Erre a problémára kínálnak gyakorlati megoldásokat a hazai vízőrző közösségek és civil kezdeményezések. Az egyik jelentős ilyen civil szervezet, a Sárréti Vízőrzők, amely a Békés vármegyei Szeghalom és a Kis-Sárrét térségében dolgozik a vízmegtartás és a táj természetes vízháztartásának helyreállítása érdekében. Fő céljuk, hogy az aszályosodás ellen olyan megoldásokat alkalmazzanak, amelyek a vizet nem gyorsan elvezetik, hanem helyben tartják vagy – ahol erre lehetőség nyílik – visszajuttatják a tájba. Munkájuk során együttműködnek gazdálkodókkal, szakemberekkel és vízügyi szervezetekkel annak érdekében, hogy a táj vízháztartása alkalmazkodni tudjon a megváltozott éghajlati viszonyokhoz.

Az egyesület az utóbbi időben különösen ismertté vált a Koplaló-holtág feltöltését célzó kezdeményezésével. A projekt keretében a Sebes-Körösből juttattak vizet a hosszú ideje kiszáradt holtágba a vízügyi szervezetek együttműködésével. A beavatkozás célja nem csupán egy korábbi vízfelület újbóli kialakítása volt, hanem a helyi ökológiai állapot javítása, a talajvíz pótlásának elősegítése és a környező élőhelyek regenerációjának támogatása is. Az ilyen típusú projektek jól mutatják, hogy viszonylag egyszerű, természetközeli beavatkozásokkal is jelentős pozitív hatások érhetők el egy kiszáradó térségben. Az egyesület vezetője, Czirják Csaba több nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás következtében a Sárrét térségében alapvető szemléletváltásra van szükség a vízgazdálkodásban.

Véleménye szerint a mélyebben fekvő területek időszakos elöntése nem problémát jelentene, hanem lehetőséget arra, hogy a csapadékos időszakokban érkező víztöbbletet a táj saját maga hasznosítsa, és ezzel mérsékelje a nyári aszályok káros hatásait. A Sárréti Vízőrzők által képviselt szemlélet szorosan kapcsolódik a táji vízmegtartás tudományos alapjaihoz. A hidrológiai kutatások szerint a lehulló csapadék helyben tartása és a felszíni vizek lassabb lefolyása jelentősen növeli a talaj nedvességtartalmát, elősegíti a felszín alatti vízkészletek utánpótlását, valamint csökkenti a párolgási veszteségeket. A vízzel jobban ellátott talaj hosszabb ideig képes biztosítani a növények számára szükséges nedvességet, ami közvetlenül javítja a mezőgazdasági termelés stabilitását.

Az ökológiai hatások legalább ilyen jelentősek. A természetes vagy időszakos vizes élőhelyek gazdag élővilágnak adnak otthont, növelik a biológiai sokféleséget, javítják a talaj szervesanyag-tartalmát és kedvezően befolyásolják a helyi mikroklímát. A nedvesebb felszínek és a dúsabb növényzet fokozott párologtatása hűti a környezetet, csökkenti a hőszigethatást, és hozzájárulhat a szélsőséges nyári hőmérsékletek mérsékléséhez. Nemzetközi és hazai kutatások egyaránt rámutatnak arra, hogy a természetalapú vízmegtartási megoldások a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás egyik legfontosabb eszközét jelentik. Ahelyett, hogy a hirtelen lehulló csapadékot gyorsan csatornákon keresztül elvezetnénk, sokkal nagyobb hasznot jelenthet annak helyben történő tárolása, a mélyfekvésű területek időszakos elárasztása vagy a korábbi mocsarak, holtágak és árterek részleges rehabilitációja. Ez különösen aktuális Magyarország jelenlegi aszályos helyzetében.

Az elmúlt években többször is rekordközeli csapadékhiány alakult ki, miközben a nyári hőhullámok következtében jelentősen nőtt a párolgás mértéke. A talajok egyre gyorsabban kiszáradnak, a talajvízszint sok térségben csökken, ami nemcsak a mezőgazdaságot, hanem a természetes ökoszisztémákat és az ivóvízbázisokat is veszélyezteti. A klímamodellek alapján várhatóan a jövőben még gyakoribbá válnak ezek a szélsőségek, ezért a vízvisszatartás stratégiai jelentőségű kérdéssé válik. Ebben a helyzetben a vízőrzők tevékenysége túlmutat egy egyszerű környezetvédelmi kezdeményezésen. Munkájuk hozzájárul a talajvízkészletek megőrzéséhez, az aszálykárok mérsékléséhez, a biodiverzitás fenntartásához és a helyi közösségek alkalmazkodóképességének növeléséhez. A Sárréti Vízőrzők gyakorlati projektjei – köztük a Koplaló-holtág újjáélesztése – jól példázzák, hogy a természetes vízháztartás részleges helyreállítása nem csupán környezetvédelmi cél, hanem gazdasági és társadalmi érdek is.

A jövő magyar vízgazdálkodásának egyik legfontosabb feladata ezért az lehet, hogy a korábbi, elsősorban vízelvezetésre épülő szemléletet fokozatosan felváltsa a vízmegtartás és a táji alkalmazkodás gyakorlata. Ebben a folyamatban a Sárréti Vízőrzőkhöz hasonló civil szervezetek úttörő szerepet töltenek be, hiszen helyi tapasztalataikkal és gyakorlati megoldásaikkal bizonyítják, hogy a víz nem ellenség, hanem a táj legfontosabb erőforrása, amelynek megőrzése közös érdekünk.