Az Una Terra Alapítványnál az elmúlt években egyre mélyebbre ástuk magunkat ebben a kérdésben. Nemcsak kampányokat folytatunk, hanem vállalatokkal tárgyalunk, termelőkkel találkozunk, fogyasztói kutatásokat készítünk. Emellett az elmúlt hónapokban állatorvosok, állatjóléti szakértők és egy neves közgazdász és szakjogász bevonásával készítettük el azt a szakmai összegzést, amely 158 hazai és nemzetközi forrás alapján vizsgálja a ketrecmentes átállás állatjóléti, gazdasági és jogszabályi kérdéseit. A munkához konkrét szakpolitikai és jogszabály-módosítási javaslatot is készítettünk.
Minél többet dolgozunk a témán, annál kevésbé látom értelmét annak, hogy a vitát „állatvédők kontra gazdák” kérdéssé egyszerűsítsük.
Egy dologban nagyon is egyetértünk
Csorbai Attila cikkének egyik fontos állítása, hogy az állatjólétet nem lehet egyetlen paraméterből levezetni. Ebben teljesen egyetértek vele. Egy ketrecmentes rendszer attól, hogy nincs benne ketrec, még nem lesz automatikusan jól működő rendszer. A rossz menedzsment, a nem megfelelő állománysűrűség, a gyenge alomkezelés vagy a hibás technológia ketrecmentes telepen is komoly problémákat okozhat. Éppen ezért szerintünk elképzelhetetlen az átállás a gazdák bevonása nélkül.
Találkoztunk olyan magyar termelőkkel, akik már ma is sikeresen működtetnek ketrecmentes (mélyalmos, szabad és bio) rendszereket. Tőlük is azt halljuk, hogy ezekhez bizonyos tekintetben más know-how, más menedzsment és sok esetben más technológia szükséges. Ezt nem szabad elhallgatni. De ebből nem következik, hogy a ketrec a jobb megoldás, a ketreces rendszerből fakadó mozgás- és viselkedési korlátozások ugyanis strukturálisak. A tyúkok alapvető természetes viselkedésformái – például a mozgás, kapirgálás, táplálékkeresés vagy porfürdőzés – csak korlátozottan vagy egyáltalán nem gyakorolhatók. A ketrecmentes rendszerek kockázatai ezzel szemben jelentős részben megfelelő tartástechnológiával és menedzsmenttel mérsékelhetők.
A jelenlegi uniós szabályok szerint egy feljavított ketrecben legalább 750 négyzetcentiméter ketrecterület jut egy tyúkra (ez nagyjából egy A4-es lapnak megfelelő élettér). Az állatok mozgási és viselkedési lehetőségei szükségszerűen erősen korlátozottak. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) – az EU független tudományos szervezete, amely többek között élelmiszerbiztonsági, állategészségügyi és állatjóléti kérdésekben készít tudományos kockázatértékeléseket és szakvéleményeket az uniós döntéshozatal számára – a ketrecmentes rendszerek irányába történő elmozdulást javasolja, ugyanakkor arra is rámutat, hogy ezekben megfelelő állománysűrűségre, kialakításra és menedzsmentre van szükség az állategészségügyi és viselkedési kockázatok csökkentéséhez.
Az állatjóléti különbséget tehát nem pusztán civil szervezetek állítják. Az EU saját tudományos kockázatértékelő szervezete is erre jutott.
Az iparági vitákban gyakran éri az állatvédőket az a kritika, hogy érzelmi alapon beszélünk az állatok szenvedéséről, vagy dramatizáljuk azt. Éppen ezért tartom különösen fontosnak a Welfare Footprint tudományos módszertanát, amely megpróbálja számszerűsíteni azt, amiről beszélünk: a különböző fájdalmas/ negatív állapotokat súlyosságuk, időtartamuk és előfordulásuk alapján vizsgálja. Becslésük szerint a feljavított ketrecről beltéri ketrecmentes tartásra való átállás a vizsgált fő fájdalomkategóriákban mintegy 57–70%-kal csökkentheti a fájdalomban, illetve negatív állapotban töltött időt. Így a szenvedés mértékéről már nem pusztán vélemények ütköznek: tudományos módszerekkel összehasonlíthatóvá válik a különböző tartási rendszerek állatjóléti hatása. (A módszertanról és a számításokról részletesebben szakmai összefoglalónkban és a Welfare Footprint Institute anyagaiban lehet olvasni.)
Tényleg nincs mögötte fogyasztói igény?
