Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 15-ig!
A hóval együtt az első szürkemarhaborjak is megérkeztek: miután novemberben a gulyákat beterelték, azonnal "potyogni" kezdtek az állatok - fogalmazott az InfoRádiónak a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. ügyvezetője, abbéli reményének is hangot adva, hogy számuk végül a 800-900-at is elérheti majd. 2020 különlegessége, hogy a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületével közösen egy új tenyésztési program is kezdetét vette, amely során a vonalalapító bikák - amelyek az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején éltek - örökítőanyagát hatvan válogatott üszőbe helyezték el tavasszal a szakemberek. Az előzetes vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy ezek közül negyven üsző fog borjat adni az említett bikáktól - ismertette Medgyesi Gergely. Reményeik szerint a negyven állat fele hím lesz, ők ugyancsak tenyészbikák lehetnek a későbbiekben, és majd az egyesület határozhat arról, hogy a honalapító állatok utódai mely tenyésztő társaságokhoz kerülhetnek.
![](https://cdn.agrarszektor.hu/hirek/image1609746770-0.jpg)
Az ügyvezető arra is kitért, hogy az említett eljárás korábban egyáltalán nem volt szokás sehol, ezért személy szerint nagyon örül annak, hogy ez a magyar szakembereknek eszébe jutott. Bár az örökítőanyag mennyisége véges, jó pár éven keresztül vissza lehet majd nyúlni az alapító bikákhoz, emelve ezzel a fajtának a fényét és elismertségét. Medgyesi Gergely magyarázata szerint az, hogy az örökítőanyagokat évtizedeken át őrizgették anélkül, hogy kezdek is volna vele valamit, vélhetően annak tudható be, hogy ugyan a faj szinte majdnem eltűnt a 70-es évek környékén, amikor az idősebb bikák spermamintáit is konzerválták, végül a szürkemarha széles körű tartásának lehetősége miatt mégis megmenekült a szürkemarha, és feltehetően nem is gondolkodott azon senki, hogy ezeket fölhasználja.
Az egyesület tenyésztésvezetője véleménye szerint a magyar szürkemarhák genetikai sokfélesége mára viszonylag beszűkült, azonban az örökítőanyagnak hála ezen a téren most stabilitást kaphat a faj. Az ügyvezető hozzátette, a tenyésztőnek nyilván az a legfontosabb feladata, hogy egészséges, erős, a fajtának miden szempontjának megfelelő állatot állítson elő, ezért a most indult folyamatnak sok évtizedre előrevetítve komoly pozitív hatásai lehetnek. A program egyben lehetőséget ad arra, hogy annak tapasztalatait összegezve a későbbiekben más fajok esetében is alkalmazhassák az itt szerzett tudást.