Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2026.03.29. vasárnap
Általában erősen felhős vagy borult időre számíthatunk többfelé esővel, záporesővel
Általában erősen felhős vagy borult időre számíthatunk többfelé esővel, záporesővel
Alapvetően felhős idő valószínű, nagyobb területen szakadozhat fel hosszabb időre a felhőzet
Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti felén lehetnek szakadozások, vékonyodások a felhőzetben, arrafelé a nap is kisüthet
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, az ország keleti, délkeleti felén lehetnek olyan tájak, ahol délelőtt hosszabb időre kisüt a nap
Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a fátyolfelhőzet, amely olykor erősebben szűrheti a napsütést, takarhatja is a napot
Délelőtt még általában napos időben lesz részünk a fátyol- és gomolyfelhők mellett, majd a déli, délutáni órákra még több gomolyfelhő képződik, melyek szétterülhetnek, így befelhősödik az ég
Folytatódik az általában felhős idő, hosszabb napos periódusok inkább délelőtt fordulhatnak elő, majd a képződő gomolyfelhők délután jobban összeállhatnak
Főként délelőtt fordulhatnak elő kevésbé felhős, napos tájak, majd délutánra mindenhol megsokasodnak a gomolyfelhők, de kisebb zápor legfeljebb elvétve fordulhat elő
Nagyrészt erősen felhős idő várható, hosszabb időszakokra csak kisebb körzetekben csökkenhet a felhőzet
A napsütés mellett újra erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, ismét nagy területen lehet számítani erősen felhős időszakokra
Általában napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel
Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a délnyugati tájakon felhősebb maradhat az ég
Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet
Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet
Túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható, inkább csak a Dunántúlon képződhetnek gomolyfelhők
Túlnyomóan derült lesz az ég, napközben inkább csak a Dunántúlon képződnek gomolyok
A Tiszántúlon derült lesz az ég, másutt gomolyfelhők képződnek, amelyekből elsősorban a Dunántúl keleti felén helyenként zápor, néhol zivatar is kialakulhat
A fátyolfelhők mellett nagyobb területen erőteljesebbé válhat a gomolyfelhő-képződés, de általában többórás napsütésre van kilátás
A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható
Nyugatról kelet felé haladó vastagabb fátyolfelhőzet és szaharai por is szűri a napsütést, emellett kevés gomolyfelhő is képződhet

Becslések szerint akár nyolcszázezer - egymillió hektárral is visszaeshet a szántóterület, ha a jelenlegi környezeti folyamatok tartósnak bizonyulnak.
Ha zöldségtermesztésről beszélünk, többnyire lágyszárú növényekre gondolunk, pedig számos fa és cserje szolgáltat ehető részeket.
A kiegyensúlyozott őszi-téli étkezéshez nem kell felforgatni az életünket vagy vagyonokat költeni.
A statisztikák szerint Magyarország éves fakitermelése az elmúlt 25 évben jellemzően 7 millió köbméter körül alakult.
Bár a magyar száraztészta-piac stabilnak mondható, a fogyasztói árakban azért elő tudnak fordulni komoly kilengések.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.