Már látszik, mikor kaphatunk nagy esőt: mutatjuk, mire kell készülni

Már látszik, mikor kaphatunk nagy esőt: mutatjuk, mire kell készülni

agrarszektor.hu
A száraz tavasz után, amikor a nyári növények a vetés óta eltelt időszakban a szükséges csapadékmennyiségnek mindössze negyedét-felét kapták meg, és az őszi vetések szemnövekedéséhez sem érkezett megfelelő mennyiség, most óriási szükség van a csapadékra. Az előttünk álló napokban sokfelé várhatók esők, záporok, zivatarok, melyekből nagy területen számíthatunk 10 mm-t meghaladó összegekre, lokálisan pedig jelentős mennyiség is hullhat.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!

A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat. 

Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.

Az elmúlt tíz napban nagyrészt száraz időben volt része Magyarországnak. Csak szerdán, szombat este és vasárnap fordultak elő kiadósabb záporok, hevesebb zivatarok főként a Dunántúlon és hazánk északkeleti harmadán - derült ki a HungaroMet Zrt. legfrissebb agrometeorológiai jelentéséből. Az ezekből hullott csapadékmennyiség azonban messze elmarad a május utolsó dekádjában szokásostól, 10 mm-t meghaladó mennyiség csak a Dunántúl nyugati részén és egy-egy kiadósabb zápor által érintett foltban esett. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege a május második és harmadik hetében hullott jelentős mennyiségnek köszönhetően az ország déli felén sokfelé mutat pozitív eltérést a sokéves átlaghoz képest.

10 napos csapadékösszeg 2026. május 31-ig (mm)10 napos csapadékösszeg 2026. május 31-ig (mm)
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2026. május 31-ig (mm)Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2026. május 31-ig (mm)

A tavaszi csapadékmennyiségének jelentős része is ekkor hullott le. 100 mm-t meghaladó mennyiség sajnos csak a délnyugati országrészben esett, a Tiszántúl északi felén pedig mindössze 30-50 mm-t lehetett mérni. A sokéves átlagnál a délnyugati területeken is kevesebb esett, északon pedig többfelé annak mindössze fele-harmada.

90 napos csapadékösszeg 2026. május 31-ig (mm)90 napos csapadékösszeg 2026. május 31-ig (mm)
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2026. május 31-ig (mm)Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2026. május 31-ig (mm)

A múlt héten a nyugati határszél és egy-egy felhőszakadás által érintett folt kivételével tovább száradt a talaj. Ahol volt is csapadék a hétvégén, az csak a felszín közeli néhány centimétert nedvesítette át. Hazánk jelentős részén, az Alföldön és a Dunántúl északkeleti felén azonban kritikusan száraz a felső egy méteres talajréteg, a növények számára hasznosítható víztartalma nem éri el a 40, sokfelé a 30 %-ot sem. Az Alföldön 100-130 mm nedvesség hiányzik a telítettséghez képest.

Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2026. május 31-én (%)Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2026. május 31-én (%)
Vízhiány a telítettséghez képest a talaj felső egy méteres rétegében 2026. május 31-én (mm)Vízhiány a telítettséghez képest a talaj felső egy méteres rétegében 2026. május 31-én (mm)

A hőmérséklet a múlt hét közepén átvonult hidegfront mögött jelentősen visszaesett. A hét első felében még 30 fok fölé melegedett a levegő, csütörtöktől azonban véget ért a májusi kánikula, és 23-28 fok közé mérséklődött a meleg. Pénteken és szombaton hajnalra többfelé 10 fok alá hűlt a levegő, péntekre virradó éjszaka a fagyzugokban mindössze 1-4 fokot lehetett mérni.

Minimum hőmérsékletek 2026. május 29-én (Celsius-fok)Minimum hőmérsékletek 2026. május 29-én (Celsius-fok)

Az őszi kalászos vetésekben a tavaszi csapadékhiány jelei megmutatkoznak, zöld tömegük növekedése idő előtt csökkenni kezdett. Az őszi búza a szemfejlődés fázisában jár, a repce is a magképződés fázisában van. A május közepi csapadék nagyon sokat jelentett az állományoknak, a további veszteségeket jelentősen csökkentette, de az optimális fejlődéshez májusban is több nedvességre lett volna szüksége a növényeknek, mint ami rendelkezésre állt.

Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során őszi búza táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) az Alföld délkeleti felén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva (a búza termésátlagánál a meghatározó hónapok az április, a május és a június)Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során őszi búza táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) az Alföld délkeleti felén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva (a búza termésátlagánál a meghatározó hónapok az április, a május és a június)
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során őszi búza táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Dunántúl délkeleti felén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva (a búza termésátlagánál a meghatározó hónapok az április, a május és a június)Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során őszi búza táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Dunántúl délkeleti felén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva (a búza termésátlagánál a meghatározó hónapok az április, a május és a június)

A nyári kapás növények vetésekor a magok igen száraz talajba kerültek, az állományok öntözés nélkül egyenetlenül, gyengén vagy sehogy sem keltek ki. Ezeknek a növényeknek életmentő volt a május közepén lehullott csapadék, ami megszűntette a vegetációs időszak kezdetén jelentkező aszályt, azonban optimális fejlődésükhöz további csapadékra lenne szükség, a Tiszántúl északi fele mellett máshol is egyre többfelé tért vissza az aszály.

Az NDVI vegetációs index térképek a május közepére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke az évnek ebben az időszakában természetesen magas. A jelentős mennyiségű csapadéknak köszönhetően az előző, aszályos időszakban tapasztalt csökkenés is megállt, sőt, többfelé növekedés figyelhető meg. Az anomália térkép tavasszal sokáig a szokásosnál fejlettebb vegetációt mutatott, majd a hosszú száraz időszak során egyre többfelé (elsősorban a gyepes vidékeken) jelent meg negatív eltérés, de május közepén ismét az átlagosnál zöldebb területek aránya vált meghatározóvá.

NDVIAz NDVI műholdas vegetációs index értékének eltérése a sokéves átlagtól a 2026. május 9. és 24. közötti időszakban

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 330 és 380 foknap között alakul. A tavalyi értéket 30-50 foknappal, a sokéves átlagot pedig 10-20 foknappal haladja meg. Ez azt jelenti, hogy a vegetáció fejlődéséhez a hőmérsékleti feltételek az előző évinél kicsit jobbak.

A következő héten héten változékony, többször csapadékos időben lesz része a magyaroknak. Többször, többfelé várhatók esők, záporok, zivatarok, a jelenlegi számítások szerint nagyobb eséllyel hétfőn, szerdán, keleten csütörtökön valamint szombaton ismét országszerte. Összességében 10-25 mm közötti mennyiség valószínű, de lokálisan ennél jóval több is hullhat. Hazánk nagy részén megáll a talaj nedvességvesztése, a hét végére sokfelé mérséklődik vagy meg is szűnik a mezőgazdasági aszály. A növények levélzete azonban gyakran lesz tartósan nedves, vizes, ami a gombás megbetegedések kialakulásának és terjedésének kedvez. A hőmérséklet nem változik számottevően, a maximum értékek 23-28 fok körül alakulnak, ennél hűvösebb idő hétfőn, és szerdán a tartósan felhős, csapadékos Dunántúlon lehet. Éjszakánként jellemzően 11-16 fok közé hűl le a levegő.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM