Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.
A Bourgogne Gastronomy Kft. 2,6 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatást kapott csigagyártásra, ám a rengeteg pénz ellenére a cég még 2021 nyarán csődeljárás alá került, majd szűk egy évvel később megindult a felszámolási eljárás - írja a 444.hu. Mivel a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdasági szervezetté minősítette a céget, ezért most a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Zrt. próbálja meg felszámolni. Ám ez nem halad túl jól, nemrég ért ugyanis véget a második nyilvános árverési kör, ami szintén eredménytelenül zárult, mivel egyetlen ajánlat sem érkezett. Pedig az árverésre bocsátott zalaszentgróti ingatlanok kikiáltási árát csökkentették is: a 199,2 millió forint értékűre becsült vagyonelemek kikiáltási árát a második körben közel 40 millióval 159,3 millió forintra csökkentették.











