Veres Virág Cintia • 2026. október 5. 06:03
A környezetbe kerülő ösztrogénterhelés mintegy 90%-a az állattenyésztésből származik.
Egy egyetemista kori mérés indította el azt a gondolkodást, amely ma már egy komplett kutatás-fejlesztési irányt határoz meg a Hunlandnál. Amikor a Mosoni-Dunánál ösztrogénhatású anyagok nyomait kezdték vizsgálni, a laboreredmény jóval magasabb értéket mutatott a vártnál: mintegy 50 000 nanogramm/literes koncentrációt mértek. Később a vállalat telepeiről származó hígtrágya vizsgálata újabb fontos összefüggésre világított rá. Dr. Gubó Eduard, a vállalat kutatás-fejlesztési projektmenedzsere szerint a környezetbe kerülő ösztrogénterhelés jelentős része az állattenyésztéshez köthető.
Van egy szám, ami egyetemista koromban teljesen átírta mindazt, amit a környezetvédelemről gondoltam. Később, a Hunland telepi hígtrágyájának elemzésekor aztán összeálltak a mozaikdarabkák: ezek az eredmények is megerősítették azt a tényt, hogy a környezetbe kerülő ösztrogénterhelés mintegy 90%-a az állattenyésztésből származik
- idézi fel a szakember.
Az állítás azért is érdekes, mert amikor a környezetben megjelenő hormonokról vagy gyógyszermaradványokról beszélünk, a közbeszédben gyakran a lakossági gyógyszerhasználat, például a fogamzásgátlók kerülnek elő elsőként. Az állattenyésztés szerepe jóval kevésbé látható, miközben a trágyával együtt különböző mikroszennyezők is bekerülhetnek a mezőgazdasági körforgásba.
Gubó Eduard szerint éppen ezért fontos, hogy a problémát ne csak a fogyasztói oldalról vizsgáljuk. A kezeletlenül kijuttatott trágya hormonokat és gyógyszermaradványokat is tartalmazhat, amelyek bizonyos körülmények között a növényekbe is bekerülhetnek. A kutatások során azt vizsgálták, hogy ezek az anyagok milyen úton mozognak a rendszerben, és milyen hosszú ideig maradhatnak jelen. A szakember szerint egyes mikroszennyezők a növény gyökerén keresztül eljuthatnak a szárba, a levélbe és a termésbe is, majd a silózott takarmányban, fénytől és oxigéntől elzárva, akár hosszabb ideig is fennmaradhatnak.
Ez a felismerés a Hunland kutatásaiban egy egészen gyakorlati kérdést vetett fel: hogyan lehet ezeket a láthatatlan szennyezőket már a hígtrágyában azonosítani és csökkenteni? A fejlesztés első szakaszában ehhez mindenekelőtt meg kellett érteni magát az anyagot. A trágyamintákat szűrőoszlopos tisztítással készítették elő, majd humán ösztrogénreceptort tartalmazó élesztőteszttel vizsgálták, hogy tényleges hormonhatásról van-e szó. A kutatások során analitikai méréseket, növénytoxikológiai vizsgálatokat és baktériumos kezeléseket is alkalmaztak.
Ez volt a tűzoltás időszaka: a legfontosabb feladatunk a probléma számszerűsítése és azonnali csökkentése volt
- fogalmaz Gubó Eduard.
A feladat azonban korántsem volt egyszerű. A hígtrágya ugyanis egészen más kihívást jelent, mint egy kontrollált laboratóriumi közeg. Összetétele folyamatosan változik, hatással van rá az évszak, az állatok takarmányozása, a telepi körülmények, a sűrűség és a benne élő mikroorganizmusok összetétele is. Egyes vegyületek pedig nem elszigetelten vannak jelen, hanem kölcsönhatásba léphetnek egymással.
A hígtrágya nem egy steril laboratóriumi folyadék. Ez egy élő, kiszámíthatatlan anyag, ami évszakonként változik, ingadozik a sűrűsége és a saját baktériumflórája is. Ráadásul a benne lévő különböző anyagok folyamatosan reagálnak egymással, ez egy veszélyes 'koktélhatás', ahol a vegyületek felerősíthetik egymás káros hatásait.
Éppen ezért nem egyetlen technológiában gondolkodtak. A fejlesztés során több egymásra épülő eljárást kapcsoltak össze. A biológiai fázisban baktériumok és speciális enzimek segítségével törekednek az aktív hormonmolekulák és gyógyszermaradványok lebontására, miközben a szeparálás a szilárd és folyékony fázis elkülönítését szolgálja. A folyamat végén fizikai-kémiai módszerek, köztük az adszorpció és a flokkuláció kapnak szerepet. A szakember egy egyszerű hasonlattal szemlélteti a folyamatot:
Olyan, mintha molekuláris mágnesekkel magunkhoz vonzanánk a legkisebb mikroszennyezőket, majd az egészet jól szűrhető pelyhekké fognánk össze, hogy végleg kiemelhessük őket a rendszerből.
A kutatás során azonban idővel az is világossá vált, hogy a hígtrágya utólagos tisztítása önmagában nem jelenthet teljes körű megoldást. Ha ugyanis folyamatosan ugyanazokat a hormonokat és gyógyszermaradványokat kell eltávolítani a folyamat végén, akkor tulajdonképpen csak a tüneteket kezelik. A következő lépés ezért a megelőzés lett: annak vizsgálata, hogyan lehet már az állattartási folyamat elején csökkenteni azoknak az anyagoknak a mennyiségét, amelyek később a trágyába kerülnek.
