Megvan, mennyi pénzt söpör be az állam a földekből

agrarszektor.hu
Összesen 240 milliárd forint bevétele származik az államnak a mostanáig lebonyolított földértékesítésekből. Ha a kormány úgy dönt, indíthatnak egy harmadik szakaszt is, amelyben az eddig el nem kelt területek mellett az állami halastavakat és gyümölcsösöket is eladhatják.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Összesen 180 ezer hektár állami föld kelt el a földértékesítések tavaly zárult első szakaszában, illetve az idén március 31-én befejeződött második körében - közölte Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára. Az eladásokkal mintegy 240 milliárd forint folyhat be, de a nemzeti földalapkezelő szervezet (NFA) korábbi tájékoztatása szerint a bevételek zömmel a második félévtől indulhatnak csak meg.

Az NFA mostanáig 19 ezer birtoktestet adott el, amelyeket több mint 10 ezer földműves vett meg. Az értékesítési átlagár minden megyében minimum 21-22 százalékkal meghaladta az OTP Bank és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adott megyére vonatkozó referenciaárait, de volt olyan térség is, ahol ez a felár 100 százalék körül volt - mondta az államtitkár.

Amennyiben a kormány úgy dönt, egy harmadik szakaszban nemcsak a még el nem kelt földeket hirdetik meg újra, hanem a licitekbe bevonhatják a halastavakat és a gyümölcsösöket is - közölte az MTI szerint Bitay Márton Örs. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a napokban már utalt arra, hogy a kormány valószínűleg meghozza ezt a döntést. Ahhoz is a kabinet állásfoglalására van szükség, hogy több gazdálkodó együtt pályázhasson egy-egy nagyobb birtoktestre.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?