Óriási lehetőség előtt áll a magyar élelmiszeripar: mehetne a duplázás, de ahhoz lépni kell

MTI
Jelenleg több mint tízmillió embert lát el a magyar élelmiszergazdaság, de technológiai és egyéb fejlesztésekkel akár húszmillió embernek is tudna megbízható, egészséges élelmiszert adni - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős országos alelnöke az M1 aktuális csatornán.

Éder Tamás azt mondta, Magyarország csak akkor tud a mezőgazdasági és élelmiszeripari versenybe beszállni, ha alkalmazza a digitalizáció és az automatizáció lehetőségeit, illetve ha fejlődik a szektorban dolgozók együttműködése. Az elmúlt öt évben jellemzővé vált a munkaerőhiány a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban is, ezért a szektorban dolgozók keresik az automatizálás lehetőségeit. Hangsúlyozta, jó technológiai fejlesztésekkel, állami támogatásokkal, nagyobb piaci súlyú termelői szervezetek részvételével, a feldolgozók és termők közötti integráció erősítésével érdemi fejlődés előtt áll az ország.

Az alelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte, a legfontosabb feladatnak a termelők és feldolgozók közötti tartós, szerződésen alapuló együttműködését tartja. Ennek azonban egyik gátja a 27 százalékos áfa, egy másik pedig, hogy a termelők csak kényszer hatására működnek együtt másokkal - tette hozzá. 

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 23. 14:02