Egyértelműen látszik, hogy a klímaváltozás hatására a sekély vizes élőhelyek egyre gyorsabban és korábban száradnak ki, a talajvízszint egyre csökken, a gyepek növényzete pedig idő előtt elszárad, miközben visszaszorulnak a hűvös, párás mikroélőhelyek. Mindez pedig nemcsak az állatok közvetlen víz- és hőháztartását terheli meg, hanem táplálékuk mennyiségét, szaporodási lehetőségeiket és búvóhelyeik elérhetőségét is befolyásolja, jellemzően csökkenti.

Példátlan csökkenés

A kialakult helyzet egyik legnagyobb elszenvedői a vizes élőhelyekhez kötődő kétéltűek – mondta el az Agrárszektornak a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság. A vöröshasú unka például a HUN-REN és a HNPI közös kutatásai alapján korábban a hortobágyi mocsarakban még a leggyakoribb kétéltűfajnak számított. 2020-ra azonban jelentős állományvesztést szenvedett el ott, ahol a vízpótlás nem volt biztosított minden évben, azóta pedig kizárólag azokon az élőhelyeken van jelen a faj, amelyek vízpótlással érintettek. Szaporodásuk ugyanis sekély, időszakos vagy állandó kisvizekhez kötődik, ezért a túl korán kiszáradó vízterekben a peték és a lárvák nem tudják befejezni fejlődésüket. A magas vízhőmérséklet, az alacsony oxigéntartalom és a kiszáradt tájrészek közötti nagyobb távolság ráadásul az állományok fennmaradását és kapcsolatait is veszélyezteti.

Tragikus gyorsasággal pusztul a természet, csak a fotók maradnak

A természetfotósok olyan élőhelyeket és fajokat mutatnak meg, amelyek létezése ma már korántsem biztos.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság az Agrárszektornak arról is beszélt, hogy az elmúlt öt év időjárása felgyorsította a vonalas létesítményekhez és az inváziós fajok terjedéséhez kapcsolódó negatív hatásokat, még olyan fajok esetében is, amelyek ezidáig jelentős és stabil populációkban voltak jelen országszerte. A barna ásóbéka például korábban a legnagyobb számban fordult elő az alföldi közutakon tavaszi vonulóként, az elmúlt években azonban jelentős állománycsökkenést szenvedett el.

Az elmúlt tíz évben hasonlóan járt a mocsári béka is a nyírségi és hajdúsági lápok, vizes élőhelyek kiszáradásával, maradványpopulációi pedig már csak azokon a hortobágyi vizes élőhelyeken fordulnak elő, ahol vízpótlás történik. Utóbbi esetében ráadásul további gondot jelent, hogy Tisza hullámtéri állományai is veszélyeztetettek a tartós árvizek hiánya miatt.

Ezek után gondolhatnánk, hogy a száraz gyepek és a hozzájuk kötődő védett fajok nyertesei lehetnek a melegebb és szárazabb időjárásnak, de ez sem feltétlenül igaz. A szárazodás sebességét ugyanis a természetes élőhelyek dinamikában nem tudják lekövetni, így ezeken a helyeken a természetes vegetáció helyett sajnálatos módon a szárazságot jól tűrő, gyorsabban alkalmazkodó idegenhonos, inváziós fajok nyernek inkább teret

– tette hozzá a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.

Árnyékba vonultak a kánikulában

Elsőre a nyílt, száraz élőhelyekhez kötődő túzokról is gondolhatnánk azt, hogy kevésbé érzékeny a mostoha körülményekre, az extrém időjárási körülmények azonban ezt a fajt is komoly kihívások elé állítják. Amint azt a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság az Agrárszektornak elmondta, az idei aszályos és hőhullámokban gazdag évben a terepen megfigyelt és az egyedi jelöléssel ellátott madarak adatai azt igazolják, hogy

a hazai túzokok kánikula idején a legforróbb déli órákban árnyékba vonulnak; cserjék, fák vagy magasabb vegetáció alá, csatornapartokra, de akár a bálák által vetett árnyékban is előszeretettel hűsölnek. Mint mondták, ez a jelenség korábban a déli országokból volt ismert, sőt Spanyolországban az is jellemző, hogy nyáron, a tartósan extrém meleg időszakok elkerülése érdekében a nagyobb testű kakasok magasabb térszínekre, hegylábi területekre vonulnak, mintegy országon belüli fordított vándorlásként, mérsékelve ezzel a nagyobb hőmérséklet kedvezőtlen fiziológiai hatásait.

