
Döntenie kell a magyar gazdáknak: ha nem lépnek, végleg lemaradnak
Akár támogatás nélkül is hajlandóak a termelők öntözési beruházásokat végrehajtani, ha a víz rendelkezésre áll.
Magyarországon, bár már régóta ismert zöldségnövény, nagyobb mértékben csak az utóbbi 20 évben terjedt el- persze, nem véletlenül.
A brokkoli egy igen sokoldalú és ízletes zöldségféle, annak ellenére, hogy sokaknak rossz gyerekkori emlékek jutnak eszébe róla. Igen régóta velünk van, hiszen már a rómaiak is termesztették. A 19. században olasz bevándorlók bevitték Amerikába, de igazán népszerűvé csak az 1920-as években vált. Rózsája mellett szára is ehető, termeszteni pedig a saját kertünkben is lehet.
Termesztés és ápolás
Termelhető palántázással és állandó helyre vetéssel is. Fontos, hogy ősszel, mélyen megásott és frissen trágyázott talajban kezdjük el termeszteni. Nagy a fényigénye, ezért ne árnyékos helyre telepítsük. Palántanevelésre a magokat március közepén kell elvetni a szaporítóládába, a kikelt növényt egyszer vagy kétszer át kell ültetni. A palánták a vetéstől számított 6-7 hét alatt érik el a kiültetésre alkalmas fejlettségüket. A fagytól és a széltől védett kertekben a vetést is olyan jó eredményt ad, mint a palántázás. A magokat az előkészített ágyás kihúzott soraiba ritkásan kell elvetni úgy, hogy 2-3 cm földréteg legyen fölöttük. Száraz idő esetén a magvetést öntözni szükséges. A kikelt növényeket - amikor már 3-4 lomblevelük van - 50 cm tőtávolságra érdemes megritkítani.
Nyáron oda kell figyelni az ágyás gyommentesítésére, amit nem kell túlgondolni, de a kapát gyakran meg kell ragadni vagy gyomlálni kell, mert a tápdús földekben igen gyorsan nőnek a gyomok. A tenyészidő alatt 4-5 alapos öntözés szükséges, amit lehetőleg nitrogénműtrágyázással kössünk össze. A növényeknek a legtöbb nitrogénre a rózsafejlődés idején van szükségük, de persze a későbbi nitrogénadagolás sem megy kárba, mert a mellékrózsák kifejlődését segíti elő. Érzékeny a mikroelemek hiányára, például a talajból hiányzó vagy fel nem vehető állapotban levő bór, mangán, magnézium és molibdén levélsárgulást és lombhullást okozhat – ezeket viszont lombtrágyázással lehet pótolni a nyár folyamán.
Kártevők és betegségek
A káposztalepke hernyói körében kedvelt csemegének számít, valamint a levéltetvek is megtámadhatják a brokkolit. Persze lehet ellenük vegyszereket, permetezőszert használni, de érdemes törekedni a természetességre, és fontos a megelőzés is. Gyakori betegségei közé tartozik a gyökérgolyva és a peronoszpóra. Ezen betegségek tünetei feltűnőek, hiszen penészedést, gyengeséget, elszíneződést és hervadást is okozhatnak. Ha több betegséget is észlelünk, akkor minél előbb távolítsuk el a beteg növényt a kertből és ne is komposztáljuk. A gombásodást gombaölő szerekkel lehet kezelni, lehetőleg ezt is természetbarát módon tegyük.

Akár támogatás nélkül is hajlandóak a termelők öntözési beruházásokat végrehajtani, ha a víz rendelkezésre áll.
Ha azt szeretnénk, hogy a saját termésből még télen, sőt akár tavasszal is ehessünk, a megfelelő szedési idő és a tárolás is nagyon fontosak.
Nehéz lesz versenyben maradni, ha valaki nem veszi komolyan az ESG szempontokat.
Összesen 11 kategóriában lehet pályázni egészen 2026. szeptember 22-ig a Portfolio Csoport idei rangos díjaira.
Egyre több fogyasztó keresi a különleges, egészségesnek tartott és közvetlenül a termelőtől származó élelmiszereket.
Kevesebb művelés, jobb vízmegőrzés, célzott tápanyag-kijuttatás: ismerje meg a KUHN STRIGER sávművelő előnyeit.