Komoly segítséget kapnak ezek a magyar termelők: ezt megéri kihasználni
Komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket.
Komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket.
Megjelent a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges program szabályairól szóló rendelet módosítása.
A kisüzemi sörfőzdék lehetnek a sörkultúra megújításának motorjai Magyarországon.
A HUNOR-program részeként a magyar űrhajós a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet számára végzett el földmegfigyelési kísérletet.
Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvíz szedresi szakaszán, a holtágba 80 ezer köbméter vizet juttatnak a Nádor-csatornából.
A HUNOR Magyar Űrhajós Programban vizsgálják a növények csírázását, mikrozöldség-termelését és levélfejlődését a DE szakemberei.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara immár hetedik alkalommal indítja el a NAK TechLab nagyvállalati–startup programját.
Egy angliai tejgazdaság a klímaváltozás és alacsony tejárak miatt felhagyott a hagyományos gazdálkodással.
Debreceni részvétellel indul nemzetközi beporzóvédelmi program európai uniós támogatással.
Enyhítettek a ragadós száj- és körömfájás miatt elrendelt korlátozásokon: ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai.
A NAK kéri a termelőket, hogy ne hagyják az utolsó pillanatokra a kérelem beadással kapcsolatos ügyintézést.
Egész Magyarország közös felelőssége a madarak és a fák megóvása a jövő nemzedékeinek.
Új városierdő fejlesztés szolgálja a természet és a biodiverzitás megőrzését itthon.
A Szupermenta program legújabb terméktesztjén retekvetőmagokat vizsgáltak a Nébih szakemberei.
3 milliárd dolláros klímabarát mezőgazdasági programot töröltek Amerikában, mert nem állt összhangban a jelenlegi kormány prioritásaival.
Még el sem indult, de máris felfüggesztették a madárinfluenza tesztelési programjának fejlesztését.
A Településfásítási Program 5. ütemének tavaszi ültetési időszakában a legkisebbek, a 450 fő alatti lélekszámú falvak jutnak fához.
Megtörtént az első olyan terület elárasztása, amelyet a tulajdonosa felajánlott ökológiai vízpótlás céljára.
A Közös Agrárpolitika reformja kettős hatású: bár a támogatások csökkennek, a tagállamok nagyobb mozgásteret kapnak.
Az eddigi négy ütemben mintegy 56 ezer sorfát ültettek mintegy 1500 településen.

Az érintett cégek többsége felkészületlenül tart a kibervédelmi határidő felé.
A legnagyobb kockázat ma talán az önbecsapás: hogy azt hisszük, minden visszatér majd a régi kerékvágásba.
A betakarítás után, de még a kiskereskedelem előtt globálisan az élelmiszer mintegy 13,2 százaléka vész el.
Riasztó képet fest a friss munkavédelmi jelentés a magyarországi munkakörülményekről.
Számos körtefajtának a gyümölcsét nem akkor kell leszedni, amikor már puha és fogyasztásra kész.