Afrikai sertéspestis: A vírus nem pihen, a védekezés sem lazíthat

Afrikai sertéspestis: A vírus nem pihen, a védekezés sem lazíthat (x)

PR
Dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos: „Nagy ellenálló- és fertőzőképességének, valamint a vírus agresszív terjedésének köszönhetően az afrikai sertéspestis mára globális problémává duzzadt. Világszintű kártétele felbecsülhetetlen. Magyarországon eddig – megfeszített munkával – sikerült megóvni a házisertésállományt a betegségtől, és bár erre az eredményre büszkék lehetünk, ami a járvány elleni intenzív védekezést illeti, továbbra sem dőlhetünk hátra. A kór terjedésének megakadályozása, a járvány felszámolása mindannyiunk közös felelőssége.”

Az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát Magyarországon 2018-ban mutatták ki először. Azóta hazánk 10 vármegyéjének vaddisznóállományában terjedt el a betegség. A kezdeti, robbanásszerű fertőzési tendenciát hatékony intézkedésekkel sikerült jelentősen visszaszorítani. Ám mindaddig, amíg az ASP vírusa akár csak egyetlen fertőzött területen – erdőben, szántóföldön, réten, legelőn – életben marad, állandó veszélyforrást jelent. Mégpedig nem csak a vadállományra!

Dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos: „Fontos megérteni, hogy a kórokozó legcsekélyebb jelenléte is elegendő kiindulópontja lehet az ASP behurcolásának a házisertésállományba. Ez pedig a magyar sertéságazat egészére nézve tragikus következményekkel járna. Nem véletlen, hogy a jogszabályi előírások, az Agrárminisztérium és a Nébih intézkedései kezdettől fogva a házisertésállomány ASP-mentességének fenntartását helyezik a középpontba.

Ugyanakkor a hatóság egyoldalú törekvése kevés. Minden érintettnek folyamatosan és kitartóan be kell tartania az előírásokat, végre kell hajtania a rá vonatkozó feladatokat. Ha a házisertésállomány védelméről van szó, a sertéstartó gazdák jogkövető, felelős magatartása alapelvárás. Mindegy, hogy az állomány két egyedet számlál vagy több ezret.”

Dr. Pásztor Szabolcs - országos főállatorvos
Dr. Pásztor Szabolcs - országos főállatorvos

Hol kezdődik a felelős sertéstartás?

A felelős állattartói magatartás a tevékenység bejelentésével kezdődik. A sertéstartás kezdetét, végét, esetleges szüneteltetését minden alkalommal, az állomány létszámát évente be kell jelenteni a járási hivatalhoz. A 2022. évi sertéscenzus révén felmérésre került, hogy az ország területén hol és mennyi sertést tartanak. A nyilvántartás frissítése azért szükséges, hogy a hatósági állatorvosok naprakész információkkal rendelkezzenek a járványvédelmi munkához.

Gazdaként legyen mindennapi rutin a járványvédelem!

  • A kizárólag hagyományon alapuló, örökölt állattartói szemlélet helyett az aktuális járványügyi előírásoknak megfelelően tartsa állatait!
  • Amennyiben bágyadttá, elesetté, étvágytalanná válik a sertés, haladéktalanul értesítse a szolgáltató állatorvost!
  • Ha az állományban hirtelen, tünetek nélküli elhullást tapasztal, hívja mielőbb a szolgáltató állatorvost! Ebben az esetben a hatósági állatorvost is értesíteni kell, aki elvégzi az előírt vizsgálatokat, mintavételezést, intézkedik az elhullott sertések elszállításáról.
  • ASP-vel fertőzött területen kötelező a házi vágás előzetes bejelentése a járási hivatal felé. Az ilyenkor elrendelt húsvizsgálat a lappangó fertőzést is kimutathatja, elejét véve a komolyabb bajnak.
  • Ne vásároljon ismeretlen eredetű, hivatalos dokumentációval és állatorvosi igazolással nem rendelkező sertést! Kérje állatorvosa segítségét, hogy mely tenyészetektől vásárolhat biztonsággal!
  • Soha ne etessen a sertésekkel állati eredetű élelmiszerhulladékot! A „moslék” ismeretlen összetevői az ASP vírusát is hordozhatják.
  • ASP-vel fertőzött területen ne etessen frissen kaszált vagy szedett zöldtakarmányt, mert az elhullott vagy beteg vaddisznók vírussal szennyezhetik azt! A frissen bálázott szalmát vigye vaddisznóktól elzárt területre, és pihentesse legalább 90 napig, mielőtt felhasználná! Ugyanígy tegyen 30 napig a friss gabonával is!
  • Állatai közelébe szigorúan csak munkaruhába öltözve menjen! Ezt az öltözéket más célra ne használja!
  • Erdőjárás, gombaszedés után alaposan tisztítsa meg és fertőtlenítése a cipőjét, ruházatát! A gomba szárát, hulladékát ne adja a disznóknak! Az eszközöket, szerszámokat, munkagépeket tisztítsa és fertőtlenítse rendszeresen! Ne engedjen idegeneket a sertések közelébe!

Aki saját állományát védi – a magyar gazdaságot védi

Dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos:

Kiemelten fontos, hogy minden gazda óvja a saját állományát az afrikai sertéspestistől, mert ezzel az egész ország sertéságazatát védi. Természetesen nemcsak a sertéstartóknak, hanem a szolgáltató és a hatósági állatorvosoknak is nagy a felelőssége ebben. A beteg állatok kezelése, a sertéstartó udvarok, tenyészetek folyamatos felügyelete és hatósági kontrollja a jelenlegi járványhelyzetben szükséges és elkerülhetetlen. Az előírások és követelmények célja az állatok egészségének védelme, mely a legfőbb érdeke a gazdáknak.”

 

Kérjük a sertéstartókat, tájékozódjanak a megelőzés lehetőségeiről és a helyes sertéstartási gyakorlatról!

https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis

(x)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Kramer szerviz KITE alapokkal (x)

A gépek megítélését a műszaki tartalmon túl nagyban meghatározza, hogy karbantartás és meghibásodás esetén a javításuk milyen hatékonysággal történik.

Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?