Sosem volt még ilyen könnyű a hangyák távoltartása: ezek a trükkök működnek

A hangyákat leggyakrabban két esetben veszi észre az ember: az egyik eset az, amikor levél- vagy pajzstetűfertőzést észlel a növényeken, a hangyák pedig a kártevők mellett szorgoskodnak; a másik pedig az, amikor a házon vagy lakáson belül is megjelennek. A hangyák megjelenésének oka, hogy egy boly kialakításához megfelelő körülményeket, így például száraz és bolygatatlan talajt, vizet és táplálékot találtak. Ha ez a három rendelkezésre áll, a kertben és házon belül egyaránt nagy számban előfordulhatnak a hangyák. De mit lehet tenni ezek ellen a rovarok ellen? Hogyan űzhetőek el, illetve hogyan tarthatóak távol a kerttől és a lakástól? Az Agrárszektor erről Megyeri Szabolcs kertészmérnököt kérdezte.

Agrárszektor 2022 konferencia

Jövő héten érkezik az idén 10 éves Agrárszektor konferencia, a hazai agrárium kiemelkedő kétnapos szakmai eseménye Siófokon! Gazdálkodók, döntéshozók, véleményformálók, vállalati csúcsvezetők, élelmiszeripari szakértők, államigazgatási topvezetők egy helyen, egy időben az agrárium csúcstalálkozóján! 

A hangyák (Formicidae család) egy igen népes csoport, hiszen több mint 12 ezer faj tartozik ide. Közös jellemzőjük, hogy igen jól szervezett társadalomban élnek, és fajtól függően kisebb-nagyobb kolóniákat alkotnak. Egy fajon belül is a kolóniát alkotó hangyák között megkülönböztethetőek a szárnyas nőstények - akik a megtermékenyítés után elvesztik a szárnyukat -, a szárnyas hímek és a szárnyatlan dolgozók. A hangyákat leggyakrabban két esetben vesszük észre, ebből az egyik eset az, amikor levél- vagy pajzstetűfertőzést észlelünk a növényünkön, a hangyák pedig a kártevők mellett szorgoskodnak, a másik az, amikor a házon vagy lakáson belül megjelennek. A hangyák megjelenésének oka, hogy egy boly kialakításához megfelelő körülményeket - száraz, bolygatatlan talajt, vizet és táplálékot - találnak. Ha ez a három rendelkezésre áll, a kertben és a házon belül egyaránt nagy számban találkozhatunk a hangyákkal - mondta el az Agrárszektor érdeklődésére Megyeri Szabolcs, kertészmérnök.

Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet védekezni a kertekben nagyobb számban megjelenő hangyák ellen, a szakember elmondta, hogy a kertben a több boly és így a hangyák tömeges megjelenését általában az okozza, hogy alkalmassá vált a boly létrehozásához, a talaj hosszú időn át száraz és háborítatlan volt, valamint elegendő táplálék is a rovarok rendelkezésre állt. Leggyakrabban az öntözés nélküli talajtakart területeken okoznak bosszúságot, itt kedvezőek számukra a feltételek.

A megtelepedésüket úgy kerülhetjük el, hogy rendszeresen megmozgatjuk a takarást, továbbá rendszeresen öntözzük, ez utóbbi azért fontos, mert nedves talajt ritkábban választják

- mutatott rá Megyeri Szabolcs.

Megyeri Szabolcs, kertészmérnök

A kertészmérnök elmondta, hogy a hangyák a lakásban bizonyos időközönként mindig megjelennek, néha csak 1-2 egyed, ami élelmet keres, rosszabb esetben viszont egy egész kolóniával kell szembenéznünk. A lakás a hangyák szempontjából egy ideális hely, hiszen ott élelemhez és vízhez juthatnak. Ahhoz, hogy elkerüljük, hogy a kolóniát a lakáson belül alakítsák ki, minden olyan forrást meg kell vonni tőlük, ami vonzaná őket: vagyis ne hagyjunk elől ételt, a morzsákat seperjük fel, a kisállatok tálját helyezzük a konyhától távolabb, a vizes tálka pedig legyen egyenes falú. Egy másik hatékony módszer, ha egy kis vazelint teszünk azokba a repedésekbe, ahol vonulnak, ezen garantáltan nem tudnak átjutni. A házra magára is érdemes figyelmet fordítani, repedések, elvetemedett ablakok nyílt utat jelentenek a hangyák számára. Ha benn találunk hangyát, érdemes kint is körül nézni, mert a házhoz közel lesz a boly! Ha szobanövényeinket nyáron a szabadban tartjuk érdemes a cserepet átvizsgálni, mielőtt bevisszük, hiszen nem ritka, hogy hangyák fészkelnek a cserépbe a nyár folyamán.

Arra a kérdésre, hogy milyen nem vegyszeres módszerek hatékonyak a hangyák ellen, illetve hogy hatásosak-e a különféle illóolajok és illatanyagok, Megyeri Szabolcs kifejtette, hogy a hangyák az illatokra igen érzékenyek, így hatásosak lehetnek ellenük az illatanyagok, de nem mindegy, milyet alkalmazunk. A citrus, a menta vagy a levendula aromák erőteljesek és kellemetlenek a hangyák számára, de csak akkor hatásosak igazán, ha más, a hangyák számára vonzó illattal együtt nem jelennek meg.

A kertészmérnök beszélt arról is, hogy a vegyszermentes megoldások közé tartoznak a különböző csalétkes csapdák. Ezek egyik típusa az, ami összegyűjti a hangyákat, amelyek utána kidobhatók. Ezek a csapdák jól működnek, de csak a szárnyatlan dolgozó hangyák sétálnak beléjük, az ivadékokat gondozók és a királynő nem, így rövid idő alatt újabb menetelő egyedekkel találkozhatunk, tehát ezek csak rövid ideig tartó megoldást nyújtanak. A csalétkes csapdák másik típusa, amely hatásos, a hangyák számára vonzó anyagot (fehérje, cukor) és a számukra mérgező anyagot vagy a szaporodásukat gátló szert apró, morzsalékos formában tartalmazza. Ezeket az anyagokat a dolgozók visszaviszik a bolyba és ott néhány hét alatt kifejti a hatását, így a teljes kolónia pusztulását okozva.

Az Agrárszektor azt is megtudta Megyeri Szabolcstól, hogy az illatanyagok kapcsán sokszor javasolt a citromkarika, sőt hallotta már azt is, hogy valaki a savanyú uborkát is ajánlotta a hangyák ellen. A kertészmérnök azonban figyelmeztetett, hogy ezek csak ideig-óráig működő megoldások, hiszen a kihelyezést követően rövid időn belül elvesztik illatukat, és ezek után már nem zavarják a hangyákat. A fentebb írt csalétkes csapdák egyik típusa is a kevésbé hatékony kategóriába tartozik, hiszen csak dolgozók egy részét ejtik foglyul, de a kolónia ettől függetlenül tovább működik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2022
Jubilál a hazai agrárium hagyományos, év végi csúcsrendezvénye
EZT OLVASTAD MÁR?