Milliárdok kerültek ma a gazdákhoz

agrarszektor.hu
Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár és Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az Elvira majorban indította el a SAPS támogatások kifizetését.

Agrárium 2023 konferencia

Az évkezdet egyik legfontosabb rendezvénye Kecskeméten: a konferencia célja, hogy bemutassa azokat a legjelentősebb támogatási, jogszabályi, finanszírozási, piaci, innovációs és gépesítési változásokat, amelyek alapvetően meghatározhatják az ágazati vállalkozások 2023-as tevékenységét. Minden hazai agrárszereplőnek elengedhetetlen információs forrás!

Összesen 66 milliárd forintnyi előleg kerül ma kifizetésre azoknak a gazdáknak, akiknek a lejárt ellenőrzések alapján már kalkulálható volt az előleg nagysága. December elejéig összesen 140 milliárdot utal át előlegként az MVH a területalapú támogatások idei 294 milliárdos összegéből, ez egyébként 14 milliárddal haladja meg az egy évvel ezelőtti keretet, hektáronként pedig legfeljebb 60 963 forintot lehetett igényelni. Közel 170 ezer gazdálkodó élt sikeresen a lehetőséggel.

A Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert távollétében helyettesítő Czerván György szerint a SAPS meghatározó része azoknak a támogatásoknak, melyek segítik a magyar gazdák tevékenységét, és érdemben hozzájárulnak versenyképességük növekedéséhez. Ehhez kapcsolódóan arról is beszámolt, hogy a különleges tejtámogatás előlegeinek kifizetését is megkezdik a holnapi napon, ennek a támogatásnak a keretösszege idén 6,4 milliárd forint. Az államtitkár külön kitért arra is, hogy bár az időjárás viszontagságai miatt kivételesen nehéz évet zárt a magyar agrárium, a kormány számos lépést tett a problémák enyhítése érdekében. Példának hozta fel az új kárenyhítési rendszer bevezetését, de említést tett Fazekas Sándor brüsszeli kezdeményezéséről is, mely uniós szintű intézkedést javasolt az aszálykárok enyhítésére.

Palkovics Péter elmondása szerint minden eddiginél gördülékenyebben zajlott a területalapú támogatások kifizetésének előkészítése, melyben 500 falugazdász és 200 kamarai tanácsadó is részt vett. Megjegyezte, hogy 3700 igénylővel további egyeztetések lefolytatása szükséges, további 3000 pedig n

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Elsősorban felelős partnerekre van szükség (x)

A TRM Pro Kft. a Zensteel® építőipari lemeztermékeivel az egyik meghatározó magyar gyártó. Célja, hogy területén a mezőgazdasági vállalkozók egyik legstabilabb partnere legyen.

KONFERENCIA
Agrárium 2023
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye március 21-én Kecskeméten.
EZT OLVASTAD MÁR?