Itt érzem az egyik legnagyobb különbséget Csorbai Attila cikke és a mi tapasztalataink között, ugyanis az End the Cage Age európai polgári kezdeményezést 1,4 millió érvényes aláírással támogatták. Önmagában természetesen ebből még nem következik, hogy minden európai ugyanígy gondolkodik. Van viszont ennél sokkal jobb mérőszámunk: a reprezentatív Eurobarometer-kutatás szerint az európai polgárok 84 százaléka szerint a gazdasági haszonállatok jólétét a jelenleginél jobban kellene védeni.
Magyarországon mi magunk is készítettünk országos reprezentatív kutatást. A saját adatainkban is egyértelmű többségi támogatást mérünk a magasabb állatjólét és a ketrecmentes átállás iránt. És nem álltunk meg annál a kérdésnél, hogy „fontos-e önnek az állatjólét?”. Ez túl könnyű kérdés lenne.
Arra is kíváncsiak voltunk, mennyivel hajlandóak ténylegesen többet fizetni az emberek egy tojásért, ha annak előállítása magasabb állatjóléti szint mellett történik. A kutatásban mért fogyasztói lélektani határ beleesik abba a nagyságrendbe, amelyben a ketrecmentes termelés többletköltsége kezelhető. Ez pedig fontos különbség. Nem egy elvi rokonszenvről beszélünk, hanem vásárlási hajlandóságról.
És közben a piac már változik
Ezt naponta látjuk a vállalati munkánkban is. Az elmúlt két évben ugyanis mintegy ötven Magyarországon működő vállalat ketrecmentes vállalását és előrehaladását követtük, és számos céggel közvetlenül dolgoztunk együtt. A munkánk nemcsak a kiskereskedelmet érinti: a HORECA-szektor, a közétkeztetés, éttermek, szállodák és élelmiszeripari szereplők ugyanúgy részei. A Kifli.hu és a Fornetti például teljesen kivezette a ketreces tojást, a VakVarjú ketrecmentessé vált, a több mint 300 konyhát működtető Hungast pedig mára közel 80 százalékos ketrecmentes arányt ért el. A Hotel Palota Lillafüred 2026-ban átállította a héjas és szeparált tojásfelhasználását, a SPAR pedig jelentős előrelépést tett a teljes átállás irányába. Csak a Hungast, a Hotel Palota és a SPAR közelmúltbeli változásainak állatlétszámra vetített hatását évente nagyságrendileg 100–120 ezer tojótyúkra becsüljük.
Ez már nehezen nevezhető pusztán állatvédő szervezetek által létrehozott mesterséges keresletnek. És éppen itt ér össze a vállalati és a termelői oldal: amikor egy több száz konyhát ellátó közétkeztető, egy szupermarket vagy egy szálloda átáll, akkor nem véleményt fogalmaz meg, hanem megrendelést ad le.
Igen, az átállás pénzbe kerül
Ebben sincs közöttünk vita. Az elkészült gazdasági elemzésünkben azt is külön vizsgáltuk, hogy mit jelentene Magyarország számára a ketreces állomány átállítása. A hazai mintegy nyolcmillió tojótyúkból körülbelül 5,4 millió él jelenleg ketrecben. Egy európai költségbecslés magyar állományra történő vetítése alapján a szükséges beruházás nagyságrendileg 29–46 milliárd forint lehet, ami komoly összeg.
Éppen ezért szerintünk rossz megközelítés lenne egyszerűen azt mondani a termelőknek, hogy oldják meg. Beruházási támogatásra, megfelelő átmeneti időre, szakmai segítségre és tudásátadásra lesz szükség. És meg kell érteni azt is, hol vannak az átállás valódi állategészségügyi, járványügyi és menedzsmentkockázatai, és hogyan lehet ezeket csökkenteni.
A közegészségügyi érveket is érdemes pontosabban megvizsgálni. A Salmonella-kockázatot elsősorban a biológiai biztonság és a telepi menedzsment minősége határozza meg, nem önmagában a tartásmód. A rendelkezésre álló járványtani adatok ugyanakkor nem támasztják alá azt az egyszerű állítást, hogy a ketreces rendszer higiénikusabb lenne. Az EFSA európai adatai alacsonyabb Salmonella-előfordulást jeleztek a ketrecmentes rendszerekben, egy új-zélandi vizsgálatban pedig 44 százalékos előfordulást mértek ketreces, és 3,2 százalékosat ketrecmentes telepeken. Ez nem azt jelenti, hogy a ketrecmentes rendszer önmagában megoldja az élelmiszerbiztonsági problémákat. Éppen ellenkezőleg: azt mutatja, mennyire meghatározó a megfelelő telepi menedzsment, a trágyakezelés, a higiénia és a biológiai biztonság. Vagyis ezt a kérdést sem lehet egyszerűen azzal lezárni, hogy „a ketrec higiénikusabb”.
