Ez más világ: párttitkárral is tárgyalt az agrártárca államtitkára

agrarszektor.hu
Magyar agrártermékek és agrártechnológiák iránt érdeklődik a kínai Szecsuán tartomány. A Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a tartomány kormányzó-helyettesével és egy városi pártitkárral is tárgyalt.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 13. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A decemberi rendezvényen immár 11. alkalommal adjuk át tíz kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Huszonhárom magyar cég mutatkozott be a Nyugat-Kínai Nemzetközi Vásár magyar standján - közölte a Földművelésügyi Minisztérium. Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közigazgatási államtitkára. A tárca közleménye szerint az államtitkár tárgyalópartnere volt Tang Liang Zhi, Chengdu város párttitkára és Wang Minghui-al, Szecsuán tartomány kormányzóhelyettese, akik leginkább a magyar élelmiszeripari termékek és technológiák iránt érdeklődtek. Szecsuán ma Kína harmadik legnépesebb tartományának számít.

Válaszokat akar a hazai agrárszektor legégetőbb kérdéseire? Kivételes kapcsolatépítési lehetőségeket keres az agráriumban és az élelmiszeriparban?
Jelentkezzen most a Portfolio kétnapos agrárkonferenciájára!
Agrárszektor 2016: két nap, 70 előadó, 800 résztvevő, és a magyar agrárszektor legforróbb témái


Gulyás Andrea a kétoldalú tárgyalásokon kiemelte, hogy a kínai piacon is egyre inkább értékelik a GMO-mentes, biztonságos élelmiszereket. Az Európai Unió országai közül Magyarországnak van a legtöbb termék kapcsán behozatali engedélye - tette hozzá.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?