Ölre mentünk tavaly a borokért

agrarszektor.hu
Több mint 20 százalékkal nőtt az elmúlt év második felében a borok iránti kereslet - legalábbis ezt mutatják a badacsonyörsi Varga Pincészet tapasztalatai. Az árak ugyanakkor csak kismértékben nőttek 2013-hoz képest.

A Varga Pincészet tavaly 10,6 millió palack bort adott el belföldön, 1 millió palackkal többet, mint 2013-ban, összes értékesítése pedig 12 millió üveg volt az előző évi 10,6 millió után - közölte Varga Péter ügyvezető-tulajdonos az MTI-vel. A vártnál rosszabb körülmények ellenére sikerült megtermelni és felvásárolni a szükséges 12,5 millió kilogramm szőlőt. A kisebb részt a család 250 hektáros birtokáról származó 1,7 millió kilogramm szőlő képezi, amelyből a prémium borokat készítik, a többi alapanyagot a termelőkkel kötött hosszú távú szerződések alapján biztosítják.

A pincészet tapasztalatai szerint a múlt évben nőtt a bor iránti kereslet, a gasztronómiai és a kiskereskedelmi palackos bor értékesítésben 2014 második felétől nagyaranyú növekedés indult meg. A változást jól mutatja, hogy a múlt év első felében 4 százalékkal, a második felében 21 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest a pincészet eladásai.

A cégcsoport 2014-es konszolidált árbevétele 4,8 milliárd forint volt, szemben a 2013-as 3,6 milliárd forinttal. A tavalyi bevétel növekedésének fő forrása a nagyobb eladott mennyiség volt, de fontos elem, hogy a növekedés a drágább termékeknél következett be. Kisebb mértékben, de a növekedésben a 2013-as áremelés is közrejátszott - közölte a tulajdonos.

A konszolidált nyereség 2013-ban 176 millió forint volt, 2014-ben pedig várhatóan 400 millió forint lesz. A Varga Pincészet borainak bruttó polci átlagára palackonként 800 forint, ami az előző évhez képest kis mértékben nőtt. Az árbevétel 9 százaléka az export, a fontosabb exportpiacok Szlovákia, Lengyelország, Oroszország és Románián belül Erdély. A szőlő felvásárlási ára mindkét évben 100 forint körül alakult kilogrammonként, a cég felvásárlásra nettó több mint 1 milliárd forintot költ éves szinten.

A Varga Pincészetnél 2015-ben mintegy 1,7 milliárd forint értékben terveznek fejlesztéseket a badacsonyörsi és a feldebrői pincészetben. Ahhoz, hogy a bővülő piaci igényeknek meg tudjon felelni a pincészet, elsősorban kapacitásbővítő beruházásokra van szükség - mondta az ügyvezető.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

KWS – tíz éve első a repcetáblákon*, első az innovációban! (x)

Az utóbbi évek különös kihívások elé állították a repce termesztőket. Míg 10 évvel ezelőtt a termésszint növelése állt a középpontban, mára a termésbiztonság, a kockázatok minél jobb kezelése és ezek által a gazdaságos termesztés fenntartása a célkitűzés.

EZT OLVASTAD MÁR?