A Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének elnöke, Kun Zoltán és alelnöke, Horányi Tibor szerint különösen nagy probléma, hogy a mostani helyzetet még mindig hajlamosak vagyunk váratlan eseményként kezelni. Pedig a Kárpát-medence klímaváltozásra való különös érzékenységét már évtizedekkel ezelőtt jelezték a klímamodellek. Nem egyszerűen arról van szó, hogy kevesebb csapadék hullik, hanem arról is, hogy egyre szélsőségesebbé válik annak eloszlása. Hosszú, száraz időszakokat rövid idő alatt lezúduló, intenzív esőzések követhetnek, vagyis az aszályt akár hirtelen árvíz válthatja fel. Ez a vízgazdálkodás számára rendkívül nehéz helyzetet teremt, különösen akkor, ha az ország infrastruktúrája és a tájhasználat alapvetően nem erre a szélsőségesebb éghajlatra lett kialakítva.
Zsákutcába vezethet a régi öntözési módszerek erőltetése
A felkészülésre nem néhány évünk volt. A Velencei-tó vízpótlásának szükségességéről már az 1990-es évek elején készültek figyelmeztetések, a Kárpát-medence klímaváltozásnak való kitettsége pedig még régebb óta ismert. Az elmúlt nagyjából négy évtized alatt tehát lett volna lehetőség arra, hogy egy olyan vízgazdálkodási rendszert alakítsunk ki, amely nemcsak az árvíz, hanem az aszály kezelésére is képes. Ehhez képest még mindig sok esetben az események után próbálunk megoldást találni.
Nem kell mindenáron vizet juttatni egy kiszáradó tóba
A magyarországi vizes élőhelyek problémájának egyik legfontosabb része ezért maga a vízgazdálkodás. Az elmúlt évtizedekben sokszor éppen az ellenkező irányba haladtunk, mint amerre most kellene. Ha nagy mennyiségű víz érkezik, igyekszünk minél gyorsabban elvezetni, amikor pedig hónapokig nincs csapadék, megpróbáljuk visszaszerezni azt a vizet, amely időközben elhagyta a tájat. Egy szélsőségesebb éghajlaton azonban ez egyre kevésbé működőképes. A megoldás ezért nem feltétlenül az, hogy mindenáron vizet kell juttatni egy-egy kiszáradó tóba. Ennél jóval nagyobb léptékben kellene gondolkodni
- fejtették ki a szakemberek lapunknak.
Hozzátették, a vizet lehetőség szerint a tájban kellene tartani, hogy feltölthesse a talajokat, táplálhassa az erdőket, a gyepeket és a vizes élőhelyeket. Ez azonban csak akkor működik, ha a talajok képesek befogadni és megtartani a vizet. A mezőgazdasági területek jelentős részén a talajok állapota leromlott, a folyamatos bolygatás és a nem megfelelő tájhasználat pedig rontja a vízmegtartó képességet. Így amikor végre megérkezik egy nagyobb eső, annak jelentős része gyorsan elfolyik, miközben néhány hónappal később már ismét vízhiánnyal küzdünk.
Ezért a vízgazdálkodás és a természetvédelem gondjait nem lehet egymástól függetlenül kezelni. Ha egy tó vízszintjét próbáljuk megemelni, miközben a vízgyűjtő terület kiszárad, a talaj nem tartja meg a vizet, a kisebb vizes élőhelyek pedig eltűnnek, akkor csak a probléma egy részét kezeljük. Ugyanez igaz a mezőgazdaságra is. Az öntözés önmagában nem oldja meg a vízhiányt, ha közben az egész táj vízháztartása egyre rosszabb állapotban van.
Olyan országból kapnak leckét a magyar gazdák, amire álmukban sem gondoltak
Ha a víz eltűnik, az egész rendszer átalakulhat
Az eddig taglalt problémákat nem lehet kizárólag a nagy tavak vízszintjén keresztül vizsgálni. Amikor a magyarországi vizes élőhelyek állapotáról beszélünk, a Balaton és a Velencei-tó mellett ugyanúgy figyelembe kell venni a kisebb tavakat, mocsarakat, lápokat, időszakos vízállásokat és vízfolyásokat is. Ezek együtt alkotják azt az ökológiai rendszert, amelyben számtalan növény- és állatfaj él. Ha a víz eltűnik, nem csupán egy tó lesz kisebb, hanem az egész rendszer kezd átalakulni.
