Veszélyes állatok lehetnek a magyar településeken: ezt jobb, ha mindenki tudja

Veszélyes állatok lehetnek a magyar településeken: ezt jobb, ha mindenki tudja

agrarszektor.hu
A déli és keleti megyékben 2022. október 1-jén kezdődik az őszi repülőgépes rókavakcinázás. A kampány a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe. Ezek pontos időpontjáról a települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot.

A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melynek hazai állománya mintegy hatvanezer-ötszáz egyedre becsülhető. Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ami a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. A program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az eddigi tapasztalatok szerint a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a csalétket - írja a Nébih.

EZ IS ÉRDEKELHET

A program sikerét bizonyítja az is, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő hazánkban. Utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon, emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt. A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett. A hazánkkal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még rendszeresen előfordul a veszettség a magyar határhoz közeli területeken is, ami indokolja a hazai megelőző intézkedések fenntartását. A vakcinázási program hozzájárul ahhoz is, hogy megőrizhessük hazánk veszettségtől mentes státuszát, amit 2021 tavaszán az Európai Unió, majd idén februárban a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (WOAH) is elismert.

A vakcinázásra a külterületeken plakátok figyelmeztetik a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, valamint az érintett települések megyei bontású listája elérhető a Nébih weboldalán. A kampány idején életbe lépő ebzárlat és legeltetési tilalom pontos időpontjáról az érintett települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot. A téma iránt érdeklődőknek érdemes felkeresniük a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját (www.veszettsegmentesites.hu), ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is tájékoztat.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

EZT OLVASTAD MÁR?