Nagy kedvezményt kaphat most sok magyar vállalkozás
Újabb díjcsökkentés a Széchenyi Kártya Programban, egy másik itézet is csökkenti az agrárhitelekhez adott garanciadíjait.
Újabb díjcsökkentés a Széchenyi Kártya Programban, egy másik itézet is csökkenti az agrárhitelekhez adott garanciadíjait.
A hitelelvevőknek és a gazdaságnak is érdeke az, hogy élénküljön a hitelezési verseny.
Komoly segítséget kapnak a magyar vállalkozások, amivel a következő három hónapban élhetnek.
Súlyos következményei lehetnek annak, hogy egyre gyorsabban fogynak a Föld felszín alatti vízkészletei.
A klímahelyzet mellett a geopolitika is erőteljesen alakítja a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelést.
Az ország túlnyomó részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csupán a keleti határ közelében lehetnek felhősebb körzetek, illetve időszakok, csapadék azonban arrafelé sem várható
A legtöbb helyen naposan indul a reggel, napközben azonban északkelet felől ismét felhősödés várható
Magyarországon a 2023-as évben közel 70 ezer ha területen termeltek a gazdák fehérjenövényt, ebből nagyságrendileg 60 ezer ha volt szója.
Az élelmiszerárak a Covid-járvány és az orosz-ukrán háború hatására jelentősen, az indokoltnál nagyobb mértékben növekedtek külföldön és hazánkban egyaránt.
A következő időszakban az alkalmazkodókészség lesz az egyik legfontosabb hívószó a magyar agráriumban.
A szakértők kimondták, a tavalyi gyászos év után 2024-ben látható lesz a gazdasági növekedés Magyarországon.
Jön a drónos gyomírtás és permetezés, valamint az öntözésirányító rendszer Magyarországon is.
A szakértők szerint 2024 is tartogathat kihívásokat a gazdálkodóknak, de talán megkezdődhet a kitörés.
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, északnyugaton eső, míg északkeleten, keleten vegyes csapadék valószínű
Szokatlanul heves demonstrációkat láthattunk mindkét ország mezőgazdasági termelőitől.
Ha meg akarunk élni, akkor a legkorszerűbb eljárásoknak, legjobb technológiának és a humán háttér, a munkaerő és az irányítás legjobb embereinek kell közreműködnie benne.
Túlnyomóan borult időre számíthatunk, napnyugta után kezd el csökkenni északnyugat felől a felhőzet
A cégek magasabb pénzügyi eredményekkel számolnak 2024-ben és az európai uniós pályázatokkal kapcsolatban is bizakodók.
Gyümölcsfák oltásának és átoltásának technikáját lehet elsajátítani a MATE legújabb felnőttképzésén.
Szerény, de nyugodt év lehet 2024, amely rendezheti a sorokat az elmúlt években megtépázott tejágazatban.
A hazai permetezőgép-piac egyre nagyobb fellendülést mutat, különösen a korábbi évek pályázatos beruházásainak köszönhetően.
A tavalyi évhez képest beindulni látszik a magyar mezőgéppiac, de még sehol sem vagyunk a 2023-as számoktól.
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Hazánk visszanyerte a ragadós száj- és körömfájás betegségtől való mentességét, helyreállhat a kereskedelem zavartalansága.
A kéknyelv betegséget 2015-ben figyelték meg utoljára Magyarországon, most Somogy megyében találtak kitörést.
Egy veteményeskerttől sokkal többet kaphatunk, mint a szendvicsekre kerülő friss uborka, paprika vagy paradicsom.