Annyi eső fog esni, amennyit már rég láttunk itthon: jobb lesz felkészülni
Újabb, a hét elejit meghaladó mennyiségű csapadék és további lehűlés érkezik Magyarországon.
Újabb, a hét elejit meghaladó mennyiségű csapadék és további lehűlés érkezik Magyarországon.
Kiadós csapadék várható kedd hajnalig, áradni fog a Duna, a Lajta és a Rába is.
Az utóbbi években hazánkban a körte termőterülete és termésmennyisége is folyamatosan csökkent.
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatar veszélye miatt 2 déli, eső miatt pedig 2 nyugati megyére.
Csütörtökön akár 20 fokos kontraszt is kialakulhat a nyugati határszél és a déli tájak között.
A frontális felhőzet csak lassan halad kelet felé, ezért az ország keleti felén alapvetően száraz és napos idő várható a fátyolfelhők mellett, míg a Dunántúlon nyugat, északnyugat felé haladva egyre több és vastagabb lesz a felhőzet
Szeptember második hetében bekeményít az ősz, hétvégén már a fűtést is be kell majd kapcsolni.
Többnyire napos idő valószínű gomolyfelhőkkel, lassanként a keleti harmadban is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, de északkeleten továbbra is maradnak tartósan borult tájak, ott délutánra szűnik meg teljesen a csapadék
Ahol tegnap még kitartott a nyár, ott most már 10-14 fokkal mérhetnek kevesebbet.
A tavalyihoz képest 15 százalékkal csökken a szilvatermés volumene Németországban.
Kedden az ország keleti felén kell számítanunk esőre, nagy mennyiségű csapadékra.
A Dunántúlon gomolyfelhők zavarják időszakosan a napsütést, és már a keleti országrészben is szakadozik a felhőzet, de arrafelé maradnak tartósan borult tájak is
Megérkezett az eső és a lehűlés hazánkba, jó eséllyel véget ér a hosszú aszály itthon.
A termőtalajjal kiemelten foglalkozni kell, ez a termelés alapja, az első számú eszköz.
A csapadékkal együtt megjöttek az őszies hőmérsékletek is Budapestre és környékére.
Magyarországra esőt hozott a hétfőn betört hidegfront, az Alpokban pedig elkezdett esni a hó.
Észak-délt összekötő zivatarlánc húz át Magyarország felett 230-240 kilométer hosszan.
Idén extrém hőhullámok nehezítették a munkát, de az időjárás ellenére jó termésre számít a Veszprémi Érseki Pincészet.
Elsőfokú riasztást adta ki több több járásra is Magyarországon zivatar veszélye miatt hétfőre.
Általában erősen felhős vagy borult idő várható, az északkeleti harmadban délelőtt, késő délután a Dunántúl nyugati felén lehet szakadozottabb a felhőzet

Az elmúlt években jelentősen átalakultak a kertészeti és erdészeti munkákhoz használt eszközökkel kapcsolatos felhasználói elvárások.
A történelem során sokszor divatba jöttek az álgabonák, majd visszaszorultak, most azonban ismét reneszánszukat élik.
Az elmúlt években sok termelő rászokott arra, hogy közvetlenül a felhasználás előtt vásárolja meg az inputanyagokat.
Uniós támogatások és szabályozás nélkül tönkre fognak menni a magyar és az európai zöldség- és gyümölcstermesztők.
Továbbra sem olcsó mulatság ma földet vásárolni Magyarországon, kemény pénzeket kérnek a területekért.
Jelenleg a termelők súlyos nehézségekkel néznek szembe a tápanyaggazdálkodás területén.
Mi dönti el ma a termésszintet? Egyre inkább a gyökérzóna és a növényélettani folyamatok
A KUHN modern, megbízható és hatékony megoldásokat kínál a takarmánykeveréstől az almozásig, gyors szervizháttérrel és biztos alkatrész‑ellátással.