Tény, hogy a földtörténet során több globális kihalási hullám is lezajlott, a kihalás tehát természetes része a földi életnek. A most zajló súlyos biodiverzitási krízis ugyanakkor a korábbiakhoz képest alapvetően más, hiszen ennek egyrészt okozói, másrészt viszont elszenvedői is vagyunk – hangsúlyozta a Portfolio Sustainable World 2026 konferencián Tölgyesi Csaba ökológus, a Szegedi Tudományegyetem docense. A Föld megmentésén dolgozó legjobb 25 kutató közé bekerült szakember hozzátette: 

Az életünk szorosan függ azoktól az ökoszisztéma-szolgáltatásoktól, amelyeket az élővilág biztosít számunkra. Mostanra azonban annyit vettünk már el a természettől, hogy nem tudja biztosítani azokat a szolgáltatásokat, amik a modern emberi civilizáció hosszú távú fenntartásához szükségesek.

Évtizedek óta tudtuk, hogy ez vár Magyarországra, most mégis sokkoló a valóság

A szélsőséges hőség nem csak az agrártermelés helyzetét lehetetleníti el.

Palatitz Péter, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kékvércse-védelmi munkacsoportjának koordinátora a kerekasztal-beszélgetésben szemléletes példákkal mutatta be, hogy milyen változások zajlanak le az élővilágban. Mint mondta, egyfelől egy mai pecázás sem ugyanolyan élmény már, mint ami a Tüskevárban Tutajosnak volt.

De fogalmazhatunk úgy is, hogy szüleink, nagyszüleink voltak a szabadban élő oroszlánok. Mi vagyunk az oroszlánok, akiket beraktak egy nagy vadasparkba, akik már felismerték azt, hogy nem vadászhatnak szabadon mindenféle gazellára, tehát nem csinálhatják azt, amit a szabadon lévők. De sajnos az a helyzet, hogy valószínűleg már a gyerekeink is, de az unokáink, dédunokáink sokkal inkább fognak hasonlítani arra az oroszlánra, aki egy kétszáz négyzetméteres kifutóban, lehorgasztott fejjel körbe körbe sétál. Él? Él. 

– mutatott rá Palatitz Péter, majd hozzátette: mindenki egészítse ki a folytatást.

Mint a kerekasztal-beszélgetésben is elhangzott, világszerte egyre több figyelem és tudás összpontosul a biodiverzitás megőrzésére, és egy olyan szemléletváltás kezdődött el, amelyből nekünk, magyaroknak sem szabad kimaradnunk. Nem mondhatjuk azt, hogy túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy számítson, mit teszünk, hiszen a biodiverzitás nem országhatárokban gondolkodik. Minden egyes élőhely, minden megőrzött faj és minden felelős döntés hozzájárul ahhoz, hogy működőképes maradjon az a természeti rendszer, amelynek mi magunk is a részei vagyunk. 

Mint azt ezzel kapcsolatban Palatitz Péter felemlegette, ilyen lehetne például a mezővédő erdősávok telepítése, 25 éves odútelepítési tevékenysége során mégsem látott egyetlen gazdát sem, aki az Alföldön ezt a módszert alkalmazta volna a biodiverzitás megőrzése érdekében úgy, hogy mindez nem pénz, hanem kizárólag hozzáállás kérdése lenne. 

Ez számtalan ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtana: csökkenti a deflációját a talajnak, konkrét hatása van a mikroklímára, búvóhely az állatoknak, fészket tart a madaraknak. Most viszont, amikor már ott tartunk, hogy közel lehetetlenség fát telepíteni az én jászsági kutatási területemen, jönnek a gazdálkodók ekkorára meredt szemmel, hogy ki fogja őket megmenteni, nincs zöld már a pusztában

– hangsúlyozta Palatitz Péter, majd hozzátette: mintha minden döntésünk úgy születne meg, hogy ami nem hosszútávú célját szolgálja az emberiségnek, azt elnyomják mindenféle rövidtávú célok. 

A beszélgetésben az is elhangzott, hogy a biodiverzitás védelmének egyik legnagyobb akadálya az ismeret hiánya, és amíg ebből fakadóan nincs társadalmi nyomás, addig politikai akarat sincs az előrelépésre. Ez most változni látszik, hiszen nyíltak olyan ajtók, amelyeken be lehetne lépni, azonban az is fontos, hogy ne ijedjünk meg a feladat méretétől. A tét ugyanis jóval nagyobb annál, mint hogy hány fajjal leszünk szegényebbek. Mindezek által arról is döntünk, milyen természeti környezetben élhetünk mi és az utánunk következő generációk.