A Kékfrankos egy nagy múltú fajta, melyet egyes források Horvátországból származónak, míg mások osztrák származásúnak tartanak. Hazánkban 1956-ban vált államilag elismert fajtává.
A kékfrankos jellemzői
A Soproni kékfrankos és az Egri bikavér egyik fontos alkotóeleme. A kékfrankos középkorán termőre forduló, jól termő fajta. Érésideje október közepén van, így igen késői érésű fajtának számít. Levelei nagyméretűek, ötszögletűek. A fürt középnagy, vállas, tömött. A fürt kocsány hossza 5 cm körül alakul. A fürtöt alkotó bogyók kisméretűek, kerekdedek. A héj sötétkék színű, hamvas, vastag. A fürt közepesen tartós. A bogyókat összenyomva a lé színe rózsaszín, tehát vörösborszőlő. Ízanyagait tekintve egy kellemes ízű szőlő, a belőle készült bor testes, fanyar, savas, színe pedig rubinvörös. A soproniak egyébként nem egyedül büszkék a kékfrankosukra. A sopronival egy borvidéket alkotó, de a trianoni békeszerződéssel leválasztott északi Burgenlandot is szeretik az ottaniak Blaufränkischlandnak nevezni.
Egy azonban biztos, hogy a kékfrankos Szlovéniai északi részén, Ausztria keleti tartományában és Magyarországon született. És sehol máshol a világon olyan jó minőségben, változatos jegyekkel nem terem meg, mint a Kárpát-medencében. Ezért is gondolják úgy a borászok, hogy a kilencvenes évek elején még kevésbé kedvelt bor, mely a kétezres évek óta nemzetközi porondon is remek eredményeket ér el, a hazai borászat egyik jellegzetes terméke lehet.
A gyümölcsfák gondozásának fontos része a nyári zöldmetszés is, ami elsősorban a ritkításáról, visszavágásáról szól.
Az extrém szárazság nem kedvez a parlagfű csírázásának és növekedésének, de még nincs minden eldöntve.
Soha nem látott erdőtűzszezon tombol Európában, Magyarországon is egyre nagyobb a veszély.
Jelentős mozgások jellemezték az elmúlt hetekben a nemzetközi olajnövénypiacot világszerte.
Három ok áll a háttérben.