Azt is érdemes tudni, hogy a túzoknak egyaránt szüksége van rövidfüvű területekre, melyeket a dürgés során használnak a kakasok, illetve magasabb vegetációjú részekre, ahová a tojók a fészküket rakják és nevelik fiókáikat. Az aszály és az extrém magas hőmérséklet miatt azonban idén számos területen nagyon gyenge a növényzet magassága és sűrűsége. És bár a vegetáció szerkezetének változását a madarak jól lekövetik abban az esetben, ha megfelelő optimális élőhely áll rendelkezésükre a szaporodási időszakban, egy gyér vegetációjú területen jelentősen megnövekszik annak az esélye, hogy ragadozók találnak a fészekre vagy a fiókákra.

Mint azt a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság hozzátette, a túzok szaporodási sikerének másik pillére a megfelelő táplálékellátottság. Erre egyelőre, az esetleges tűzeseteket leszámítva, úgy tűnik, nincs hatással a nagy meleg, mert a túzokok sokféle táplálékot fogyasztanak, emellett változatos élőhelyeken és viszonylag nagy területet bejárva táplálkoznak. A táplálkozás és szaporodás tekintetében nagyobb problémát okoz az intenzív mezőgazdaság, amely pont a rovar-táplálékbázist gyengíti a kijuttatott növényvédőszerekkel, így csökkentve a csibék számára fellelhető táplálék mennyiségét.

Saját bőrük szorításában

A változások hasonlóképp hátrányosan érintik hazánk egyik kiemelten védett hüllőfaját, a rákosi viperát is – mondta el az Agrárszektornak Halpern Bálint, a Rákosi Vipera Védelmi Program Life programvezetője. És mivel ez a kistermetű hüllőfajunk egyfajta Kárpát-medencei endemizmusnak tekinthető, hiszen állományai hazánkban a Hanságban és a Duna-Tisza-közén maradtak fenn, a teljes térséget sújtó klimatikus anomália egyszerre érinti az összes fennmaradt populációját. 

Halpern Bálint ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a kiszáradási folyamat nem idén kezdődött. Gyakorlatilag az elmúlt 15 év során eszkalálódott az a folyamat, ami során fokozatosan eltűntek a mélyebb fekvésű területekre jellemző tavaszi időszakos vízállások, ami a helyenként több méteres talajvízszint-csökkenés, nagy folyóink vízhozamcsökkenése, valamint a rendszeres árhullámok elmaradásának számlájára írható.

Az egyes egyedek persze próbálnak védekezni az extrém hőhatások ellen, méghozzá úgy, hogy a föld alatt, általában elhagyott rágcsálójáratokban keresnek menedéket. Mint azt Halpern Bálint az Agrárszektornak elmondta, a rákosi vipera preferált hőmérsékleti tartománya 28-33°C, a tartósan ennél magasabb hőmérsékleti viszonyok mellett tehát megváltozik az állatok aktivitási időszaka.

Ilyen esetekben korábban vagy később tudnak csak egy napon belül a felszínen tartózkodni, ami a táplálékkereséssel tölthető idejüket biztosan csökkenti. Sok fajnál tapasztalható az éjszakai életmódra való átállás is, de a rákosi vipera esetében erre nem igazán láttunk eddig példát

– hangsúlyozta Halpern Bálint, majd hozzátette: a hőség jelentősen befolyásolja a rákosi vipera táplálkozását is. Jellemző táplálékállatai közül ugyanis az egyenesszárnyú rovarok állományai is jelentősen csökkennek az elmaradt növényi növekedés miatt kieső táplálékforrás és az őket is fiziológiásan hátrányosan érintő hőhullámok miatt. A gerinces táplálékállatai közül pedig a fürge gyík vagy homoki gyík állományai aggasztó mértékben csökkentek az élőhelyein. Emellett az egyes egyedek életében fontos a rendszeres vízivás is, ami szintén egyre nehezebben megoldható számukra, hiszen a rendszeres esők és a hajnali harmatképződés egyaránt rendszeresen elmaradnak. Ez pedig a vedlési ciklusuk és így a tavaszi szaporodási időszakuk eltolódását is eredményezi.

Az egyetlen pozitív hatás az, hogy hőhullámok idején lerövidül a nőstény viperák vemhességi időszaka, ami némiképp kompenzálhatja a kései párzás miatti csúszást. A július végén, augusztus elején világrajövő újszülöttek számára ugyanakkor szintén rendkívül fontos a nedvesség, hiszen aktívan isznak, amint lehet, illetve a születésüket követő első tíz percben levedlik a bőrüket. Ha ez nem sikerül, általában a rájuk száradt bőr szorításában elpusztulnak.

Óriási eredmény: megszületett az ötezredik rákosi vipera Magyarországon

Világra jött az ötezredik vipera a Rákosivipera-védelmi Központban idén nyáron Magyarországon.

Halpern Bálint az Agrárszektornak arról is beszélt, hogy a rákosi vipera élőhelyein mindenhol csökkent a gyepek produktivitása, helyenként olyan extrém mértékben, hogy szinte semmilyen észellhető növényi növekedés nem tapasztalható nyár elejétől.

