Itt a friss előrejelzés: erre az időjárásra jobb, ha felkészülnek a magyarok

Itt a friss előrejelzés: erre az időjárásra jobb, ha felkészülnek a magyarok

agrarszektor.hu
Nagypénteken még több hullámban várható zápor, zivatar és a hőmérséklet is kissé visszaesik, de ezt követően nagyrészt napos, kora nyárias idő várható a húsvéti hosszú hétvégén, 20-26 Celsius-fok feletti maximumokkal - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből. Nagypénteken az ország nagyobb részén erőteljes marad a gomolyfelhő-képződés, és többfelé, akár több hullámban számíthatunk a záporok, zivatarok mellett főként a keleti országrészben esőre is.

A felhőzet délnyugat felől napközben lassan szakadozik, arrafelé napközben is kisebb a csapadék esélye, majd estefelé már határozottan csökken a felhőzet és a csapadékhajlam. A déli, délnyugati szelet élénk lökések kísérhetik, de zivatarok környezetében erős lökések is valószínűek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 22 fok között alakul, a tartósabban csapadékos tájakon kell az alacsonyabb értékekre számítani. Nagyszombaton a fátyolfelhők és az időnként erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre lehet készülni, de zápor, zivatar néhol előfordulhat.

EZ IS ÉRDEKELHET

A délnyugati, déli szelet élénk lökések kísérhetik. A minimum 6 és 11, a maximum 18 és 23 fok között várható. Húsvétvasárnap a gomoly- és fátyolfelhők mellett alapvetően napos idő várható, legfeljebb elvétve fordulhat elő zápor, zivatar. A déli, délnyugati szelet élénk, a Dunántúlon erős lökések is kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 6 és 11, a maximum 20 és 26 fok között alakul. Húsvéthétfőn döntően napos idő várható a fátyolfelhők és a kevés gomolyfelhő mellett, de csapadék nem valószínű. A délies szél időnként megélénkül. Hajnalban 8-13 fok közé hűl le, délutánra pedig 21-27 fok közé melegszik fel a levegő.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

EZT OLVASTAD MÁR?