2020. július 2. csütörtök Ottó

Hírek - Élelmiszer

Folyamatos visszaesés - Rendületlenül zuhannak az árak

Júniusban a mezőgazdasági termelői árak 6,2 százalékkal maradtak el az előző év azonos időszakában mért értéktől - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből. A növényi termékek 3,6, az élő állatok és állati termékek ára pedig 10,4 százalékkal csökkent. A termelői árak csökkenése 2013. júliusa óta folyamatos.
 
 

Visszaestek a mezőgazdasági termelői árak idén júniusban a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva. A gabonafélék ára 13,4, a zöldségféléké pedig 2, 1 százalékkal csökkent, míg a burgonya ára 30 százalékkal nőtt. A KSH szerint a burgonya árának növekedése az új burgonya piaci megjelenésével magyarázható.

A gyümölcsfélék ára 16,1 százalékkal nőtt, a termékcsoport árindexét jellemzően az értékesített meggy 15 százalékos áremelkedése határozta meg. Emellett az élő állatok termelői árszintje 7,8, az állati termékeké 15,8 százalékkal lett alacsonyabb.



Januártól júniusig átlagosan 7,0 százalékkal voltak olcsóbbak a mezőgazdasági termékek, a növényi termékek ára 5,9, az élő állatok és állati termékek ára 8,6 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 1,8 százalékkal alacsonyabbak voltak a termelő-felhasználás árszínvonalának 2,5 százalékos csökkenése és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 3,0 százalékos növekedése miatt. A termelő-felhasználás árszínvonalának mérséklődése az energia és kenőanyagok 10,3 százalékos, illetve a takarmányok 6,9 százalékos árcsökkenésével, valamint az állatgyógyászati termékek 3,3 százalékos, a növényvédő szerek 2,7 százalékos és a műtrágyák 3 százalékos árnövekedésével magyarázható.

Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosának) értéke hányadosának értéke 2015. januártól-júniusig 94,8 százalék volt. Így a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva idén a mezőgazdasági termelői árak jobban csökkentek, mint a ráfordítási árak.


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu