Egyre adósodnak az agrárvállalkozások

agrarszektor.hu
4,3%-át tette ki a mezőgazdasági vállalkozások hitelállománya az összmagyar társas vállalkozásokénak az idei második negyedévben. Ez ugyan mérséklődött az előző három hónaphoz képest 0,1 százalékkal, de mégis meghaladja az előző évi átlagot, ami 4,2% volt - tudhattuk meg az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) legfrissebb, az ágazat pénzügyi helyzetét elemző kiadványa alapján.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!


Tavaly júniusban 24% míg idén márciusban már csak 20% volt a devizából folyósított kölcsönök aránya a nagyjából 340 milliárd forint teljes agrárvállalati hitelállományból. Ez azonban két százalékkal feljebb ment júniusra a forintárfolyam változásainak hatására. 


Mind e mellett az agráriumban tevékenykedő vállalkozások továbbra is jól teljesítő adósoknak számítanak a válság alatt, a többi ágazattal szemben. Ezt a Magyar Nemzeti Bank tavaszi értékeléséből lehetett leszűrni.


Emellett érvel az a tény, hogy az egyre szűkülő hitellehetőségek ellenére, a szövetkezeti hitelintézetektől igényelt és pozitívan elbírált kölcsönök szimmetriája úgy alakult, hogy amíg 2009 második negyedévében 14,03 százalékát biztosították hitelintézetek a teljes agrárhitel-állománynak, addig 2010 ugyan ezen szakaszában már 15 és fél százalék volt ez a szám. Hozzá kell tenni, hogy ezek túlnyomórészt éven túli és hazai valutában értendő kölcsönök- közölte az MTI.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?