Extra Early Bird jegyek az Agrárszektor 2025 konferenciára!
Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén! A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.
Ma délelőttől délnyugat felől újabb felhősödés várható, így az addigra kissé szakadozottabbá váló felhőzet ismét egyre több helyen - legkésőbb északkeleten is - záródik. A déli óráktól nyugat, délnyugat felől egyre többfelé valószínű eső, zápor, néhol zivatar, az Alpokalján jelentős mennyiségű csapadék hullhat - írta meg a met.hu. Napközben megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25-31 Celsius-fok között várható, de a Dunántúl csapadékos nyugati, délnyugati részein ennél hűvösebb valószínű. Késő este 18-25 Celsius-fokot mérhetünk.
A HungaroMet Zrt. a zivatarveszély miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyékre. Mint írták, az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Zalára emellett az várható csapadékmennyiség miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ebben a megyében 24 óra alatt több mint 20 mm csapadék is lehullhat.

Estétől délnyugat felől egyre nagyobb területen vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Ezzel párhuzamosan a tartós esőt okozó kiterjedt csapadékzóna északkelet felé húzódik, de kisebb-nagyobb, délnyugatról északkelet felé tartó csapadéktömbök továbbra is előfordulhatnak, amelyeket villámlás, dörgés is kísérhet. A szélcsendes nyugat-dunántúli tájakon pára, köd képződik. A délies szelet egyre inkább a keleti országrészben kísérik élénk, néhol erős lökések, zivatar környezetében szintén megerősödhet, sőt viharossá fokozódhat a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15-23 Celsius-fok között várható, délkeleten mérhetjük a magasabb értékeket.