Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 15-ig!
A jelentős lehűlést okozó hullámzó frontrendszer lassanként kelet, északkelet felé távozik, a hét második felében dél-délnyugat felől száraz, ismét melegebb levegő érkezik fölénk - írja az Időkép. Szeptember első napjai így igazi nyári időt hoznak, az ősz első hétvégéjén 30 fok körül alakulnak a maximumok.
Sokat fog sütni a nap, szombaton az ország nagy részén szinte zavartalanul, és napról napra melegebb idő vár ránk: pénteken 24 és 29, szombaton 26 és 31, vasárnap pedig 27 és 32 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk. Vagyis szeptember első hétvégéjén akár még strandolhatunk is, még természetes álló-és folyóvizeink hőmérséklete is alkalmas lehet fürdőzésre.