Egy ponton túl világossá vált, hogy a végtermék kezelése önmagában csupán tüneti megoldás. Nem a folyamat végén kell beavatkozni, hanem el kell érni, hogy eleve be se kerüljön a szennyeződés. Ez a gondolkodás vezetett el ahhoz a holisztikus szemlélethez, amelyben az állat, a telepi menedzsment, a víz, a higiénia, a hígtrágya, a talaj, a növény és a takarmány egyetlen összefüggő rendszer részeként jelenik meg.
A megelőzés egyik eleme a telepi vízminőség és higiénia kérdése. A vállalatnál ezért olyan, elektrolízisen alapuló technológiát is alkalmaznak, amely víz, só és elektromos áram segítségével állít elő helyszínen felhasználható oldatot. A GB Water rendszerét az ivóvíz kezelésétől a felületfertőtlenítésig több területen is használják. A mögötte álló logika ebben az esetben is ugyanaz: ha a kockázatokat már a folyamat elején sikerül csökkenteni, később kevesebb terheléssel kell számolni.
Ugyanez a megelőző gondolkodás jelenik meg a precíziós állattenyésztésben is. Az állatok nyakában viselt szenzor folyamatosan adatokat gyűjt a mozgásról, a kérődzésről és az aktivitásról, ezekből pedig az állatok biológiai állapotára lehet következtetni. Különösen fontos ez az ivarzás felismerésénél, hiszen a pontosabb időzítés lehetővé teszi, hogy a termékenyítési döntések ne kizárólag rutinszerű protokollokra épüljenek.
Ez nemcsak az állat szempontjából lehet fontos: ha kevesebb felesleges hormonális és gyógyszeres beavatkozás történik, az a trágyába kerülő hormonok és gyógyszermaradványok mennyiségét is mérsékelheti. Hasonló elv érvényesül az antibiotikumok esetében is: az egyedi állapotfelmérés lehetőséget adhat arra, hogy ne egy egész csoportot kezeljenek automatikusan, hanem az kapjon beavatkozást, akinek valóban szüksége van rá.
Az adat akkor válik értékessé, ha pontosabb döntést tesz lehetővé - legyen szó egy állat egészségi állapotáról, az ivarzás időpontjáról, a telepi higiéniáról vagy éppen a trágyakezelésről. A vállalat által követett Farm-to-Field szemlélet éppen ezt az összefüggést próbálja egyetlen rendszerben kezelni. A modell kiindulópontja, hogy a fenntarthatóság nem egyetlen technológia vagy egy különálló környezetvédelmi projekt, hanem az állattartás teljes folyamatának kontrollja.
Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalni a modell lényegét, akkor azt mondanám: a fenntarthatóság nem egy különálló technológiai kiegészítő, hanem egy kontrollált, tudatos folyamat az állattól a trágyakezelésen át egészen a termőföldig.
A gondolat lényege, hogy ami a telepen történik, annak közvetlen következménye van a talajban, a növényben és végső soron az egész környezetünkben. A rendszer egyetlen pontján sem érdemes kizárólag önmagában gondolkodni. A modell öt pillérre épül: a folyamatos monitoringra, a biológiai kezelésre, a technológiai innovációra, az adatvezérelt döntéshozatalra és a modern infrastruktúrára. Ezek együtt alkothatnak olyan rendszert, amelyben nem egyszerűen a már kialakult környezeti terhelést próbálják mérsékelni, hanem annak keletkezését is igyekeznek kontrollálni.
A következő kérdés természetesen az, hogy egy Felsőványon és a Hunland laboratóriumaiban fejlesztett modell mennyire alkalmazható más körülmények között. Gubó Eduard szerint nem egy konkrét technológiai recept globális elterjesztéséről van szó, hanem egy olyan gondolkodásmódról, amely különböző telepi és földrajzi körülményekhez is igazítható.
Ami itt, Felsőványon és a laborjainkban körvonalazódott, az nem egy lokális kísérlet, hanem egy univerzálisan alkalmazható modell. Az elvei minden olyan helyen adaptálhatók, ahol intenzív állattartás, hígtrágya-kezelés és szántóföldi hasznosítás zajlik.
A konkrét megoldásokat természetesen befolyásolhatja a helyi éghajlat, a takarmányozás, az infrastruktúra és a szabályozási környezet. A folyamat alaplogikája azonban ugyanaz marad: először meg kell mérni a terhelést, ezt követően lehet a forrásnál csökkenteni, majd célzott technológiai kezelést alkalmazni, végül pedig ellenőrzötten visszajuttatni a tápanyagokat a mezőgazdasági körforgásba.
A kutatás mögött végső soron tehát nem pusztán egy technológiai kérdés áll. Hanem az a felismerés, hogy az állattenyésztés környezeti hatását nem lehet egyetlen ponton vizsgálni. A rendszer minden eleme hatással van a következőre, ezért a beavatkozásnak is rendszerszintűnek kell lennie.
Fontos, hogy a termelés hatékonysága mellett a környezeti terhelés is mérhetően csökkenjen, a hormon- és antibiotikum-használat pedig ne automatikus rutin, hanem indokolt, célzott döntés legyen. Ebben a felfogásban a hígtrágya sem egyszerűen egy kezelendő melléktermék: megfelelő kontroll mellett a mezőgazdasági körforgás részeként értelmezhető erőforrássá válhat.
A történet így végül jóval túlmutat az ösztrogénen. Arról szól, hogy a modern állattenyésztésben mennyire lehet pontosan követni egy anyag útját az állattól a trágyán és a talajon keresztül egészen a növényig. És arról, hogy a technológia miként segíthet abban, hogy ne csak akkor avatkozzunk be, amikor már megjelent a probléma. Mert a környezeti felelősség ebben a rendszerben nem a telep végén kezdődik. Hanem ott, ahol az első döntést meghozzák.