Szinte teljesen eltűnt a víz a magyar tóból: csúf igazságra derült fény

Szinte teljesen eltűnt a víz a magyar tóból: csúf igazságra derült fény

agrarszektor.hu
Négy évvel azután, hogy egyszer már teljesen kiszáradt, ismét szinte teljesen eltűnt a víz a Baranya vármegyei bicsérdi horgásztóból. A tartós vízhiány következtében a korábban népszerű szabadidős helyszín medre újra kiürült, ami elpusztította a helyi élővilágot, és ellehetetlenítette a közösségi programokat - írta meg a Pénzcentrum.

A legfrissebb felvételek tanúsága szerint a 2,9 hektáros, egykor 2,5 méter mély tó vízszintje drasztikusan lecsökkent, a mederből pedig szinte teljesen eltűnt a víz. A terület korábban nemcsak a horgászok kedvelt célpontja volt, hanem rendszeresen adott otthont horgászversenyeknek, esküvőknek, valamint családi és gasztronómiai rendezvényeknek. A víz visszahúzódásával azonban ez a pezsgő közösségi élet is teljesen megszűnt.

A 2022-es eset idején a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság arra figyelmeztetett, hogy a tó kiszáradásához a jelentős csapadékhiány és a talajvízkészlet drasztikus csökkenése egyaránt hozzájárult. A szakemberek már akkor hangsúlyozták, hogy a rövid ideig tartó, intenzív helyi záporok önmagukban nem képesek pótolni a hosszú idő alatt felhalmozódott, súlyos vízhiányt.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Bizonyít a mérlegen! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2026-ban is.

FIZETETT TARTALOM