Tényleg laborhúst fogunk enni tíz év múlva?
Egyelőre csillagászati áron van a sejtalapú hús, és az sem világos, hogy ki venné meg, ha széles körben kapható lenne.
Egyelőre csillagászati áron van a sejtalapú hús, és az sem világos, hogy ki venné meg, ha széles körben kapható lenne.
A konferencia 2024. február 15-én lesz Debrecenben, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán.
Napos idő várható, inkább csak fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, de eleinte a Tiszántúlon lehetnek még felhősebb körzetek
Délnyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet, és egyre inkább a szűrt napsütés válik jellemzővé a fátyolfelhők mellett
Az elmúlt 1,5 évben azt lehetett megfigyelni, hogy a korábban drágább termékeket vásárlók egy része is áttért a valamivel olcsóbb élelmiszerekre, akár kategórián belül is.
Januárban ismét csökkent a FAO élelmiszerár-indexe, élen a búza és a kukorica árakkal.
Óvatos optimizmus, de némi aggodalom is jellemzi a tavaly jó évet zárt állattenyésztési szektort.
Ismét meghosszabbították az alapélelmiszerekre vonatkozó árréskorlátozást Romániában.
A zúzmarás köd és rétegfelhőzet helyenként csak lassan oszlik fel, sőt egyes részeken akár egész nap is megmaradhatnak
Túlnyomóan derült vagy gyengén felhős idő várható
A Nemzeti Parkban készülő felvágottak nemcsak különlegesek, hanem egészségesek is.
Súlyos következménye lehet, ha a földvásárlás során meggondolatlanul teszünk bizonyos kötelezettség vállalásokat.
Magyarországon a 2023-as évben közel 70 ezer ha területen termeltek a gazdák fehérjenövényt, ebből nagyságrendileg 60 ezer ha volt szója.
Az élelmiszerárak a Covid-járvány és az orosz-ukrán háború hatására jelentősen, az indokoltnál nagyobb mértékben növekedtek külföldön és hazánkban egyaránt.
Az állattenyésztők és fuvarozók vállalkozásait segítő ágazati támogatásokról döntött a bukaresti kormány.
A magyar termékek mennyiségi szempontok szerint nem tudnak a kínai piacon versenyezni, de a prémium termékek megállják a helyüket.
A 2023-as pusztító aszály számos növény, köztük a burgonya termelését is negatívan befolyásolta.
Akár nyertesei is lehetünk az európai sertéspiac átrendeződésének a szakemberek szerint.
Az állategészségügyet támogató együttműködésre lépett az Állatorvostudományi Egyetem a Sorapharm Kft.-vel.
Erősen felhős vagy borult idő várható, majd délnyugat felől kezd el szakadozni, csökkenni a felhőzet, így délen és nyugaton kisüthet a nap

Mit tehetünk a jobb vízgazdálkodás érdekében azért, hogy kertünk növényei a legoptimálisabb ellátást kapják az éltető vízből?
Növényi olajakat nagy mennyiségben inkább a kisebb kozmetikai gyártók használnak, ők azonban komoly kockázatot is vállalnak ezzel.
A kormánybiztos szerint a 600 oldalas stratégiát három mondatban össze kell tudni foglalni ahhoz, hogy a fő célokat ne tévesszük szem elől.
Az elmúlt időszak eseményei miatt egyre erősödnek a félelmek a magyar gazdákban.
Magyarországon az elmúlt években egyre gyakrabban merül fel az olajfa-termesztés lehetősége.
Jelenleg a termelők súlyos nehézségekkel néznek szembe a tápanyaggazdálkodás területén.
Mi dönti el ma a termésszintet? Egyre inkább a gyökérzóna és a növényélettani folyamatok
A KUHN modern, megbízható és hatékony megoldásokat kínál a takarmánykeveréstől az almozásig, gyors szervizháttérrel és biztos alkatrész‑ellátással.