiskunmajsán is - a leölt állatok helyszíni elföldelését rendelték el, amire egyébként lehetőséget biztosítanak a jogszabályok.

Bács-Kiskun megyében a vírus terjedésének akadályozásáért komolyan csökkenteni kellett az állománysűrűséget. A főállatorvos szerint az állattartók közvetlen kára több milliárd forint. Bognár Lajos elmondta, a két megye közül Bács-Kiskunban a hatalmas állománysűrűség miatt okoz nagyobb károkat a madárinfluenza. Az állattartó telepek itt szinte egymást érik, így ha a megyében megjelenik a betegség, szinte lehetetlen megállítani. A gyors terjedésnek az utóbbi időszak szeles, gyakran viharos időjárása is kedvezett.

A védőkörzetbe tartozó baromfitartó gazdaságokra és háztáji udvarokra az egyik legfontosabb előírás, hogy az ott elhelyezkedő gazdaságokban minden baromfiállományt és egyéb, fogságban tartott szárnyast a gazdaság/udvar kijelölt épületében zártan kell tartani. Amennyiben ez nem megoldható, vagy az állatok jólétét veszélyeztetné, azokat a gazdaság valamely más helyén kell elkülöníteni, de mindenképpen úgy, hogy az érintett állatok ne érintkezhessenek a gazdaságban található többi baromfi állománnyal.

A madárinfluenza járványra tekintettel az Agrárminisztérium a leölési határozatokat a vágóhídi igazolással egyenértékű dokumentumként fogadja el a baromfitartóktól az állatjóléti támogatások IV. negyedévi kifizetési kérelmeinek benyújtása során. Fontos, hogy ha a leölési határozat a leölt állatok darabszámát nem tartalmazza, úgy annak igazolására az eljáró hatósági állatorvos által készített jegyzőkönyv másolatát is mellékelni kell.

A telepek felszámolása az állategészségügyi hatóság által elrendelt állatjárványügyi intézkedés, ezért alapelvként kártalanítás illeti meg a gazdálkodókat, de erre csak akkor van lehetőség, ha a törvénynek megfelelően tartották az állatokat. Az eljáró hatóság többször állapított meg szabálytalanságokat, ezért a járási hivatalnak többeket ki kellett zárnia a kártalanításból. Az érintett állattartók jellemzően a baromfik kötelező zártan tartásának szabályát sértették meg.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?