Kettészakadt az ország: ezeken a területeken már kritikus a szárazság

agrarszektor.hu
Az utóbbi napok forró, száraz időjárása megviselte a szántóföldeken és a gyümölcsösökben dolgozókat, de a hőségben az állatok és a növények is fokozott gondoskodást igényelnek. Sokat veszített nedvességtartalmából a talajok felszín közeli rétege, ugyanakkor a gombás kórokozók kissé visszaszorultak. Kedden északnyugat felől egy hullámzó frontrendszer éri el térségünket, mely csapadékot is hoz, és szerdától országszerte jelentősen visszaesik a hőmérséklet.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A múlt hét második felében csak csütörtökön hullott némi csapadék a Dunántúlon és az Alföld déli felén, de csak kevés helyen érte el az 5 mm-t - írja a met.hu. Augusztus első dekádjának csapadékösszege, ami jellemzően 10 és 30 mm között alakult, többnyire még a hónap első három napján esett. A felső 50 cm-es réteget tekintve a Dunántúl délnyugati felén, a Tiszántúl nagy részén és az Északi-középhegységben még kielégítőek a nedvességviszonyok, északnyugaton és az Alföldön azonban egyre nagyobb foltokban csökken 40% alá a talajnedvesség, ami már kritikusan száraznak számít. Tartós szárazság a Kisalföldet, főként a Győr környéki területeket sújtja, ott május vége óta az átlagos csapadékösszegnek csak mintegy harmada esett. Az átlaghőmérséklet a múlt hét közepe óta jellemzően több fokkal meghaladja a sokéves átlagot, csak csütörtökön alakultak átmenetileg 30 fok alatt a maximum értékek, a hétvégén azonban már országszerte 32 fok fölött volt a legmelegebb órák hőmérséklete.

A napraforgó jellemzően a magképződés, a kukorica pedig már sokfelé a szemképződés fenológiai fázisában jár. A hőösszeg eloszlásnak megfelelően a keleti országrészben kissé előrébb járnak a növények a Dunántúlhoz képest. A július végi, augusztus eleji csapadékos időszaknak köszönhetően a legtöbb helyen szépen fejlettek az állományok, száraz, szinte kisült táblák Győr térségében figyelhetők meg. Az elmúlt egy hét szárazabb időjárása a gombás megbetegedéseket is visszaszorította. A korai szőlőfajtáknál már megkezdődött a szüret. 

Forrás: MTI Fotó: Földi Imre

A következő napok enyhülést hoznak a hőségben. Kedden a hőmérséklet több fokkal visszaesik, a 30 fok fölötti maximumok már csak a Tiszántúlon lesznek jellemzőek, ott csak szerdától érezteti hatását a front. Szerdán eleinte országszerte borult, csapadékos időre van kilátás, majd nyugat felől megkezdődik a felhőzet csökkenése. A csapadék is nyugatról kelet felé helyeződik majd, a keleti országrészben szerdán estig várható eső, zápor. Jellemzően 10 és 30 mm közötti mennyiség valószínű, de főként a középső országrészben helyenként ennél több is várható. A talajok felszín közeli rétegei feltöltődnek nedvességgel, amire az elmúlt napok forró, száraz időjárása után nagy szükség van. A hét második felében, csütörtöktől szárazabbá válik időjárásunk, csak elszórtan fordulhat elő egy-egy zápor, zivatar pénteken és szombaton. A front átvonulásával szerdán többfelé megerősödik az északira, északnyugatira forduló szél. Szerdán és csütörtökön a legtöbb helyen 25 fok alatt alakul a legmelegebb órák hőmérséklete, majd péntektől ismét melegedés kezdődik, és vasárnap már 30 fok körüli maximumokra van kilátás. A hajnali minimum értékek is 10, 15 fokra esnek vissza, ami főként a hét második felében jelentős napi hőingást eredményez majd.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?