A mezőgazdaságban is terjednek a természetkímélő módszerek

MTI
Világszerte és Magyarországon is egyre népszerűbbek a természetkímélő mezőgazdasági módszerek, amelyekkel csökkenthető az ágazat "ökológiai lábnyoma". Az ENSZ bonni klímakonferenciáján többek között egy új szemléletmódról is tárgyaltak, az agroökológiai megközelítésről. Ezen kívül szó volt a párizsi klímamegállapodás végrehajtási szabályairól is.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Magyarországon és az egész világon nő az érdeklődés a mezőgazdaság természetkímélő formái, így az ökológiai- és a biogazdálkodás, illetve az olyan hagyományos termelési eljárások iránt, amelyek a fogyasztóknak egészséges és minőségi élelmiszereket, a gazdáknak pedig megélhetést jelentenek, és csökkentik az ágazat "ökológiai lábnyomát" - hangoztatta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetével (FAO) közösen szervezett fórumon. Az ENSZ klímakonferenciájához kapcsolódva magyar közreműködéssel rendeztek tanácskozást arról, miként járulhat hozzá a klímavédelmi vállalások teljesítéséhez egy új mezőgazdasági szemléletmód, az agroökológiai megközelítés

Az agroökológiai szemlélet a klímaváltozás elleni küzdelemben is hasznos lehet,

ezt mutatja például az az agroerdészeti megoldás, amikor fasorok közötti területeken folytatnak termelést. Így ugyanis több víz marad a talajban, energiaforrást biztosító fát is elő lehet állítani, és olyan növényeket lehet termeszteni, amelyek a fák védelme nélkül súlyosan károsodnának az éghajlatváltozás miatti forróságban - tájékoztatott a miniszter.

2 nap, 80 előadó, 800 résztvevő, és az agrárszektor legforróbb témái. Termelők, gazdák, döntéshozók, véleményformálók az agráriumból egy helyen egy időben csak az agrárszektor konferencián!

 

A miniszter részt vett az úgynevezett négy ezrelék kezdeményezés tanácskozásán is, amelyet ugyancsak a bonni konferencián rendeztek. A miniszter több kétoldalú megbeszélést is folytatott, többek között a francia és a lengyel szaktárca vezetőjével, valamint tárgyalt a német szövetségi élelmezésügyi és mezőgazdasági minisztérium államtitkárával, Hermann Onko Aeikens-szel is a Közös Agrárpolitikáról.

A francia kezdeményezés célja a föld széntartalmának évi négy ezrelékes növelése, ami a termőföld szervesanyag-tartalmának növelését jelenti.

Ezekkel a talajjavító hatású növénytermesztési eljárásokkal arra kell törekedni, hogy a művelés a lehető legkisebb mértékű talajmozgatással járjon, és mindig fedje növényi melléktermék, szár és levél a talajt. Ezzel lehet biztosítani a szervesanyag-utánpótlást, és azt, hogy a környezeti hatások, például a szél vagy a víz ne hordja el a termőföldet.

A francia fővárosban 2015-ben elfogadott klímaegyezmény legfőbb célkitűzése, hogy 2 fok alatt legyen a globális átlaghőmérséklet emelkedése az iparosodást megelőző szinthez képest. Ennek érdekében a megállapodás részesei nemzeti vállalásokat tesznek a globális felmelegedést okozó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről, és rendszeresen tájékoztatják egymás a vállalások teljesítéséről. 


Így Bonnban a többi között arról tárgyalnak, miként lehet egységesen mérni a felmelegedést fokozó gázok kibocsátásának csökkentését, és milyen előírások alapján kell beszámolni a nemzeti kibocsátás-csökkentési vállalások teljesítéséről. Most csak előkészítik az előírásokat, és a teljes szabálykönyvet várhatóan 2018 decemberében fogadják el a COP 24-en, amelyet a lengyelországi Katowicében rendeznek meg.

 

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Kramer szerviz KITE alapokkal (x)

A gépek megítélését a műszaki tartalmon túl nagyban meghatározza, hogy karbantartás és meghibásodás esetén a javításuk milyen hatékonysággal történik.

Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?