A csökkenő vízszint különösen érzékenyen érinti a vízben élő őshonos fajokat. A sekélyebb víz gyorsabban felmelegszik, miközben a hazai élővilág számos egyede nem az egyre gyakoribb szélsőséges hőmérsékletekhez és vízhiányhoz alkalmazkodott. Ezzel párhuzamosan egyes invazív fajok számára kedvezőbbé válhatnak a megváltozott körülmények. Olyan halak, kagylók, teknősök és más idegenhonos fajok erősödhetnek meg, amelyek a melegebb, sekélyebb vizekben könnyebben szaporodnak. Így egy aszályos időszak után nem feltétlenül ugyanaz az ökológiai rendszer áll helyre, amely a vízhiány előtt létezett: az őshonos fajok meggyengülve, az invazív fajok pedig megerősödve kerülhetnek ki a válságból.
Csendes katasztrófa jön? Így lepik el Magyarországot a hívatlan vendégek
A Velencei-tó helyzete ebből a szempontból különösen tanulságos. A tó vízszintjének problémája ugyanis korántsem új keletű. A beszélgetésben előkerült egy 1990-ben készült, az akkori kormány elé terjesztett anyag is, amely már a tó vízpótlásának szükségességére hívta fel a figyelmet. Az azt megelőző évek adatai alapján már akkor látható volt, hogy a tó sérülékeny, és foglalkozni kell a vízháztartásával. Vagyis a Velencei-tó mai helyzete nem egy néhány éve felbukkant probléma, hanem olyan folyamat, amelynek jeleit évtizedek óta ismerjük.
2022-ben aztán történelmi mélypontra került a tó vízszintje, azóta pedig gyakorlatilag folyamatosan újabb és újabb kritikus helyzetekkel kellett szembenézni. A szakemberek szerint ezért már nehéz egyetlen rendkívüli aszályról beszélni. Ha négy egymást követő évben hasonló problémákkal találkozunk, akkor nem az időjárás egyszeri kisiklásáról van szó, hanem egy megváltozott éghajlati helyzetről, amelyhez alkalmazkodni kellene. Hasonló gondok jelentkeznek a Fertő tónál és a Balatonnál is.
Kész, vége, kiszáradt a magyar folyó: katasztrófa fenyegeti az élőlényeket is
A növényvilág sem kivétel. A nád állapotáról például gyakran elhangzik, hogy számára nem feltétlenül jelent problémát a szárazabb időszak, de a szakemberek szerint ennél jóval összetettebb a helyzet. A tartós vízhiány az egész nádas ökoszisztémáját megváltoztatja, miközben a növényzet és a víz kapcsolata a tó szervesanyag-háztartására is hatással van. Egy vizes élőhely ugyanis nem egyszerűen vízzel teli terület: a víz, a talaj, a növényzet, a halak, a rovarok, a madarak és más élőlények egymással szoros kapcsolatban álló rendszert alkotnak.
Ennek felborulását jól mutathatják olyan elsőre talán jelentéktelennek tűnő változások is, mint például a szúnyogok állományának átalakulása. Ha csökken a halak száma, kevesebb természetes fogyasztója lehet bizonyos lárváknak, miközben a vízhiány a fecskék és denevérek számára is kedvezőtlen körülményeket teremthet. Egyetlen változás így könnyen továbbgyűrűzik az egész táplálékhálózaton. Ezért sem lehet egy vizes élőhely állapotát pusztán a vízszint alapján megítélni.
Elkerülhetetlen a katasztrófa? Súlyos figyelmeztetést adtak ki a vírus miatt
Miért jelent gondot az emberiségre nézve az élővilág átalakulása?
A biodiverzitás jelentőségét sokszor nehéz megértetni azokkal, akik közvetlenül nem érzékelik egy-egy faj eltűnésének következményeit. Miért lenne probléma, ha eltűnik egy ritka halfaj egy tóból, egy rovar egy mezőről vagy egy növény egy mocsárból? A válasz részben az, hogy a természetben minden faj valamilyen kapcsolatban áll más fajokkal.
Ráadásul még ma sem ismerjük teljes egészében a minket körülvevő élővilágot. Nem tudhatjuk előre, hogy egy ma jelentéktelennek tűnő fajnak milyen szerepe van az ökoszisztémában, vagy hogy a jövőben milyen jelentőséget tulajdonít majd neki a tudomány
- emelték ki a szakemberek.
