Vidra

A vidra a hazai élővizek csúcsragadozója. A vízhez kötődő életmódja ellenére életének nagy részét a szárazföldön tölti. Magyarországon a fokozottan védett fajok közé tartozik.

A vidra (Lutra lutra) részben vízi életmódhoz alkalmazkodott ragadozó kisemlős. A leghosszabb testű európai menyétféle: a kifejlett példányok testhossza az 1-1,3 métert is elérheti, melyből a farok körülbelül 35-45 cm. A kifejlett hímek tömege 8-9 kg is lehet, míg a nőstények valamivel kisebbek, 5-6 kg-osak.

Elterjedés

A vidra széles elterjedésű faj, Európában, Észak-Afrikában és Ázsiában egyaránt megtalálható. Európában 5 többé-kevésbé elszigetelt populációja él: a Brit-szigeteken, Skandinávia déli részén, Délnyugat-Európában, illetve Nyugat- és Kelet-Európában. Általában halban gazdag folyók, patakok, holtágak, természetes és halastavak mentén élnek, azonban Nyugat- és Észak-Európában, illetve Dél-Délkelet-Ázsiában tengeröblökben, félsós mocsarakban is előfordulnak. A vizes élőhelyek közelsége nélkülözhetetlen számára, hiszen táplálékának jelentős részét a vízből szerzi. Magyarországon szinte minden olyan vizes területen előfordul, amely halakkal benépesült és ahol megtalálja búvó- és szaporodóhelyét, azonban a középhegységek területén, a Kisalföldön, a Duna–Tisza közének középső részén, illetve a Viharsarok országhatár közeli felében viszonylag ritkább. Genetikai változatosság szempontjából jelentős, hogy a hazai vidraállomány nem szétdarabolt (nem fragmentált), azaz egymással kapcsolatban állnak.

A vidra megjelenése

A vidra széles, lapos fején apró, lekerekített fülkagylók és tapogatószőrökből álló bajusz található. Orr- és fülnyílásai a víz alá merülve bezárhatóak. Szemgolyójának elhelyezkedése és annak belső felépítése szintén alkalmazkodott a vízi élethez, illetve az ezzel járó nyomás- és fénytörésváltozásokhoz, továbbá szemhéjmirigyének váladéka védi a szemét a víztől. Nyaka rövid, vastag. Megnyúlt, áramvonalas teste hengeres, melyet sűrű, tömött színű bunda fed. Alapvetően barna színű, a színezet a test alsó felén kissé világosabb, illetve a toroknál és a fej oldalain ezüstösbarnába hajó. Kurta lábai meglehetősen izmosak, mancsain az 5-5 ujj közt úszóhártya feszül. Nagy talppárnája és kis ujjpárnái miatt jellegzetes nyoma van, melyet csak ritkán kísér karomlenyomat, ugyanakkor a ferde páros nyomképlete mellett olykor a farok vonala is látható. Farka többé-kevésbé hengeres, hegyén nagyon elkeskenyedő.

A vidra életmódja

A vidrák egész évben aktívak, nem alszanak téli álmot. Alapvetően magányos állatok, azonban párzási időszakban a hímek csatlakoznak a nőstényekhez és egy ideig együtt mozognak, illetve a szaporodást követően az öreg nőstények általában huzamosabb ideig együtt barangolnak kölykeikkel. Vackát víz fölé hajló fák tövében, maga ásta kotorékban készíti, de olykor megtelepszik vízparthoz közeli borzvárban, nádasban is. A kotorék bejárata a víz alatt is nyílhat, de ez a vélekedésekkel ellentétben nem általános. Idejének csak kis részét tölti a vízben vadászattal és játékkal, döntő részben - a többi emlős ragadozóhoz hasonlóan - a vízparton, vackában pihen, alszik. Zsírréteg nem védi a kihűléstől a vízben, csak bundájának víztaszító tulajdonsága, zsírossága és tömöttsége. Körülbelül 10 méter mélységbe és 1-2 percig merül maximálisan.

A vidra táplálkozása

Vízhez kötődő életmódjuk ellenére a vidrák életük jelentős részét a szárazföldön töltik, ahol tépőhelyekkel és ürülékkel (szagjelekkel) jelölik ki a meghatározott kiterjedésű vadászterületüket (revírüket). Ezeken a területeken jellemzően szürkülettől hajnalig járnak élelem után, hogy a napi táplálékszükségletük fedezéséhez, a testsúlyuk körülbelül 15 %-ával egyenértékű táplálékot zsákmányoljanak. Táplálékuk döntően halakból áll, de alkalmanként kétéltűeket, csigákat, kagylókat, rákokat, sőt, esetenként rágcsálókat is elfogyasztanak. Esetenként jóllakottan, játékból is halászik. Természetes ellenségei - róka, nagyobb ragadozó madarak - inkább csak a kölyköket veszélyeztethetik. A kifejlett vidra naponta körülbelül 1 kg halat fogyaszt, a vadászattal ismerkedő, mohó fiatalok azonban túlzásba vihetik a zsákmányszerzést.

A vidra szaporodása

Mivel hazánkban fő táplálékforrásainak szezonális ingadozása nem olyan jelentős, ezért szaporodásuk nem kötődik olyan szigorúan évszakhoz, azonban fő párzási időszak nálunk tél végére, tavasz elejére tehető. A nőstények víz fölé hajló fák tövében, maguk ásta kotorékokban készítik el vackukat, illetve olykor megtelepszenek vízparthoz közeli borzvárban, nádasban is. A vemhesség általában 61–71 napig tart, és egy alom rendszerint egy–három kölyökből áll. A fiatalok 4 hónapos koruk környékén hagyják el először a vackukat, de többnyire 10-13 hónapos korukig az anyjukkal maradnak. Ezeknek köszönhetően a két egymást követő nemzedék közötti idő megnő, ami jelentős mértékben közrejátszik a faj sérülékenységében. 2-3 éves korukban válnak ivaréretté. A nőstény esetleg csak két évenként nevel kölykö(ke)t. A kölyöknevelésben a hímek nem vesznek részt. Potenciális életkora tíz év felett van, de természetes élőhelyein ennél jóval kisebb a várható élettartama.

Természetvédelmi helyzete

Az európai vidra egész kontinensünkön veszélyeztetett faj, több nyugat-európai országban, illetve egyes jellemző élőhelyein ki is pusztult. Jó néhány helyen próbálkoznak a visszatelepítésével, visszatelepülésének segítésével. Egyes területeken (Németország, Brit-szigetek középső része) ez mérsékelt sikerrel is járt. Magyarországon kiemelkedően sok vidra él Európa más országaihoz képest, elsősorban a Dél-Dunántúl halastavainál. Az európai vidra a fokozottan védett fajok közé tartozik Magyarországon. Természetvédelmi értéke 250 000 Ft egyedenként.