A klímaváltozás és a városi tömegek élelmezése

A modern mezőgazdaság ellentmondásos helyzetben van: miközben a klímaváltozás egyik legnagyobb elszenvedője, a környezetrombolás, a vegyszerhasználat és az erőforrások kizsigerelése révén egyben az egyik fő előidézője is a környezeti válságnak. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a valóban fenntartható élelmiszerrendszernek úgy kell biztosítania a biztonságos és minőségi táplálékot, hogy közben ne veszélyeztesse a jövő generációk gazdasági, társadalmi és környezeti alapjait. Ez a feladat napjainkban még sürgetőbbé vált, hiszen a világ lakosságának egyre nagyobb része költözik városokba. Az előrejelzések szerint 2050-re a Föld lakosságának több mint 62%-a lesz városlakó, Magyarországon pedig ez az arány már most megközelíti a 70%-ot, ami több mint 6,5 millió embert jelent.

A betondzsungelben élő tömegek többsége teljesen elszakadt a természettől és a termőföldtől. Ezt az űrt igyekszik betölteni a városi mezőgazdaság, amely lehetőséget ad a valós tapasztalatszerzésre és a közvetlen kapcsolat kialakítására a termelőkkel és magával az élelmiszertermelés jellemzőivel.

Több mint zöldségtermesztés: a városi mezőgazdaság előnyei és buktatói

Bár a városi gazdálkodás gyökerei az ókorig nyúlnak vissza, a 2000-es évek óta éli igazi reneszánszát a fejlett társadalmakban. Az ismétlődő élelmiszeripari botrányok és a nagyüzemi termelés visszásságai felértékelték a vegyszermentes, helyi forrásból származó élelmiszereket. A városi mezőgazdaság rendkívül sokszínű formát ölthet: a belvárosi közösségi kertektől, a tetőkerteken és a parkok zöldségágyásain át egészen az innovatív vertikális farmokig és a városszéli biogazdaságokig terjed a skála. Ezek a kezdeményezések növelik az élelmiszer-biztonságot, ellenállóbbá teszik a rendszert a környezeti kockázatokkal szemben, mérséklik a városi hőszigethatást, és megőrzik a biológiai sokféleséget. Ugyanakkor a tevékenység kihívásokkal is jár: a városi talajok esetleges szennyezettsége, a nagy vízigény, az állattartás egészségügyi kockázatai, valamint a működéssel járó zaj vagy szagok mind olyan tényezők, amelyeket a várostervezés során kezelni kell.

Alternatív hálózatok és nemzetközi jó gyakorlatok

A városok szélén fekvő területek kulcsszerepet játszanak ebben az új struktúrában, mivel gyakran alternatív élelmiszer-ellátási hálózatokon – például dobozrendszereken, termelői piacokon vagy „szedd magad!” mozgalmakon – keresztül, a közvetítők kiiktatásával juttatják el az élelmiszert a fogyasztókhoz. Világszerte sikeres példák igazolják ennek a modellnek a működőképességét. A lisszaboni Cascais mellett egy önkormányzati biofarmon a vásárlók maguk szedhetik le a zöldségeket, gyümölcsöket, és még helyben sütött búzakenyeret is vehetnek. Rotterdam belvárosában a DakAkker nevű tetőfarmon tyúkokat és méheket is tartanak, miközben éttermeket látnak el friss alapanyaggal. Vancouverben a Sole Food Street Farms projekt pedig egykori autóparkolók helyén hozott létre ágyásokat, miközben munkát és képzést biztosít a rászoruló és alacsony jövedelmű lakosoknak.

Szociális misszió és közösségi kezdeményezések Magyarországon

Ahogyan azt a Magyar Tudomány szaklapban megjelent cikkünkben is bemutattuk, Magyarországon is egyre több figyelemre méltó, szociális és közösségi célú kezdeményezés születik. Miskolcon a Baráthegyi Majorság már több mint két évtizede működik szociális farmként, ahol megváltozott munkaképességű és értelmi fogyatékos munkavállalók termesztenek növényeket, tartanak állatokat, és készítenek sajtokat, lekvárokat. Budapesten a Budapest Bike Maffia alakított át elhanyagolt zártkerteket permakultúrás gazdasággá, hogy az ott termő zöldségekkel a rászorulókat, hajléktalanokat és gyermekotthonokat támogassák. Ezzel párhuzamosan Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Csúcshegyen indított el egy közösségi alapon működő, permakultúrás mintafarmot, ahol a lakosok parcellákat bérelhetnek, és szakmai képzést kapnak a környezetbarát, természetközeli műveléshez.

A mezőgazdaságnak helye van a városban

A városi farmok igazi értéke nem a gazdasági haszonban rejlik, sokkal inkább a közösségépítő, oktatási és környezetvédelmi hatásukban. Ahhoz, hogy az elhanyagolt peremkerületi telkek a klímaváltozásra való felkészülés pillérei legyenek, szemléletváltásra van szükség mind a lakosság, mind a várostervezők részéről: be kell látni, hogy a modern, élhető és ellenálló városoktól a mezőgazdaság már elválaszthatatlan. 

A lakosságnak meg kell tapasztalnia, hogy a zöld terület érték és hogy aktívan részt tud venni ezeknek a területeknek a hasznosításában. Szinte minden településen vannak elhagyott, üres telkek vagy elhanyagolt ágyások. Utóbbiakba ültethetők nemcsak virágok, de fűszernövények vagy zöldségek is, ahogy azt Szombathely belvárosában is tették az ott lakók. 

Természetes, hogy a városi lakosság egy része idegenkedik a városon belüli kertészkedéstől, mert tart a zajoktól és a szagoktól. De mindez épp a jó példával változtatható meg. A közösségi kertek esetében rengeteg tudás gyűlt már össze arról, hogy miként lehet ezt sikeresen és konfliktusmentesen végezni, lásd például a Közösségi Kertek oldal Tudástárát vagy a Humusz Szövetség komposztáló kisokosát. 

Az önkormányzatok felelőssége pedig elsősorban a “lehető tevés” jogi és pénzügyi eszközökkel, valamint azzal, ha a városi mezőgazdaságot a település klímastratégiájának részévé teszik. Az önkormányzatok felajánlhatják a használaton kívüli telkeket jelképes összegért a lakosságnak, ezen kívül a szabályozási terveikben meghatározhatják a városi mikrogazdaság kereteit, így engedélyezve és ösztönözve a mezőgazdasági tevékenységet a városon belül.