A másik fontos szempont maga a sokféleség. Egy változatos ökoszisztéma általában ellenállóbb a külső hatásokkal szemben, mint egy homogén rendszer. Ugyanúgy, ahogy egy befektető sem egyetlen eszközbe helyezi minden pénzét, a természetben sem előnyös, ha egyetlen faj vagy néhány faj dominál egy teljes élőhelyen. Egy többféle fafajból, különböző korú fákból, cserjékből és más növényekből álló erdő például nagyobb ellenálló képességgel rendelkezhet egy új károsítóval vagy más szélsőséges hatással szemben, mint egy homogén faültetvény. A biodiverzitás tehát nem pusztán természetvédelmi vagy esztétikai érték, hanem az ökoszisztémák ellenálló képességének egyik alapja.
Súlyos a helyzet Magyarországon: tragikus, ami a halastavaknál történik
A szakemberek ezért egyre gyakrabban beszélnek tájléptékű gondolkodásról. Nem csupán azt kellene megkérdezni, hogyan lehet megmenteni egy adott tavat, hanem azt is, milyen magyar tájat akarunk húsz, harminc vagy ötven év múlva. Hol legyenek erdők, hol legyen mezőgazdaság, mely területeken kellene visszaadni a teret a víznek, mely élőhelyeket kellene mindenáron megőrizni, és hol lehet olyan ipari vagy infrastrukturális fejlesztéseket megvalósítani, amelyek nem veszélyeztetik a természetes rendszereket.
A természetvédelem gyakran azért kerül hátrányba a gazdasági döntések során, mert egy erdő, egy mocsár vagy egy tó első látásra nem termel annyi pénzt, mint egy ipari beruházás. A probléma azonban az, hogy a természet pusztulásának gazdasági árát sokszor nem számoljuk hozzá a döntésekhez. Egy súlyos aszály hatalmas mezőgazdasági károkat okozhat, a kiszáradó tavak miatt visszaeshet a turizmus, a vízhiány pedig hosszú távon az egész gazdaság működésére hatással lehet. Ha egy természetes rendszer összeomlik, annak helyreállítása később sokkal többe kerülhet, mint amennyibe a megőrzése került volna.
Sokan már inkább le se szüretelik a szőlőt Magyarországon
A turizmusnak is betett az aszály
A Velencei-tó környékén már most érzékelhetők a következmények. Ha egy tó vízszintje alacsony, a víz gyorsabban felmelegszik, romolhat a rekreációs értéke, a környék turizmusa pedig visszaeshet. A probléma így néhány év alatt nemcsak ökológiai, hanem társadalmi és gazdasági kérdéssé is válik. Ugyanez igaz a Balatonra is: ha a tó és környezete egyre kevésbé tudja betölteni azt a szerepet, amelyre az egész térség gazdasága épül, annak következményeit nem lehet kizárólag természetvédelmi problémaként kezelni.
Magyarország egyik legnagyobb gondja, hogy továbbra is inkább reaktívan kezeli ezeket a helyzeteket. Történik egy aszály, reagálunk. Elpusztulnak a halak, reagálunk. Lezuhan egy tó vízszintje, reagálunk. Jön egy árvíz, homokzsákokat pakolunk. Csakhogy, a következő szélsőséges esemény már nem feltétlenül ugyanolyan lesz, mint az előző. A klímaváltozás éppen azt jelenti, hogy egyre kiszámíthatatlanabb és szélsőségesebb körülmények között kellene működtetni ugyanazt a rendszert.
A következő évek egyik legfontosabb kérdése ezért az lehet, hogy sikerül-e végre túllépni ezen a gondolkodáson. Nem biztos, hogy minden problémára egy újabb csővezeték, egy újabb szivattyú vagy egyetlen nagy beruházás lesz a válasz. Sokkal inkább arra lenne szükség, hogy a magyar tájat egységes rendszerként kezeljük, amelyben a folyók, tavak, erdők, mezőgazdasági területek, talajok és vizes élőhelyek egymással összekapcsolódnak.
Oázis épült a nyomor közepén: zseniális módszerrel törnek ki itt a fiatalok
A kérdés végső soron nem is az, hogy sikerül-e mindenáron megmenteni egy-egy tavat. A nagyobb kérdés az, hogy milyen országban akarunk élni néhány évtized múlva. Egyre szárazabb, szélsőségesebb éghajlatú, vízhiánnyal küzdő tájon, vagy egy olyan Kárpát-medencében, ahol képesek vagyunk megtartani a vizet, helyreállítani a vizes élőhelyeket és alkalmazkodni a megváltozott éghajlathoz.
