Komoly gondok vannak a kukoricával: rengeteg a toxinos tétel itthon

agrarszektor.hu2023. március 21. 15:34

Igen nagy bizonytalanság övezi a szántóföldi növénytermelés jövedelmezőségi kilátásait, hiszen az időjárási szélsőségek és a drasztikus költségnövekedések kiszámíthatatlanná teszik a termelést. Közben a világpiaci és a hazai terményárak várható változását is több súlyos körülmény - mindenekelőtt az orosz-ukrán háború -befolyásolja. A Portfolio Agrárium 2023 konferencián megrendezett kerekasztal-beszélgetés során a szakértők több dologra is felhívták a figyelmet, többek között arra is, hogy súlyos gonddal néznek szembe a termelők és a feldolgozók is. Ugyanakkor van, amiben optimistának lehet lenni.

Az ukrán gabona áramlása folyamatosan téma a magyar mezőgazdaságban is, ezzel kapcsolatban a Portfolio Agrárium 2023 konferencián Berkes Gábor, a Cargill Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy szükség volt az ukrán gabonára, és hozzátette, hogy nemcsak Magyarországra, hanem például Romániába is megy be a termény.

A 80-90 ezer forintos tonnánkénti árak beállni látszanak. Azt látjuk, hogy olcsóbb a búza a kukoricánál, ez nem minden évben tapasztalt dolog. Most nagyon úgy néz ki, hogy a következő hónapokban ez így is marad. Ukrajnából körülbelül 1,3 millió tonna gabona érkezett be, de pár százezer tonna máshonnan is. A kukorica kellett, mint egy falat kenyér, az ukrán gabona kisegített minket.

Pint Tamás, az IKR Agrár Kft. terménykereskedelmi üzletágvezetője kifejtette, a szokásos értékesítési ütemek nagyon lelassultak az idén. A kukorica esetében az eddig eladott mennyiség 60-70%-ánál tart a teljes kereskedelem, napraforgó esetében jobb valamivel az arány.

A sötétben tapogatózás időszaka van. A nyakunkon van a vetés, 1-2 héten belül elkezdődhet a napraforgó vetése, sokan nem döntöttek még a vetésszerkezet kialakítása mellett és vannak, akik az utolsó pillanatig kivárnak a vetőmag vásárlásával. A kukorica vetésterület csökkeni fog itthon, napraforgóból több kerülhet a földekbe.

Az aszály miatt a nagyon kevés kukorica termett, nem is volt mindegyik piacképes, jelentős mértékű import érkezett az országba. Komoly mennyiségű napraforgó nyersolaj is érkezett. A végtermékek iránt is visszaesett a kereslet, az olaj piacán ez markánsabban érezhető is. Sokkal több napraforgómag marad bent a magyar raktárakban, mint kukorica.

Azt gondolom, hogy minden nehézség ellenére a kukoricavetés felé terelném a gazdálkodókat, piaci alapokon jobban megéri termelni

- fogalmazott a szakember.

Zimmermann István, a Talentis Agro Zrt. divízióvezetője az ukrán gabonával kapcsolatban kiemelte, hogy, mint ismert, Ukrajna nem olyan feltételekkel termel, mint például Magyarország. Ez egy terhelt ország, teljesen más, mint amihez mi szoktunk. Más a növényvédőszer-használat, és itt van a GMO kérdése is. Ezek pedig valós dolgok, valóban használhatnak olyan szereket, amiket a magyar termelők már vagy 20 éve nem. Ott van a GMO is. Nagyon rosszul érinti a termelést. Az inputárak csökkentek valamelyest ugyan, de a kalkulációk szerint 450-600 ezer forint lesz egy hektár önköltségre, akár búzáról, akár kukoricáról beszélünk.

Én nem javaslom, hogy optimistaként nézzük rá az elkövetkezendő évekre az éghajlatot tekintően. Az öntözésen nagyon sok múlhat, az aszályra pedig készülni kell, hiszen fog még nehézséget okozni.

