Ezt a hibát sokan elkövetik nyáron: erről tudnod kell, ezen múlhat az állatok sorsa

Ezt a hibát sokan elkövetik nyáron: erről tudnod kell, ezen múlhat az állatok sorsa

agrarszektor.hu
Igazi kánikula van már napok óta Magyarországon, és úgy tűnik, hogy a java még csak most jön. Az elkövetkezendő napokban ugyanis közel 40 fok is lehet, ami nemcsak az embereket, hanem bizony az állatokat is megviseli. Ebben a nagy melegben különösképpen oda kell figyelnünk a jószáginkra, hiszen könnyen meglehet a baj. A folyamatos vízutánpótlás, a megfelelő etetés és az árnyék biztosítása elengedhetetlen, ám van más is, amit érdemes betartania a gazdáknak.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Folyamatosan kontrollálni kell az állatokat, emellett természetesen a vízpótlásra is kiemelten kell figyelni nyáron, főleg kánikula idején. Emellett érdemes reggel korábban, délután pedig később etetni és itatni őket. Így többet, jobban tudnak enni a jószágok és az energiájuk is több lesz. Ez fontos, hiszen energia nélkül nem tudnak dolgozni ők sem, csakúgy, mint az emberek

- fogalmazott Szigeti Tamás, a Szigeti Farm családi gazdaság tagja.

EZ IS ÉRDEKELHET

Ennyit számít a szellőztetés

Mint megtudtuk, a modern állattelepeken már sok esetben megoldott a szellőztetés és a párásítás is - ezekkel pedig nagyon jól le lehet szedni a hőstresszt az állatokról. Mindez a tejelő szarvasmarháknál még jobban megmutatkozik: ha túl nagy a hőstressz és zavarják őket a legyek is, akkor nem tudnak a tejelésre koncentrálni. Ezeket viszont a ventilálással lehet kontrollálni. Ha ez sikerül, akkor akár napi 1-2 liter tejjel is többet adhat az állat, hiszen a tejtermeléssel tud „foglalkozni”, és nem a meleggel, illetve a legyekkel.

Vannak fajok, akik szeretik és jól bírják a forróságot

Korábban lapunk egy Pest megyei gazdától megtudta, hogy a hízói egyenesen rajonganak a melegért és a napfényért. 16 jószáguk van, és kijelenthető, hogy egytől egyig szeretnek kint sütkérezni a tűző napsütésben. Arra viszont odafigyelnek, hogy naponta legalább 3-4 alkalommal locsolják őket - amit állítólag nagyon élveznek és hagyják is -, hiszen így el tudják kerülni azt, hogy esetleg rosszul legyenek az állatok. Természetesen a kánikula idején kulcsfontosságú a folyamatos vízellátás és az árnyék biztosítása is. Arra különösen ügyelni kell, hogy ne égjenek le az állatok, az állatorvos tanácsára érdemes lehet őket bekenni naptejjel.

EZ IS ÉRDEKELHET

Nem a forróság viseli meg őket a legjobban

A juhok, tehenek, sertések és az apró baromfik is jól veszik az akadályokat, legyen szó melegről vagy hidegről. Ami jobban megviseli őket, az a hirtelen hőmérséklet ingadozás, hiszen abban az esetben nem tudnak hozzászokni az adott hőmérséklethez. A szakember azonban egy nagyon fontos dologra felhívta a figyelmet: soha ne itassunk az állatokkal frissen kiengedett, jéghideg vizet, mivel egészségügyi problémáik lehetnek. Gondoljunk csak bele, hogy a tűző napsütésből, áthevült testtel mennek be inni az állatok, a nagy mennyiségű hideg víz nem tesz jót nekik - ahogyan az embereknek sem. Ez persze nem azt jelenti, hogy meleg, koszos vizet kell adni nekik, a lehető legjobb az, ha a vályúkat folyamatosan utántöltjük és figyelünk arra, hogy kiengedés után ne igyanak belőle rögtön.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Kramer szerviz KITE alapokkal (x)

A gépek megítélését a műszaki tartalmon túl nagyban meghatározza, hogy karbantartás és meghibásodás esetén a javításuk milyen hatékonysággal történik.

Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?