A nyári napforduló alkalmával a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, így az évben ezen a napon a leghosszabb a nappal, és legrövidebb az éjszaka. A bolygó ebben az időszakban van legtávolabb a Naptól, míg a téli hónapokban a legközelebb. A különbség nagyjából 5 millió kilométer. Emlékeztettek, hogy a nyári napforduló összeforr Szent Iván napjával, illetve éjjelével, azonban az évek során június 24-e helyett már június 20-án vagy 21-én következik be a legrövidebb éjszaka. Ennek oka a Föld forgástengelyének térbeli elmozdulása, amelynek következtében évente 24 percet tolódik a napállás maximumának időpontja.

Ami április 22-én jön Magyarországon, olyan nem lesz több 2026-ban
Akár fényes tűzgömbök is felragyoghatnak az égen a Lyridák meteorrajnak köszönhetően.