Mi lesz veled, kukorica?

Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója a kerekasztal-beszélgetés során kifejtette, hogy a kukoricának van létjogosultsága itthon. Ha pedig valaki az öntözésfejlesztésre is áldoz, komoly profitnövelést lehet elérni. Egy nagyon fontos dologra azonban felhívta a figyelmet:

Csodát ne várjunk. Ha valaminek átmenetileg magas az ára, nem fog sokáig ott maradni. A kereslet-kínálat szabálya itt is él, mindennek meglesz az egyensúlya. Meg fogja találni a kukorica a helyét. A kérdés az, mennyi toxinos termény marad a raktárakban, hiszen ez rányomhatja a bélyegét az elkövetkezendő időszakra.

A toxin komoly kérdéseket vet fel az ágazatban, a szakértők pedig mind egyetértettek abban, hogy nem szabad eltitkolni, ha valahol fertőzött kukoricát találnak. Berkes Gábor is megerősítette azt, hogy az egész iparágnak el kell fogadnia, hogy ez egy közös probléma. 

Nem szabad, hogy ezek a kukoricák belekerüljenek a „rendszerbe”, hiszen veszélybe sodorjuk a feldolgozókat, gondot okozunk a kereskedőknek és elrontjuk a jónak tűnő termést is. Ha fertőzött kukoricával találkozunk, ne titkoljuk el! Látni, hogy tényleg komoly a gond és sok ilyen kukoricával állunk szembe, de, csak úgy védhetjük ki a káros hatásokat, ha jelezzük a bajt

- emelte ki Pint Tamás.

A fentieket Reng Zoltán is megerősítette, aki szerint nem tehetik meg, hogy rossz alapanyag jön be, mert bukják a vevőket és az óriási veszteségeket okozna. Ugyanakkor ez egy kezelhető probléma, de meg kellene oldani, mivel, ha itt marad félmillió tonna szennyezet kukorica, súlyos bajt okozna jövőre is. Mint fogalmazott, egy akarat kellene és egy döntés, és meg lehetne oldani.

Vegyes a kép az ágazatban

A felvásárlási árakat tekintve igen hullámzó a kép az ágazatban, sok esetben megtippelni sem lehet, mi, mennyibe fog kerülni. Berkes Gábor annyit elárult, hogy nagy átmenő készletek vannak a búzából és 80-90 ezer forint között indul a takarmánybúza a szezonban, egyelőre pedig úgy néz ki, hogy a kalászosok ára körülbelül itt fog beállni. Pint Tamás szerint a piac vissza akar találni a normalitásba. A terméskilátások is sokkal jobbak, mint tavaly tavasszal. Több termést és átmenő készleteket várnak, a kalászosokban áremelkedő tényezők egyelőre nincsenek.

Ezzel érdemes kalkulálnia a termelőknek

Ez egy nagyon jó tanulópénz, hogy piacilag el kezdjenek gondolkozni az emberek. Eddig sokan nem tették össze az inputot és az outputot. Lehet nagyon nagyot nyerni, de nagyon nagy szerencsével. Ilyen helyzetben pedig nem szabad nagyot kockáztatni és érdemes biztosításokat is kötni. Volt, aki tavaly kötött egy jó aszálykár-biztosítást, és tulajdonképpen a történelmi szárazság ellenére pénzénél volt az adott termelő - ez az, amiért megéri nyitni a biztosítások felé

- hívta fel a figyelmet Reng Zoltán az agrárbiztosításokkal kapcsolatban.

A Portfolio Agrárium 2023 Konferenciáról eddig megjelent cikkeink:

Képek forrása: Portfolio

Címkék:
növénytermesztés, gabona, ukrajna, kukorica, aszály, agrárszektor, ukrán, kukoricatermesztés, portfolio, szántóföldi-növény, kalászos, kukoricatermesztő, portfolio-csoport, kukoricatermés, toxin, szántóföldi-növénytermesztés, agrárium-2023, agrárium-2023-konferencia,