Pontosan az ilyen kérdéseket vettük végig a most elkészült szakmai anyagunkban: nem elhallgatni az iparág érveit, hanem egyenként megvizsgálni őket.
A civil szervezetek helye az asztalnál
Csorbai Attila cikkének talán egyetlen mondatával vitatkozom igazán alapvetően. Azzal, hogy a gazdasági haszonállatok állatjóléte „szakmai feladat, nem pedig politikai vagy civil szervezetek ügye”. Szerintem szakmai feladat. De nem kizárólag az iparág szakmai feladata.
Az állatjóléti tudomány képviselőinek, állatorvosoknak, gazdasági szakembereknek, termelőknek és érdekképviseleteiknek természetesen ott kell lenniük az asztalnál. De ugyanott kell ülniük a fogyasztóknak és a társadalom és az állatok érdekeit képviselő civil szervezeteknek is. Valójában az Európai Bizottság is pontosan így szervezi jelenleg ezt a folyamatot: a gazdákkal, az élelmiszerlánc szereplőivel és a civil társadalommal párhuzamosan konzultál. Mi pedig ott vagyunk ebben a folyamatban. Európai ernyőszervezeteinken keresztül részt veszünk a most kialakuló szabályozás szakmai egyeztetéseiben,
és Magyarországon is szeretnénk ugyanilyen párbeszédet.
A „ha” kérdésén lassan túl vagyunk
Májusban, amikor az eredeti cikk megjelent, az európai szabályozás részletei még kevésbé voltak világosak, azóta azonban történt egy fontos változás. Az Európai Bizottság 2026. július 7-én elfogadott állattenyésztési stratégiája (Livestock Strategy) már konkrét ütemtervet tartalmaz: 2026 végéig célzottan felül kívánja vizsgálni a tojótyúkokra és a brojlerekre vonatkozó állatjóléti szabályozást, kifejezetten a ketrecek fokozatos kivezetésére fókuszálva. A Bizottság hatásvizsgálatot is készít, amelynek része a gazdasági, társadalmi és környezeti következmények vizsgálata. A korábbi uniós programok pedig kifejezetten a termelők gyakorlati támogatását és a magasabb állatjólétű ketrecmentes rendszerekre történő átállás know-how-jának átadását szolgálták.
Ezért szerintem ma már érdemes egy kicsit máshogy feltenni a kérdést. Nem az a kérdés, hogy ketrecmentes irányba indul-e Európa. Elindult. A kérdés az, milyen lesz az átmeneti időszak, hogyan finanszírozzuk az átállást, hogyan őrizzük meg a magyar termelők versenyképességét, milyen állatjóléti és állategészségügyi indikátorokat alkalmazunk, és hogyan adjuk át a működő ketrecmentes rendszerekhez szükséges tudást.
Ebben szeretnénk partnerek lenni. Nem a gazdákkal szemben. És nem úgy, hogy a jogos gazdasági vagy szakmai kérdéseiket lesöpörjük az asztalról.
Az átállás során a termelők gazdasági biztonságát védenünk kell. De az átállás költségeiről szóló vita nem teheti láthatatlanná azt a terhet sem, amelyet a jelenlegi rendszerben az állatok viselnek: Magyarországon több millió tyúk tölti teljes életét olyan ketrecekben, amelyek tartósan és súlyosan korlátozzák alapvető mozgási és viselkedési szükségleteik kielégítését. Ez nem tartható fenn pusztán azért, mert a változás beruházást, új technológiát és jobb menedzsmentet igényel.
Ha beruházás kell, beszéljünk támogatásról. Ha know-how kell, építsük fel. Ha vannak valódi állategészségügyi problémák, vizsgáljuk meg őket együtt. Ha valamely állatvédelmi elképzelés a gyakorlatban nem működik, azt is tudnunk kell kimondani. De ugyanezt várjuk az iparágtól is: ha egy megszokott állítást a tudomány, a fogyasztói adatok vagy a gyakorlat már nem támaszt alá, legyünk készek azt újragondolni.
Szerintem valójában itt kezdődhetne el az érdekes beszélgetés. Nem az „állatvédők” és a „gazdák” két oldalán, hanem ugyanannál az asztalnál.
A publikációban szereplő állítások és vélemények kizárólag a szerző(k) saját álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség, illetve az Agrárszektort is kiadó NET Média Zrt. hivatalos álláspontjával.
