Pánik és őrület: teljesen elszálltak a csirkehúsárak a koronavírus hatására

Pánik és őrület: teljesen elszálltak a csirkehúsárak a koronavírus hatására

agrarszektor.hu
Az Index olvasóinak feltűnt, hogy milyen brutálisan megemelkedett a csirkehús ára. A Facebookon már 34 ezer megosztásnál jár egy fotó, amely a Lehel piacon készült, és amely szerint már 2798 forintot is elkértek a csirkemell filé kilójáért. Az Index csapata ezután személyesen is meggyőződött az ottani árakról, és valóban, bőven kétezer forintot kértek a csirkemellért: ők 2298 forintért látták a húst.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci árinformációs rendszere szerint az elmúlt öt hétben fokozatosan emelkedett a csirkemell ára, de ebből az első négy hétben 1400 forint körüli összegről csupán 1459 forintig, írta meg az Index. Igazán tehát az elmúlt héten ugrott csaknem a duplájára a csirkehús kilója. Vannak eltérések vannak a nagy bevásárlóközpontok és például a Lehel piac árai között, de a tendencia, mint alább olvasható lesz, egyértelmű. A piacosok szerint a tőke- és a csirkehúsnak ment fel az ára, a többi árué nem. (A tanyasi csirkéknél ettől eltérőek lehetnek az árak).

Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács igazgatója azt mondta, ők ipari oldalról még nem érzékelték az árak emelkedését, így nem tudja, hogy a kereskedők pontosan mekkora árréssel dolgoznak márciusban. Ugyanakkor lehetnek olyanok, akik kihasználhatják a megváltozott helyzetet, a megnövekedett keresletet, mondta.

A veszélyhelyzet megváltoztatta a fogyasztói beszerzési szokásokat. Csorbai szerint az első napokban sokan pánikszerű vásárlásokat folytattak, és felhalmozhattak akár 20 kilogramm csirkét is az otthonukban. Ez a keresletnövekedés viszont logisztikai problémákat okozott, hiszen a kereskedők újabb és újabb rendeléseit a szállítók nem tudták kielégíteni.

A következő hetekben azonban normalizálódni fog a helyzet, véli Csorbai Attila. A Baromfi Terméktanács igazgatója elmondta, a vágódhidak működnek, senki nem esett ki a munkából, a termelés folyamatos. Csorbai Attila arra is felhívta a figyelmet, hogy a közétkeztetésben is rengeteg csirketermék van, de a váratlan iskolazár miatt a készletet még nem tudtak átcsoportosítani. Rövidesen azonban ez is megtörténik, és az a csirkehúskészlet is visszakerül a kereskedelembe.

Emelkedhet a sertéshús ára is, ami azonban nem a koronavírussal van összefüggésben. A sertéshús ára már egy éve folyamatosan emelkedik (50 százalékkal emelkedett), de ez a szakemberek szerint a fogyasztói árakba csak fokozatosan épül be: jelenleg 20-30 százalékkal kérnek többet egy kiló sertéshúsért, mint egy éve. Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke az Index megkérésére elmondta, számolni kell azzal, hogy sertéshús és húskészítmények ára emelkedni fog a következő időszakban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03