Farkas Alexandra • 2026. július 24. 08:44
Tevék bukkantak fel tegnap Budapest belvárosában egy figyelemfelkeltő akció részeként, amely a Kárpát-medence egyre súlyosbodó vízválságára, a táj kiszáradására és a természetes vízmegtartás jelentőségére hívta fel a figyelmet. Az Erzsébet téren és a Vörösmarty téren civil szervezetek és a tudományos élet képviselői szólaltak fel, üzenetük pedig egyértelműen összecsengett: a vízmegtartás és a tájhasználat megújítása nem halogatható tovább. A török síptól és dobszótól hangos demonstrációt az Agrárszektor a helyszínen követte.
A rendezvényen Balogh Péter, a Vízválasztó Mozgalom elnöke arról beszélt, hogy a kormány feladata és felelőssége, hogy megteremtse azt a szabályozási keretrendszert, amely lehetővé teszi a kialakult vízvészhelyzet hatékony kezelését. Ez a folyamat azonban szerinte nem valósulhat meg a társadalmi gondolkodás és a közösségi értékrend megváltozása nélkül, melynek része az is, hogy szakítanunk kell az eddigi "autómosós, gyeplocsolós és kukoricatermesztős" szemlélettel.
Amint azt Balogh Péter kiemelte, meglátása szerint már elindult egy vízháború Magyarországon, amit az is jelez, hogy egyes helyeken a még meglévő felszíni vizeket saját szivattyúval próbálják kinyerni. Ezek helyett sürgősen fel kell ismerni a táj eredendő működését, és olyan tájhasználatra kell késztetni mindenkit, ami ehhez igazodik. Így találhatjuk meg újra azt a természetes működést, amely még az „Édenkert korában”, vagyis abban az időszakban működött, mielőtt a hibás gyakorlatok és beavatkozások nyomán a „Kárpát-medencéből Kárpát-kemence” lett. Balogh Péter hozzátette:
A lényeg az, hogy kell egy tájgazdálkodási vagy ökológiai rendszerváltás. A víz helyét először mindenkinek a lelkében és a fejében kell rendbe tenni, hogy amikor lesz víz – ha lesz még egyáltalán, de eddig is volt – akkor is szeressük. Most, amikor nincs víz, akkor mindenki szereti és akarja, de amikor van, akkor akinél van, az éppen nem akarja.
A felszólalók között volt Tölgyesi Csaba ökológus, a Szegedi Tudományegyetem Ökológiai Tanszékének egyetemi docense is. Mint mondta, a tudományos közéletben már a '90-es évek elején ismert volt, hogy a Kárpát-medence ki fog száradni. Az, amit most tapasztalunk, és ami a 2022-es nagy aszállyal tudatosult a közvéleményben, azt a kutatói közösség már réges rég előre megmondta. Hogy akkor mégis miért nem született már megoldás, arra Tölgyesi Csaba szerint nagyon egyszerű a válasz:
Volt két nagyon fontos szektor, a döntéshozók és a gazdálkodók, akik nem voltak hajlandóak figyelni a kutatókra akkor, amikor közölték, hogy baj van.
Pont az történt, mint amikor az oktondi kisfiú szalad lefelé a hegyen, és az édesapja szól neki, hogy ne szaladj olyan gyorsan, mert orra fogsz esni. Most eltelt 30 év és a kisfiú ott van véres fejjel a völgyben és sírdogál. Most gyakorlatilag ezt látjuk. Mondhatnánk azt mi, a kutatói közösség, hogy ezt mi megmondtuk, nagyon sajnáljuk, tehát mindenki magára vessen. De nyilván az apuka sem ezt fogja tenni az oktondi kisfiával, hanem fölsegíti.
Tölgyesi Csaba hozzátette: a Dunából származó víz Homokhátságba pumpálása „csak egy kis ragtapasz lenne az orrára”, ez önmagában nem oldja meg a problémát. Mint mondta, ez azért van, mert a táj kiszáradásának háttere is rendkívül összetett: a klímaváltozás mellett szerepet játszottak a folyószabályozások, a lecsapolások, a bányászati tevékenységek, a kommunális vízkivétel és a beszivárgási területeket jelentő homokhátsági területek túlerdősítése is.
Az is probléma, hogy ezek mind-mind külön szektorhoz tartoznak: az egyik a katasztrófavédelemhez, a másik az erdészethez, a harmadik az agráriumhoz. Eddig mindenki mutogatott a másikra és semmilyen megoldás nem történt. Éppen ezért egy olyan komplex stratégiára van szükség, ami minden egyes szektort összefog. Az új kormánynak tehát mindenképpen szüksége lesz egy olyan tárcaközi bizottságra, ami összefogja ezt a rengeteg okot és komplexen, egy stratégiával fogja megoldani a problémát.
Tölgyesi Csaba szerint e komplex stratégiának része kell legyen többek között a további vízveszteség mérséklése, a vízkészlet pótlása, a művelési módok megváltoztatása és a szárazságtűrő fajok vetése is. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy hosszabb távon elkerülhetetlen a tájhasználat megváltoztatása: ahol a szántóföldi művelés már nem fenntartható, ott gyepek, erdős sztyeppék és fás puszták kialakítására lehet szükség. Mint mondta, ez a komplex stratégia ráadásul nemcsak a vízválság kezelését szolgálná, hanem az élőhelyek helyreállítását és a biodiverzitási válság mérséklését is segítené. És ha ez így lesz, "akkor nem lesz 20-30 év múlva még egy pofára esés" és nem lesz szükség a mostanihoz hasonló civil akciókra.