Rendőröket mérgezett meg sajtjával egy gazda

agrarszektor.hu
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a gazdával szemben, aki tehenészetében nem az előírásoknak megfelelően ellenőriztette a nyers tejet és a fertőzött tejből készült sajtja két évvel ezelőtt rendőrségi dolgozóknál okozott ételmérgezést. Az ügyészség pénzbüntetést javasol.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A 37 éves lajosmizsei gazda fejőstehenek tartásával, fejésével és tejtermékek készítésével foglalkozik - közölte az eset kapcsán Nánási László Bács-Kiskun megyei főügyész. A saját tehenészetéből származó tejből 2015. április 16-án medvehagymás sajtot készített, amelyet az egyik közeli étteremnek adott el.

Pár nappal később, április 23-án, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság dísztermében tartott Szent György napi fogadáson az étterem által felszolgált ételek között volt a vádlott medvehagymás sajtja is, amelyből többen fogyasztottak. Még aznap délután 12 dolgozónál heveny gyomorgörccsel, hidegrázással, hányással és hasmenéssel járó, néhány óra alatt lezajló rosszullét jelentkezett. Egyikük állapota olyan súlyos volt, hogy kórházba került.

A rendőrségi dolgozók ételmérgezéses megbetegedését az állófogadáson felszolgált medvehagymás sajt okozta, amely baktériummal fertőzött tejből készült - állapította meg a főügyész. Mindez úgy történhetett meg, hogy a vádlott elmulasztotta a nyers tej jogszabályban előírt havonta kétszeri laboratóriumi vizsgálatát, ehelyett azt csak havonta egyszer végeztette el, így későn ismerte fel, hogy nemcsak a március 1-jén észlelt, egy tehenet érintő tőgygyulladással áll szemben, hanem további 14 tehene is fertőzött - tette hozzá.

A vádlott a tejminta vizsgálatára vonatkozó foglalkozási szabály megszegésével hozzájárult ahhoz, hogy kórokozóval fertőzött sajt készült az üzemében, amely az abból fogyasztó személyek megbetegedését okozta. A büntetlen előéletű vádlottra az ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?