Az október 19-30. közti jereváni csúcson első alkalommal értékelték átfogóan a 2022-ben elfogadott Kunming–Montreal Globális Biodiverzitási Keretrendszer megvalósítása felé tett lépéseket. Bár a tagállamok és más nem kormányzati szereplők fontos lépéseket tettek mind a 23 cél elérése érdekében, a rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy a 2030-ra kitűzött célok eléréséhez jóval gyorsabb előrelépésre lenne szükség, azaz a megvalósítás üteme messze elmarad a szükségestől.

Ezzel párhuzamosan az Európai Unió is dolgozik a természethelyreállítási rendeletben meghatározott célok megvalósításán, amely szintén komoly lépéseket vár el a tagállamoktól, hiszen 2030-ig az unió szárazföldi és tengeri területeinek legalább 20 százalékán ír elő helyreállítási intézkedéseket.

Mindez jelentősen érinti a mezőgazdaságot is, hiszen a természethelyreállítási intézkedések az agrártájak szerkezetére, a termőterületek ökológiai állapotára, a vízgazdálkodásra és hosszabb távon a termelés feltételeire is hatással lehetnek.

Az Alapvetés podcast korábbi adásában elhangzott már egy elgondolkodtató megállapítás, mely szerint az intenzíven művelt agrártájakon a biodiverzitás sokszor mindössze a kultúrnövényre és annak kártevőjére korlátozódik. Ha ezt a kissé túlzó, de korántsem alaptalan megállapítást vesszük kiindulópontnak, mik lehetnek a reális célok 2030-ig? Mennyivel és milyen módon kellene növelni a biodiverzitást a mezőgazdasági területeken? És mit kellene ehhez tennie, továbbá miről kellene lemondania az érintett magyar gazdálkodóknak? 

Erről kérdeztük az Alapvetés podcast eheti epizódjában Kőrösi Leventét, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium biológiai sokféleségért felelős államtitkárát.