2020. augusztus 5. szerda Krisztina

Hírek - Élelmiszer

Sok túrázó nem is tud róla: hiába finomak, ezeket tilos leszedni az erdőben

Az elmúlt hetekben nem telt el úgy nap, hogy ne szemerkélt volna az eső, pár hete a kánikula is megérkezett. Ehhez képest a szombathelyi piacon alig találni az árusoknál erdei gombát, mindössze mutatóban egy hölgy kínál egy tálnyi vargányát. Az időjárás nem kedvezett idén a gombáknak, ráadásul ahogy beindult a nyár, előbújtak az őszi fajok, és ha mindez nem lenne elég számtalan olyan gomba jelent meg az utóbbi időben Magyarországon, amelyekből korábban alig lehetett találni. Ugyanakkor ezekből hiába lehetne kosárszám szedni, akadnak köztük védettek, amelyek hiába ehetők, a szedésük tilos.
 
 

Tavasszal Vas megyében a gombaszezon teljesen kimaradt - tájékoztatta az Agrárszektort Kalauz József, aki több mint két évtizede a szombathelyi piac gombaszakértője. Mint mondta, általában amikor a fűnyírót és a kaszát először elővesszük, akkor szokott kiderülni, hogy a kerti gyümölcsfák alja gombával van tele, idén azonban mindössze két-három ember vitt bevizsgáltatni ebből a fajból, de az sem volt nagy mennyiség. A másik, ami árusítható tavasszal, a májusi pereszke, amit a népnyelv Szent György gombaként is ismer, de idén még meg se mutatta magát. Június elején a rétekről a csiperkétől kezdve a szegfűgombáig, az erdőből a rókagombán át a galambgombáig sokféle gombának kellett volna lennie a piacon, ez az összevissza időjárás viszont azt eredményezte, hogy a megszokott tavaszi gombák elmaradtak, viszont az őszi gombafajok előjöttek. Nem ismerik a naptárt, ők azt tudják, hogyha meleg után tartósan lehűl az idő, ez azt jelenti, hogy megjött az ősz – meséli a gombaszakértő.

A természet az utóbbi hetekben kezd magához térni, a gombák jócskán megsínylették az idei, hónapokig elhúzódó szárazságot. Jó hír viszont, hogy ha megmarad ez a párásabb, nedvesebb idő, akkor tömegével kezdenek el”bújócskázni” a gombák

- mondta a szakember. 

Fotó: Pais-H. Szilvia

Zala és Somogy megye a tavaszban is több csapadékot kapott, a szakmai fórumokon úgy látja Kalauz József, hogy arrafelé jóval több a gomba. A Dunántúlon egyébként Szombathely mellett Sopronban és Pécsen van a legnagyobb gombapiac. Kétségtelen viszont, hogy magyarországi viszonylatban az Északi-középhegység a leggazdagabb gombalelőhely.

A vasi erdőket járva már találni róka-, galambgombát, a vargánya is kezdi feldobni a fejét, de még eléggé kukacos. Kalauz József szerint az a mennyiségű eső, ami az elmúlt hetekben leesett még kevés ahhoz, hogy a gombák igazán szaporodjanak és egészségesek legyenek. Ráadásul a nagy meleg és a szél folyamatosan szárítja az erdőket is. A réteken viszont a száraz időjárás miatt visszahúzódtak a gombák, alig találni mezei szegfűgombát vagy csiperkét. Ráadásul sajnos a csiperkénél előjött egy mérgező faj is, amiket rendre ki kell válogatni. A szakember mindenkit óva int attól, hogy az elsőre csiperkének tűnő sárguló csiperkét összeszedje. Bár ha ebből is belekerül a pörköltbe, a gombaszakértő szerint gyanús kell, hogy legyen, mert nagyon rossz szagú lesz tőle az étel

A nyárban is, ha nem is nagy mennyiségben, az össze-vissza időjárás miatt előbújtak az őszi gombák, például az őzláb - tudta meg az Agrárszektor Kalauz Józseftől. Ahogy a gombaszakértő fogalmaz, ezekből nem lesz tömeges mennyiség, mert az elsőként előbújtak időben jelezik a többieknek, hogy ne gyertek, még nincs ősz. Másrészt a gombaszakértő szerint a globális felmelegedés hatására számtalan olyan gomba jelent meg Magyarországon, amelyből korábban egy-két darabot lehetett csak találni, most pedig kosárszám lehetne szedni belőlük. Két védett gomba is elszaporodott így, a csoportos csiperke és a császárgomba, vagy úrgomba. Mindkét faj ehető volna, de védettek, így tilos a szedésük.

Fotó: Pais-H. Szilvia

A gomba nem lett kevesebb, de egyre többen járják az erdőket

A vadon termő gomba előnye éppen abban rejlik, hogy amikor az ember kimegy érte, nemcsak egy kosárnyi értékes tápanyagot talál, hanem egyúttal élményt is kap. Kalauz József úgy látja, régebben a városi ember nem ment ki az erdőre gombászni. A falvakból hárman-négyen szedték össze, ők is célirányosan mentek, tudták, mit hol keressenek. Manapság rengetegen gyűjtik a gombákat, annak ellenére, hogy az időjárásban „nagy az összevisszaság”. Azt is tapasztalja, hogy nem csak egyre többen, de egyre tudatosabban is keresik és szedik össze a gombákat. Lassan mindenki zsebében ott lapul az erdőben is az okostelefon, és ha találnak valamit, nem szedik le egyből, hanem rákeresnek, mi lehet, a tudatosabbak pedig otthon még alaposabban, szakkönyvekben is utána olvasnak.

Kalauz József elsődleges tanácsa az, ha beindul végre a szezon, mielőtt bárki nekiállna pörköltet csinálni, mindenképpen mutassa meg szakértőnek, mit szedett. Jó tudni, hogy a nagyobb városokban minden piaci napon, de másutt is hetente többször kint vannak a gombaszakértők a piacokon, és ingyen átvizsgálják a kosarak tartalmát.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Sustainable World 2020

    A Portfolio első zöld konferenciája - a jövő vállalatainak

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu