Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2024.04.21. vasárnap
A kezdeti naposabb időt követően egyre több felhő lesz felettünk, de legalább pár órára szinte mindenhol, a Nyugat-Dunántúlon viszont több órára kisüt a nap
A kezdeti naposabb időt követően egyre több felhő lesz felettünk, de legalább pár órára szinte mindenhol, a Nyugat-Dunántúlon viszont több órára kisüt a nap
Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet
Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is
Változékony időjárás vár ránk a napokban, a fagy miatt pedig sok termelő foghatja a fejét.
Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet
A felhőzet hazánk délkeleti, keleti részén is szakadozik, arrafelé rövidebb, másutt hosszabb időre is kisüthet a nap
Nagy szükség van csapadékra a földeken Magyarországon, az Alföldön pedig különösen
Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett
Az ország déli felén derült vagy fátyolfelhős, csapadékmentes idő várható
Baján volt a nyarat idéző meleg, de Budapesten is hajszál híján meglett a 30 fok.
Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak, némi csapadék és akár fagy is lehet jövő héten.
Az országos és a fővárosi meleg is olyan volt, amit csaknem egy évszázada nem mértek.
Többnyire napos, fátyolfelhős időre számíthatunk, de helyenként időszakosan gomolyfelhők is képződhetnek
Vasárnap akár 30 foknál is melegebb lehet, csapadék sehol sem valószínű.
Többnyire derült vagy fátyolfelhős idő várható, emellett napközben északkeleten gomolyfelhők is képződhetnek
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható, csapadék nem lesz
A jövő héten jelentős lehűlés és végre több-kevesebb csapadék is várható az április eleji nyárias meleg után.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható
A változó vastagságú fátyolfelhőzet mellett általában sok (időszakosan szűrt) napsütés várható, valamint gomolyfelhők is képződnek
Egyre nagyobb szüksége lenne a növényeknek és a talajnak csapadékra az Alföldön.

A szerb mezőgazdaságban még a magyarnál is gyengébb fizetések vannak, 200 és 440 ezer forint közötti sávban mozognak az átlagbérek.
Soha nem látott pusztítást okozott a május elsejei fagy a magyarországi szőlő-bor ágazat számára.
Van az Európai Uniónak egy szigorú, mégis izgalmas szabályozási területe, ahol a tudomány és a gasztronómia találkozik.
Egy azonnali rövid- és középtávú vízügyi cselekvési és kommunikációs terv összeállítására kérték fel Gajdos Lászlót.
Ha összeomlik az észak-atlanti bukóáramlás, feje tetejére állhat az egész agrártermelés.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.