Extra Early Bird jegyek az Agrárszektor 2025 konferenciára!
Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén! A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.
A Nielsen pénteki közleménye szerint, bár emelkedett az élelmiszerek átlagára, az emberek mégsem vásároltak kevesebbet, a hazai fogyasztók többsége inkább olcsóbb élelmiszerre váltott az elmúlt év folyamán. A cég által megkérdezettek 85 százaléka változtatott költési szokásain az egy évvel korábbihoz képest azért, mert spórolni szeretne. A fogyasztók 67 százaléka takarékoskodott olcsóbb élelmiszerek vásárlásával, 64 százalék kevesebb háztartási energiát használt, 53 százalék új ruhára költött kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Változnak a fogyasztási szokások is, a háztartások egy részében gyakrabban főznek otthon. Egy másik Nielsen-kutatás szerint tavalyelőtt a harmadik negyedévben egy átlagos magyar fogyasztó költéseinek 3,3 százalékát fordította otthonon kívüli étkezésre, a múlt év hasonló időszakában viszont már csak 2,5 százalékát. Ez 29 vizsgált európai ország között a második legkisebb arány. Ennél kevesebb pénzt, 1,9 százalékot, otthonon kívüli étkezésre csak a románok adtak ki.
A vásárlási szokások szintén változnak, a vevők a korábbiaknál többet költenek a lakóhelyük közelében található üzlettípusokban. Az élelmiszerek értékben mért teljes hazai forgalmából a 400-2500 négyzetméter közötti üzletek - főleg szupermarketek és diszkontok - piaci részesedése 34 százalékról 36-ra nőtt, miközben a nagyobb üzlettípus mutatója 31 százalékról 29-re csökkent. A kisebb boltok piaci részarányának csökkenése viszont megállt, az elmúlt tizenkét hónap során az élelmiszer-kiskereskedelem teljes bevételéből ugyanúgy 35 százalék jutott rájuk, mint egy évvel korábban.
(MTI)