Ez azért lényeges, mert ezek a területek legelőként vagy kaszálóként történő hasznosítása olyan hosszabb távú, általában bérleti szerződéseken keresztül szabályozott tevékenység, ami nem könnyen alkalmazkodik a megváltozott viszonyokhoz. Az egyébként természetvédelmi szempontokat figyelembe véve csökkentett legelőnyomás (kisebb állatlétszám, területileg szakaszolt használat) mellett is kialakul tehát az a szintű túllegelés, ami a legelő fizikai leromlását okozza.

A legelő állatok téli takarmányát korábban biztosító kaszálók tehát az elmúlt tavaszok elmaradt csapadékai miatt már egyáltalán nem töltik be ezt a szerepüket, így jelentősen kevesebb bálát lehet ezekről a területekről lehordani, de ami még aggasztóbb, hogy gyakorlatilag semmilyen sarjúnövekedés nem tapasztalható ezeken a helyeken.

Összességében pedig a lecsökkent mértékű, végletesen kiszáradt gyeptakaró sokkal kevesebb búvóhelyet és így védelmet biztosít a rákosi vipera és jellemző táplálékállatai számára.

Akad azért egy aprócska jó hír is. Amint azt Halpern Bálint elmondta, szorosan monitorozva, de aggodalommal figyelik a rákosi vipera állományok változásait, és egyértelműen látják, hogy az aszályok és hőhullámok komoly kihívások elé állítják a fajt. 

Az átalakuló tájban azonban a korábbi mocsaras élőhelyek átalakulása során kialakuló üdébb gyepeken megjelennek, ami jól mutatja alkalmazkodó-képességüket, aminek köszönhetően földtörténeti léptékben idáig át tudták vészelni a klimatikus kilengéseket. A nagy kérdés, hogy az emberi tájhasználat milyen mértékben ad lehetőséget számukra az elmozdulásra, illetve mennyire tudunk mi alkalmazkodni hozzájuk és reagálni a megváltozott élőhelyhatárok jelentette védelmi kihívásokhoz.

Tehet bármit a természetvédelem?

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatása szerint ilyen helyzetekben a természetvédelmi beavatkozások célja nem a klímaváltozás lokális mérséklése, hanem az élőhelyek ellenálló és regenerálódó képességének visszaadása, vagy legalább a csökkenés lassítása. Ennek eszköze lehet

• a vizek tájban tartása (kiemelve a vízvisszatartás fontosságát, tehát a lefolyások lassítását és a gravitációs úton megoldható utánpótlásokat),
• a gyepek mozaikos és időben változó kezelése,
• a kaszálatlan foltok megőrzése,
• az árnyékot és párásabb mikroklímát biztosító természetes növényzet védelme,
• valamint az egymástól elszigetelt élőhelyek újbóli összekapcsolása, meglévő kapcsolatainak megóvása, fenntartása.

Beindult a vész-üzemmód itthon: nagyobb a baj, mint sokan gondolják

Az erdők túlélésre rendezkedtek be, miközben a kiszáradt avar miatt a tűzveszély is jelentősen megnőtt.

És bár az aszály miatt sokan az öntözés mellett döntenek, a túzok-élőhelyeken ez sem természetvédelmi, sem fenntarthatósági szempontból nem követendő példa – mutatott rá a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. Az öntözőberendezések (különösen a lineár típusúak) ugyanis folyamatos zavarást és az ütközések miatt potenciális veszélyeztetést jelentenek, illetve tökéletes megfigyelőpontot kínálnak a ragadozó madaraknak.

Ezenkívül az öntözés a termelés intenzitásának növelését jelenti, így végső soron a területek vegetációját is megváltoztatja, ezek a tényezők pedig összeadódva mindenképpen negatívan befolyásolják a túzok és más mezőgazdasági területekhez kötődő fajok szaporodási sikerét .

Mindezen alapelvekkel összhangban a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén például az elmúlt években a természetes folyamatokat modellező téli és kora tavaszi árasztásokkal próbálják segíteni a természetes és természetközeli élőhelyeket az egyre gyakoribb aszályok átvészelésben, illetve az azok utáni regenerációban. Ugyan a szigorúan vett árasztott terület a túzoknak nem igénye, azonban rengeteg parti- és gázlómadárfajnak teremtenek táplálkozóhelyet, valamint a bolygónk egyik legveszélyeztetettebb csoportjának, a kétéltűeknek szaporodóhelyet. Azonban az ökológiai célú árasztások a vízzel borított területen kívül is kifejtik hatásukat: a környező területek talaja egy ideig tudja tárolni a vizet, és ez általánosan véve kedvezőbb ökológiai feltételeket, magasabb fűhozamot eredményez, amely már a túzok szempontjából is kedvező hatású.