Hatalmas vihar jöhet Magyarországon: mutatjuk, hol csaphat le jégeső is

Hatalmas vihar jöhet Magyarországon: mutatjuk, hol csaphat le jégeső is

agrarszektor.hu
Riasztást adtak ki több nyugati, északnyugati járásra is keddre Magyarországon zivatar és felhőszakadás kialakulásának veszélye miatt. Emellett az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatar veszélye miatt, 5 megyében pedig felhőszakadásra lehet számítani. Az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt pedig 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

A HungaroMet tájékoztatása szerint kedden kora délelőttig főként a Dunántúlon, annak is leginkább a nyugati felében fordulhatnak elő zivatarok. Ezt követően elsősorban a délutáni, kora esti órákban alakulhatnak ki zivatarok, melyre legkisebb esély a Dunántúl nyugati felén van. A zivatarokat átmenetileg viharos széllökés (~60-70 km/h), kis méretű jég (< 2 cm) és lokálisan intenzív csapadék (~10-20 mm) kísérheti. A Dunántúl nyugati részein néhol felhőszakadás is előfordulhat (> 25 mm). Mindezek miatt nuygati, északnyugati járásban is elsőfokú riasztást adtak ki kedden zivatar, illetve felhőszakadás veszélye miatt.

Emellett elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatar miatt az egész országban kedden, valamint felhőszakadás miatt 5 nyugati megyében is. Kedden jégeső, szélerősödés, valamint 25-30 mm-t meghaladó csapadék is hullhat az érintett területeken.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Mit tehetünk most a sikeres búza termésért? (x)

Az őszi búza termesztése mindig is meghatározó szerepet töltött be a mezőgazdaságban. A siker kulcsa a megfelelő fajtaválasztás, az okszerű tápanyagellátás, valamint a precíz növényvédelem.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2025
Fenntarthatósági követelmények az agráriumban.
AgroFood 2025
Élelmiszeripari körkép a hazai agráriumban.
Agrárium 2025
Hamarosan újra együtt az agrárszakma!
EZT OLVASTAD MÁR?