Farkas Alexandra • 2026. november 5. 16:31
Gajdos László: 221 milliárd forintot fog vízügyi beruházásokra fordítani a Tisza-kormány.
Nem pusztán annyi a dolgunk, hogy a víz mielőbbi kivezetése helyett átálljunk a vízmegtartásra. Ehelyett egy nagyon bizonytalan, sok szempontból változó jövőre kell egy olyan erős vízstratégiát kidolgoznunk, ami minden jövőbeli helyzetben alkalmazható lesz – hangzott el a Tudomány és Parlament 2026 címmel rendezett konferencián az MTA Székház Dísztermében, ahol az Agrárszektor is jelen volt.
Ha Gróf Széchenyi István most korunkba csöppenne, két dolgon igencsak csodálkozna. Egyfelől azon, hogy a Magyar Tudományos Akadémián a nyelvtudomány művelésén túl mennyire sokrétű tudományos munka folyik, másfelől pedig azon, hogy mostanában nem a sok vízzel, hanem sokkal inkább a hiányzó vízmennyiséggel van gondja a magyar társadalomnak – hangzott el a Tudomány és Parlament 2026 címmel rendezett konferencia megnyitóján az MTA Székház Dísztermében.

Kecskeméti Gábor, az MTA főtitkára köszöntőjében arról beszélt, hogy az idei évben sokkoló jelenségek közepette szembesültünk azzal, hogy mit is jelent Magyarországon a klímaváltozás, és hogyan változtatja meg az életünket a víz hiánya. Még a laikusok számára is egyértelművé váltak azok az összefüggések, amin korábban évtizedeken keresztül csak a szakemberek gondolkodtak. Mint mondta, óriási feladat áll előttünk, amelynek keretében egy egész ökológiai rendszert kell rendbe tenni, ebben pedig az MTA-nak is sokrétű felelőssége van. Többek között szakértői véleményeket kell begyűjtenie, a különféle szakterületek tudományos eredményeit egy keretbe kell foglalnia, a döntéshozókat hiteles adatokkal kell támogatnia és a társadalmat is hiteles információkkal kell tájékoztatnia.
Mint azt Gajdos László élő környezetért felelős miniszter kiemelte, az idei évben a szokásos csapadékmennyiségnek mindössze 36 százaléka hullott le hazánkban, a felmelegedés mértéke pedig 2,6 °C. A 2022 óta tapasztalható intenzívebb aszályos évek következtében jelenleg már olyan súlyos helyzet alakult ki, amelyben mintegy hét Balatonnyi víz hiányzik a talajból. Ennek következménye az is, hogy idén 1,5 millió hektárra érkeztek kárbejelentések, az aszálykár mértékét pedig jelenleg 800 milliárd forintra becsülik, amely még tovább emelkedhet.

A vízhiány azonban már messze nem csak a mezőgazdaság problémája, hanem egyaránt érinti többek között az energiagazdálkodást, az ipari termelést, a lakossági vízellátást és a turizmust is.
Ezek a tapasztalatok egyértelműen mutatják, hogy Magyarországnak máshogy kell gazdálkodnia a vízzel. És bár a jelek az elmúlt években folyamatosan jöttek, az ország mégsem kezdett el felkészülni a víz megtartására, sőt éppen ellenkezőleg, óriási vízigényű beruházások kerültek Magyarországra – emlékeztetett Gajdos László.
A tárcavezető ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy egy vízgazdálkodáshoz kapcsolódó jelentős szemléletformálás alap esetben 5-10 évet szokott igénybe venni, nekünk azonban ennyi időnk jelen pillanatban nincs.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a vízmegtartást elősegítő lokális, sokszor önszerveződő aktivitások az idei évben megmutatták, hogy nem minden változtatás igényel sok évnyi tervezést és várakozást, vagy épp milliárdos költségvetést.
Gajdos László hozzátette: a következő hat hónapban egy Balatonnyi vizet szeretnének visszapótolni a tájba, az elkövetkező időszakban pedig 221 milliárd forintot fognak vízügyi beruházásokra fordítani.
Kubinyi Enikő, a Tudományos és Technológiai Minisztérium tudománypolitikai helyettes államtitkára köszöntőjében arról beszélt, hogy Magyarországon rendkívül színes a szakértői közösség, ezzel egyidőben azonban hiányzik egy keret, ami őket összefogja. Bőségesen rendelkezésre állnak megbízható adatok is, mind a vízkészletek állapotáról, mind a vízminőségről, mind az időjárási körülmények változásáról, ezek azonban nem mindig hozzáférhetők, nem mindig kapcsolhatók össze.
Az előrelépéshez azonban nagy szükség lenne arra, hogy amit egyszer a kutatók megmértek, meghatároztak, abból mindenki dolgozhasson, és az adatokból mielőbb megfelelő gyakorlati megoldások születhessenek. Kubinyi Enikő hozzátette: a tudomány nem dönthet a politika helyett, de a politika sem engedheti meg magának, hogy a tudomány nélkül döntsön.

A beszédeket követően előadásokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel folytatódott a konferencia programja, amelyek során a légköri, a felszíni és a felszín alatti vizekkel kapcsolatos aktuális eredményekről és kihívásokról esett szó.
Ezek alapján erősen kirajzolódott, hogy a különféle ágazatokat érintő vízgazdálkodási kihívások nem kezelhetők egymástól elszigetelten. Óriási mennyiségű tudás halmozódott fel a különféle szakterületeken, ezeket azonban nem szabadna "különálló silókban tárolni", hanem együttesen kell kezelni és értelmezni, majd pedig ezek alapján egy határozott, evidenciaalpú döntéshozatalra van szükség.
A szakértők azt is hangsúlyozták, hogy ezeken túl a vízigények felülvizsgálatára, a települési csapadékvíz és a tisztított szennyvizek jobb hasznosítására, továbbá az ökológiai folyamatok figyelembevételére egyaránt szükség van. Mint elhangzott, ha sikerül "újrahidratálnunk" az országot, az bármilyen klímaszcenárió mellett is előnyös lesz a magyar emberek számára, továbbá hosszú távon, változó éghajlati körülmények között is növelheti a vízgazdálkodás biztonságát.
A konferencián arról is szó esett, hogy a vízkészletekhez kapcsolódó tudományos eredmények kommunikációja is komoly kihívást jelent. A közösségi médiában nagy verseny folyik a figyelemért, így sok egyszerűsített megállapítás jelent és jelenik meg, amelyek gyakran nélkülözik a tudományos megközelítést. A tudományos eredmények ezzel szemben sokszor nehezen érthetők, különösen a valószínűségek és a bizonytalanságok értelmezése okoz nehézséget az embereknek. A vízgazdálkodási kihívások kezeléséhez ezért nemcsak a tudományos eredményekre és a megfelelő szakpolitikai döntésekre, hanem azok közérthető, hiteles és hatékony kommunikációjára is szükség van.