Ilyen hagymával van tele rengeteg föld: durva, mennyi van belőle
Hollandiában új rekordot ért el a hagymafélék idei vetésterülete, továbbra is a vöröshagyma a vezető.
Hollandiában új rekordot ért el a hagymafélék idei vetésterülete, továbbra is a vöröshagyma a vezető.
Zivatarok és magas hőmérséklet miatt a HungaroMet összesen 16 megyére adott ki figyelmeztetést az országban.
Ma hidegfront érkezik, amely mentén elsősorban az Északi-középhegység, az Észak-Alföld térségében, illetve a Délnyugat-Dunántúlon képződhetnek záporok, zivatarok
Franciaország június utolsó hetében heves viharok tomboltak, volt olyan nap, hogy 57 megyében adtak ki narancssárga színű riasztást.
Ismét fellendülőben van a szójatermesztés Magyarországon, egyre több termelő tesz próbát ezzel a növénnyel.
A FAO átfogó jelentése részletesen elemzi és hangsúlyozza a fiatalok szerepét a mezőgazdasági szektorban.
A tavalyihoz képest mintegy hét százalékkal nő az uborkatermés volumene a franciáknál.
Az NKFH országos olívaolaj ellenőrzést indít az élelmiszerhamisítás visszaszorítása érdekében.
Az Európai Unió tagállami kérés alapján már több helyszínen megkezdte az erdőtüzek elleni küzdelmet.
A hatalmas méretű ragadozóhalat nem engedhették vissza a vízbe, ezért a tógazda gondoskodott az elszállításáról.
Hétfőtől a déli országrészben is nő a csapadékhajlam, és kedden, majd szerdán az Alföldön is lehet némi eső.
A meggyet is utolérte a drágulás, de Szedd Magad akciók keretein belül még pár helyen olcsóbban hozzá lehet jutni.
Hétfő éjfélig meghosszabbította a másodfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos.
A világ betakarított kávétermése 178,68 millió zsák (1 zsák 760 kilogramm) lehet.
Már az űrből készített műholdfelvételeken is kivehető az aszály miatt kiszáradt növénytömeg.
Némi reménysugarat ad a Nyugat-Európa felett tartó hidegfront, a hőségzáró front viszont csak jövő hét elejére várható.
A díjakra az agrárium bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető összesen 10 kategóriában 2025. szeptember 15-ig.
A WHO szerint 50 százalékkal kellene emelni a cukros üdítők, az alkoholos italok és a dohánytermékek árát.
Magyarországon már nemcsak meteorológiai, hanem hidrológiai aszály is tapasztalható.
Így óvhatják meg a profi gazdák burgonyatermésüket az egyre szaporodó kártevőktől.

A szakértők szerint a jövőben jóformán elképzelhetetlen lesz a drónok alkalmazása nélküli mezőgazdaság.
Fagymentes időben télen bármikor metszhetünk, ez ugyanis a fa vagy bokor egészségének és élettartamának fenntartásához is elengedhetetlen.
2025-ben is számtalan nagy interjút készített az Agrárszektor és rengeteg neves szakemberekkel beszélgettünk.
Túlélési útmutató az ünnepi időszakra az Alapvetés podcastban Czecz Fruzsina gasztropszichológustól.
Elképesztően eseménydús volt a 2025-ös év a magyar agráriumban, az Agrárszektor pedig idén is minden témáról beszámolt.
Új év, új matrica árak - az autópályák úthasználati díjának mértékét törvény szabályozza. 2026-ban sem maradunk változás nélkül.
Bevált műszaki alapok, új design és prémium kabin. Hatékonyabb üzemeltetés, nagyobb kényelem és kimagasló vonóerő.